Több mint százszor verte meg a barátnőjét

2015.10.11. 10:24

Előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség azt a 24 éves tarnazsadányi férfit, aki a gyanú szerint az elmúlt négy évben legalább 100 alkalommal bántalmazta fizikailag és terrorizálta lelkileg a vele közös lakásban élő barátnőjét. A Police.hu híre szerint a férfit azután fogták el a 8. kerületben és hallgatták ki gyanúsítottként, hogy szeptember 6-án éjszaka egy fémcsővel verte meg élettársát.

A férfi másnap este hívott mentőt a nőhöz, mivel megijedt, hogy a nő belehalhat sérüléseibe. Az ügyeletes orvos megállapította, hogy a nő sérülései 8 napon túl gyógyulóak, és mivel bántalmazás okozhatta, értesítette a rendőrséget. A nő azonban - ahogy az a bántalmazás elszenvedői esetében gyakran előfordul - először azt mondta, hogy nem bántalmazás okozta a sérüléseit.

A rendőrség súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt indított eljárást a férfi ellen.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport