Ahova benyomul, ott fű nem terem

Ha egy magas beosztású kormányzati politikusról kiderül, hogy egy idétlen hazugsággal próbálta kimenteni magát egy kínos ügyben, az a világ normálisan működő országaiban általában a politikai karrier végét jelenti. Ha pedig a politikus főnöke, az ország második legnagyobb hatalmú embere nyilvánosan ismeri el, hogy a beosztottja hazudott, az egyenlő a selyemzsinórral. Kivéve, ha mindez Magyarországon és L. Simon Lászlóval, a Miniszterelnökség kulturális államtitkárával történik.

L. Simon a nyáron a politikai ellehetetlenülés szélére sodródott. Közvetlen felettese, Lázár János a nyilvánosság előtt lehazugozta, de nem mentette fel, csak gazdasági pozícióinak felszámolására kérte. L. Simon a felszólításnak papíron eleget tett, és ezzel, valamint azzal, hogy Lázár megfosztotta miniszterhelyettesi titulusától, az ügy nyugvópontra került, bár egy miniszterelnökségi forrásunk szerint a nyáron megbomlott bizalom azóta sem állt vissza Lázár és államtitkára között.

A szokatlan, nyilvános leteremtés mindenesetre egyértelművé tette, hogy L. Simont kizárólag Orbán Viktor menesztheti, márpedig a miniszterelnök nem adta jelét, hogy meg akarna válni L. Simontól, akivel barátinak nevezhető a viszonya. A már idézett forrás ugyanakkor úgy tudja, hogy L. Simont csak az ősszel kulminálódó menekültügy mentette meg: elterelődött róla a figyelem.

Az 1972-ben született, erős Fejér megyei (velencei-tavi) kötődésű, eredetileg bölcsész végzettségű L. Simon nem tipikus fideszes káder: az irodalmi körökben viszonylag ismert avantgárd költőként indult, majd útja szerkesztőként és szervezőként folyóiratokon, majd irodalmi szervezeteken, köztük az Írószövetségen és a kulturális intézményrendszeren keresztül vezetett a kultúrairányításhoz, majd a nagypolitikába. E folyamat stádiumairól bővebben a Magyar Narancs 2012 nyarán, az L. Simon kulturális államtitkári kinevezése apropóján megjelent portréban lehet olvasni.

L. Simon az irodalmi és szerkesztői babérok hajszolása közben, de még politikai karrierje kezdete előtt kezdett érdeklődni a gazdálkodás és üzlet iránt. A 90-es években tulajdonostárs lett apja agrárcégében, a Simon és Simon Kft.-ben, bár ekkor még inaktív maradt. 2000-ben egy évig ügyvezető lett a hírek szerint egy rejtőzködő velencei milliárdoshoz, Rehus Ernőhöz és a Kiter Kft.-hez köthető cégcsoport egyik idegenforgalmi vállalatánál. Véglegesen csak 2004-ben mondott búcsút a cégbirodalomnak.

Bár ízlését, műveltségét, esztétikai érzékét, a konvenciókra keveset adó, provokatív látásmódját több forrásunk is méltatta, L. Simon politikai pályaívéből mégis az önmagával meghasonló, a hatalmi és anyagi ambíciók érdekében a kritikai értelmiségi attitűdöt és a morális gátlásokat mindinkább hátrahagyó opportunista képe rajzolódik ki. 

„Ha egy másik környezetben találkoznál vele, mert mondjuk egymás mellett van az üdülőtök, jókat lehetne borozni vele a világjobbításról, és hogy milyen gonoszak az emberek” – mondta róla egyik ismerőse. Ugyanakkor

olyan, mint egy diófa: ahová lehullatja a leveleit, ott fű nem terem

– emlékezett vissza arra, hogy szerinte milyen károkat okozott L. Simon a kulturális intézményrendszer, elsősorban a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) élén. Ezzel együtt szerinte nem biztos, hogy L. Simon hibája, hogy lényegében teljes dilettánsként ekkora hatalmat kaphatott. 

Ismerőse szerint L. Simonnak az az egyik fő problémája, hogy igen gyakran kell olyasmivel foglalkoznia, amihez nem ért, ha pedig elakad, agresszívvé válik. Több forrásunk is rossz vezetőnek tartja, olyannak, aki nem fogadja el a kritikát, nem tud csapatot építeni, és csak a neki kiszolgáltatott beosztottakban mer bízni.

