Júlia, Rita
EUR 384,12 Ft
USD 364,25 Ft
13 °C
25 °C

A NAV sem talált semmi szabálytalanságot a Lázár által feljelentett civileknél

2015.10.20. 13:42

Már a második pillére dőlt ki a kormány civil szervezetek elleni hadjáratának. Ugyanis miután a Fővárosi Főügyészségnél kezdeményezett törvényességi eljáráson simán átmentek a Norvég Alap által támogatott civilek, kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűncselekmény hiányában megszüntette az Ökotárs és 17 másik egyesület és alapítvány ellen folyó, egy éve tartó nyomozást. 

A Kehi azért jelentette fel a Norvég Alap által támogatott szervezeteket, mivel szerintük a meghatározott céltól eltérően használták fel a pénzeket. Emellett soron kívüli adóellenőrzés lefolytatását is kérték a NAV elnökétől. 

A NAV a rengeteg fórumon megfogalmazott kormányzati váddal szemben úgy találta, hogy az Ökotárs és a támogatott szervezetek tevékenységüket  

  • folyamatosan dokumentálták,
  • betartották a jogszabályokat,
  • nyomon követték az esetleges változásokat,
  • ellenőrzési kötelezettségüknek eleget tettek.

A civilek elleni jogi-politikai támadások ellenére a Norvég Civil Támogatási Alap közleményében tudatja, hogy nyílt pályázatok útján az elmúlt két évben összesen több, mint 430 civil projekt elindulását és végrehajtását tudta segíteni. Ezek olyan területekre terjedtek ki, mint 

  • az emberi jogok védelme
  • a fiatalok önkéntes szerepvállalásának segítése
  • a környezetvédelem
  • a sérülékeny csoportok megerősítése

A Kehi a döntés ellen 8 napon belül panasszal élhet, ráadásul egy harmadik eljárás is folyik, melyben négy alapítvány, az Ökotárs, az Autonómia, a DemNet és a Kárpátok adószámának sorsa továbbra is a bíróság kezében van.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek