Azonosították a hűtőkocsiban megfulladt menekülteket
A burgerlandi rendőrség ma bejelentette, hogy 71-ből 70 embert azonosítottak a hűtőkocsiban megfulladt emberek közül, írta a Vs.hu.
29-en jöttek Irakból
21-en Afganisztánból
15-en Szíriából
5-en Iránból
![Helyszínelők a hűtőkocsinál augusztus végén](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1048/10487/104876/10487633_600b9f5f875dbb894dea99b178e48f6d_wm.jpg)
A menekültek között együtt utazott két afgán család is: egy házaspár három gyerekkel és azok unokatestvérével, valamint egy háromfős család.
A holttestek többségét már hazaszállították, öt embert még a bécsi Orvostudományi Egyetemen vizsgálnak, tizenöt embert pedig Ausztriában temettek el, írta a lap.
Az orvosszakértői szakvélemény szerint a menekültek mind az út magyarországi szakaszán fulladtak meg. A furgon hűtőrésze légmentesen zárt, indulás után fél órára elegendő oxigén volt a szűk térben, ahova bezsúfolták az embereket.
Az elkövetőkről még gyűjtik a háttérinformációkat, november 4-től a magyar hatóságok átvették Ausztriától a vizsgálatot. Eddig hat embert vettek őrizetbe. A tragédiáról született korábbi cikkeinket itt olvashatja.