Egyik forrásunk szerint az államtitkár könnyíthetne a helyzetén, ha hallgatna a megfelelő szakemberekre, csakhogy elhitte, hogy ért ahhoz, amivel foglalkozik. Nem tesz erőfeszítést, hogy beleássa magát a témákba, ezért a szakértői véleményeket rosszul tolmácsolja felfelé, és annak a szavára ad, akivel a legtöbb időt tölti, így viszont könnyű befolyásolni, manipulálni. Ám ha olyan, például művészeti témában kell megnyilvánulnia, amiben kompetens,

azonnal megcsillan, és leesik az ember álla, hogy milyen bátor entellektüel, mennyire provokatív, avantgárd dolgokat mond.

E forrásunk pszichologizáló megfigyelése szerint L. Simon lelkének kifejezetten árt, hogy politikusként olyasmivel kell foglalkoznia, amihez nem ért: ezért szórja a környezetében az olyan, cinikus aforizmákat, mint hogy „nem kötelező kurvának állni, de ha annak álltál, akkor dugjál: hajtsd a pénzt”.

L. Simon politikai karrierjének a kulturális jogalkotás meghatározó figurájaként, a parlament kulturális bizottságának élén eltöltött első szakaszát azok a kettős helyzetek jellemezték, amikor saját korábbi álláspontjával, döntésével kellett szembemennie. Nagy szerepe volt például abban, hogy 2010-ben a régészeti ásatási jogok ismét a megyei múzeumokhoz kerüljenek, ám 2011-ben ő maga terjesztette be azt a módosítást, ami a feltárások terén a korábbinál is rosszabb helyzetbe hozta e múzeumokat.

2011-ben egy LMP-s módosító javaslat felkarolásával még sikerült elérnie, hogy garanciák épüljenek be a független színházak támogatásának rendszerébe, csakhogy még ugyanabban az évben épp ő nyújtotta be az új színházi törvényt, ami minden ilyen garanciát kiirtott. Leglátványosabb meghátrálása a Nemzeti Színház igazgatójához, Alföldi Róberthez fűződik: a jobbikos Novák Előd útszéli támadásakor L. Simon kiállt Alföldi mellett, hogy aztán nem sokkal később támogassa a leváltását és Vidnyánszky Attila kinevezését.

A politikai vereségek mellett is feltűnő, hogy az első ciklusban más ügyekben is próbált kulturális értékmentést folytatni. Átvitt egy olyan módosítást a médiatörvényben, melynek hiányában a megbírságolt orgánumokat még a bírósági döntés előtt pénzügyileg kivéreztethette volna a Médiatanács. Próbált a Klubrádiónak kedvezőbb feltételeket teremteni, valamint pluszmilliárdokat kicsikarni a Mozgókép Közalapítványnak, de ezekbe már beletört a bicskája, ahogy a megyei múzeumi rendszert sem sikerült megvédenie az utóbb értelmetlennek és károsnak bizonyuló átalakítástól.

Időközben viszont az is kiderült, hogy nem válogat az eszközökben, ha a saját közvetlen érdekeiről van szó. 2012. júniusi államtitkári kinevezése után nem sokkal olyan törvénymódosítást nyújtott be, ami a korábbi összeférhetetlenségi szabályt felülírva lehetővé tette a kormánytagok számára, hogy vezető pozíciót vállaljanak a Nemzeti Kulturális Alapnál. A frissen létrehozott és rendkívül széles jogkörökkel felruházott (nem mellesleg igen jól fizető) NKA-alelnöki posztra pedig hogy, hogy nem, pont saját maga bizonyult a legalkalmasabbnak. Ahogy egy hosszú ideig a közelében dolgozó forrásunk fogalmazott, Orbán Viktortól azt tanulta meg, hogy nem kell vacakolni a megvalósítással: nem a célokat módosítjuk, hanem a törvényeket. 

Nem rágódik, nem hezitál. Úgy gondolja, hogy nyerésben van, hogy a bölcsész megfogta az Isten, azaz Orbán Viktor lábát, akihez érzelmileg, ideológiailag is kötődik.

L. Simon talán legmeghökkentőbb kulturális húzására csak nemrég derült fény: egy székesfehérvári alapítvány korábbi elnöke a Nol.hu-nak  kijelentette , hogy a híres-hírhedt Hóman Bálintot ábrázoló szobor ötlete valójában L. Simontól származik. Szerinte két éve a kulturális államtitkár először nála lobbizott a Hóman-szobor ügyében, hogy a kormány mindent finanszíroz, de az alapítvány adja a nevét a szoborállításhoz. Ha a történet igaz (márpedig nehezen belátható, hogy mi érdeke lenne bárkinek ilyesmit kitalálni), az egészen más színben tünteti fel a tervezett Hóman-szobor körüli botrányt.

