Szijjártó éjszaka a horvátoknak és a spanyoloknak szólt vissza

2015.10.09. 06:28

Nem kell különösebben meglepődni azon, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter személyesen utasít vissza külföldi nyilatkozatokat. Sőt, az sem különleges, hogy a magyar diplomácia vezetője gyorsan reagál, pedig a csütörtököt Luxemburgban töltötte.

Most azonban annyira gyors volt Szijjártó, hogy már éjszaka eljuttatta az MTI-nek azt a nyilatkozatot, amelyben egyszerre szól vissza a horvát miniszterelnöknek, illetve a spanyol külügyminiszternek. 

A nemzeti hírügynökség pedig 0 óra 43 perckor tudósított is a magyar visszautasításokról. Lássuk.

Visszautasítja a horvát nyilatkozatot

Zoran Milanovic horvát miniszterelnök csütörtökön Zágrábban azt mondta, szögesdrótot húzni két európai uniós tagállam közé "nem normális dolog", s úgy marad majd fenn a történelemben, mint a 21. század legnagyobb "gyalázata és szégyene". A horvát kormányfő kifejtette: Magyarország és a budapesti politikai elit olyan játékot játszik, amely neki emberileg nem tetszik és amely ellen szavakkal fog harcolni. "Könnyű felhúzni egy drótkerítést, Horvátország két hét alatt elkészülne vele, de én nem akarok ilyen Európában élni" - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter pedig erre úgy reagált:

Elfogadhatatlan, hogy Z. Milanovic továbbra is Magyarországon köszörüli a nyelvét,

vádjait határozottan visszautasítjuk". És még úgy is vélte, hogy "a horvát miniszterelnök valószínűleg rendkívül izgatott országának választási kampánya miatt, és ideges azért, mert kormánya elbukott az első igazi schengeni teszten".

Visszautasítja a spanyol nyilatkozatot

José Manuel García-Margallo spanyol külügyminiszter csütörtökön Valenciában - az EFE spanyol hírügynökség beszámolója szerint - azt mondta, Magyarország nem kíván szolidáris lenni a menekültekkel. Margallo beszédében az európai integráció föderális irányba való további mélyítése mellett érvelt, és Magyarország mellett David Cameron brit miniszterelnököt is bírálta ezzel kapcsolatban.

Váratlan a spanyol külügyminiszter bírálata,

hiszen annak semmi előzménye és oka nincs. Az idén több mint 330 000 bevándorló érkezett Magyarországra, akiknek ellátása komoly terhet jelent hazánk számára. Magyarország azonban minden nemzetközi jogszabályt betart, és Európával való szolidaritásról tesz tanúbizonyságot akkor is, amikor megvédi az Európai Unió, illetve a Schengeni Zóna külső határát" - idézte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter reakcióját a KKM közleménye.

Az Index menekülttérképe itt elérhető.