![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Életveszélyessé vált a gödöllői városháza
Péterfi Csaba elmondta, hogy az épület megerősítésre szorul: a tetőszerkezetet és az azbesztalapú burkolólemez felhasználásával készült tetőteret visszabontják és újat húznak fel. A felújítás részeként kicserélik az energetikai rendszert, újjáépítik a külső falazatot, és a nyílászárók is újak lesznek. A kivitelező kiválasztása még folyamatban van, a munkálatok becsült költsége 600 millió forint.
A rekonstrukció megkezdése előtt - október végéig - kiürítik az ingatlant, a költözés ezekben a napokban kezdődött - tette hozzá a kommunikációs igazgató. A polgármesteri hivatal, illetve az eddig vele egy épületben működő járási hivatal egy időre "kettéválik", az előbbi a város négy pontján, míg az utóbbi a Kotlán Sándor utca 3. alatt nyíló irodákban fogadja az ügyfeleket. A korábbi telefonszámok és e-mail címek, valamint az ügyfélfogadási idők nem változnak.
A költözködés a Gödöllőn, illetve a járásközponthoz tartozó településeken összesen mintegy 100 ezer embert érinthet, akiknek átmenetileg a megszokottól eltérő helyen kell majd intézniük ügyeiket.
Az építkezés várhatóan 2017 őszére fejeződik be, az irodák címéről és az egyéb fontos tudnivalókról Gödöllő honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők - mondta Péterfi Csaba.