L. Simon a feleségével és négy gyerekével Gárdonyban él, és korábbi tájékoztatása szerint a szabadidejében (!) vezette a szőlőből, borászatból, gyümölcsösből és panzióból álló agárdi családi vállalkozását, a Simon és Simon (S&S) Kft.-t. A kettős, politikusi-vállalkozói szerepből fakadó szinergiákat pedig feltűnő hatékonysággal használta ki.

Orbán Viktor 2012-es agárdi látogatásakor a Fidesz.hu-n jelent meg egy beszámoló, amiből kiderült, hogy L. Simon szőlőjében baracskai elítéltek dolgoznak. Ő a Mandinernek országosan megszokott gyakorlatnak nevezte az elítéltek foglalkoztatását, ami „teljesen független” attól, hogy ő képviselő. A Simon-panzió melletti mellékutat a kormány döntése nyomán 2015-ben 795 millió forintból újították fel: az örömhírt májusban maga L. Simon jelentette be – csak azt nem tartotta említésre méltónak, hogy ő személy szerint is érdekelt a helyszínben.

A S&S Kft. 2009 óta összesen 84 milliónyi mezőgazdasági támogatást kapott az államtól: míg 2009-ben még csak 2,8 milliót, 2010-ben, amikor L. Simon Lászlót a környék egyéni parlamenti képviselőjévé választották, már 6, majd 2011-ben 21, 2012-ben 16, 2013-ban 18, tavaly pedig ismét 21 milliót. A költő-politikus-vállalkozó családjához köthető agrárcégek 2014-ben is jelentős földtámogatásban részesültek: a már említett S&S Kft. mellett másik két másik vállalkozás (az Aratrum Kft. és a Velencei-tavi Borászati Kft.) összesen 59 millió forintot kapott.

A számokat a Blikk gyűjtötte össze, először 2014 végén, arra reagálva, hogy L. Simon azzal a meglehetősen cinikus érvvel kelt „urizáló” fideszes politikustársai védelmére, hogy

nincs azzal gond, ha vagyonosak a politikusok, mert így arra tudják fordítani az idejüket, hogy a közjót szolgálják.

Ahogy ez ebből a megjegyzéséből is látszik, L. Simon nem mestere a politikai kommunikációnak. A Miniszterelnökségen dolgozó forrásunk is egyetértett azzal, hogy az államtitkár roppant intelligens beszélgetőpartner, viszont teljesen érthetetlennek nevezte, hogy ha kamerát lát, akkor a saját ügyeiben miért blokkol le, és mond sokszor olyasmit, amivel tovább ront amúgy sem túl jó helyzetén.

Múlt nyáron nem kis megrökönyödést keltett, amikor a 70-es évekre emlékeztető olvasói levélben figyelmeztette a Heti Válasz főszerkesztőjét, hogy a Lázár Jánosnak szánt óvatos bírálat valójában Orbán Viktort és a Fidesz-tábor egységét támadja.

Ennél is emlékezetesebb balfogása volt, amikor az RTL Klub kamerája előtt lepleződött le, hogy fogalma sincs, mi van az általa benyújtott törvényjavaslatban, majd felajánlott egy újabb interjút, amennyiben az előző, kínos felvétel nem kerül adásba.

Akkor is az RTL Klub kamerája előtt csődölt be tavaly júliusban, amikor az elhíresült barackmag-ügyről kérdezték. A családi kft. ugyanis a vonatkozó élelmiszer- és gyógyszeripari szabályok teljes mellőzésével bezacskózott sárgabarackmagot hozott forgalomba, a terméknek rákellenes és egyéb jótékony hatásokat tulajdonítva. Az államtitkár hirtelenjében azt állította, hogy a S&S Kft nem az övé, hanem a feleségéé, holott ezt a cégnyilvántartás mellett a saját vagyonnyilatkozata is cáfolta. Erre reagálva mondta azt Lázár János, hogy L. Simon kétségkívül hazudott, és emiatt kellett megválnia a cégtől: az államtitkár egy, a felesége többségi tulajdonában lévő cégre íratta át a tulajdonrészét.

L. Simon felesége gazdasági aktivizálódásának a jele az is, hogy a földalapkezelő 2015. december eleji árverésén egy 34,4 hektáros, kedvező fekvésű nadapi földterülethez jutott. Az adásvételről beszámoló Blikk szerint a hektáronkénti 617 ezer forint jutányos árnak számít. Ugyanakkor mivel a földárverések nyíltak, ez tekinthető a piaci árnak. Az érdekesség inkább a civilben fitneszedző feleség, Vass Eszter előtérbe kerülése, miután L. Simon bejelentette, hogy nem indul a földárveréseken. Az államtitkár szerint neje további földekre licitál majd, és azzal ütötte el a dolgot, hogy a felesége nem közszereplő, a családtagjait pedig nem érheti hátrány amiatt, hogy hozzá tartoznak.

A legkomolyabb ügye nem a család vállalkozásaihoz kötődik. Egy igen alapos, elsősorban a Népszabadságban megjelent cikksorozat szerint az L. Simon által alapított alapítványok és az ismerősi köréhez köthető vállalkozások által elnyert közpénzek összege sok százmillióra rúg úgy, hogy a summa zömmel olyan állami intézményektől, testületektől érkezett, amelyekben ő, vagy valamelyik jelenlegi illetve volt munkatársa vezető szerepet játszott. Az esetek többségében a 25 milliós határ alatti marketing- és médiapályázatokat írtak ki, melyekre kizárólag egy szűk körű, szintén L. Simon ismerőseihez köthető cégcsoport tagjait hívták meg. Az államtitkár a gyakorlatot azzal indokolta, hogy ha lehet, szívesebben dolgozik általa már ismert emberekkel, akikről nem kell referenciákat beszereznie.

Az L. Simon környezetébe érkező legnagyobb összeg egy magántulajdonban lévő kápolnásnyéki kastély felújítására elnyert 267 milliós állami fejlesztési támogatás. Az esetet februárban felgöngyölítő Átlátszó szerint a pályázatot korábban kétszer is elutasították az irreálisan magas költségek és a szintén irreális üzleti terv miatt. Aztán az L. Simon által alapított kistérségi alapítvány tavaly októberben, harmadszorra mégis elnyerte a pénzt a projektre.

Az ingatlan jelenlegi tulajdonosa egy projektcégen keresztül az a Ráció Kiadói Kft., amelyik L. Simon könyveit is kiadja. A Ráció korábban L. Simoné és a családjáé volt, és a kastélyra felvett banki jelzálog is L. Simon nevére van bejegyezve. Hogy a kör teljes legyen, a cég jelenlegi tulajdonosa 2006 óta többször is tanúként szerepelt L. Simon a bő negyedmilliárdot elnyerő kistérségi alapítványának bírósági dokumentumaiban.

„Születésénél, neveltetésénél fogva van egy erkölcsi érzéke, de megtanulta, hogy az nem viszi ki a panelból, ahol fiatalkora javát töltötte" – fogalmazott L. Simon László egyik ismerőse. Szerinte most százmilliós, milliárdos léptékben valósítja meg magát, nagy a hatalma, sok embert mozgat,

de ha egyszer nem lesz, akkor majd visszatér a normális szomszéd szerepbe.

L. Simon László a róla szóló cikkek és a nyilvános adatbázisokban hozzáférhető információk alapján a tipikus megtestesítője a nagyobb botrányok nélkül, de gyorsan tollasodó kormánypárti politikusnak, aki a környezetébe irányuló állami pénzek firtatásakor rendre kitérő vagy cinikus választ ad. Pár hete, a Feol.hu-nak adott nyilatkozatában önkéntelenül is sokat elárult a pénzhez való viszonyáról:

Az anyagi függetlenség az, ami garantálja a szellemi szabadságomat. Erre pedig a politikában nagy szükségem van. Aki a civil életben is boldogul, azt nem lehet korrumpálni, ezért is fontos, hogy a politikusok is több lábon álljanak.

Lehet, hogy L. Simon így véli, de az emberek túlnyomó többsége nem azért korrumpálhatatlan, mert vagyona van, hanem mert tisztességes, szellemileg pedig azért szabadok, mert nem a pártállásuktól, ideológiai hovatartozásuktól függ a státuszuk. Nagyon szerettük volna megtudni, hogy mit szól L. Simon László a fentiekből róla kirajzolódó, nem kifejezetten hízelgő képhez, ezért augusztus óta, amikor ennek a portrénak az ötlete először felmerült, számos alkalommal próbáltunk vele időpontot egyeztetni egy beszélgetéshez. Nem rajtunk múlt, hogy a találkozó végül az ígéretek ellenére sosem jött össze.