A bírósági döntés ellenére nem akar fizetni az egri Markhot Ferenc kórház
Munkásgyűlésre készülnek az egri Markhot Ferenc kórház dolgozói, mintegy 1500 alkalmazott, mert a Kúria döntése ellenére sem fizeti ki az állami fenntartású intézmény a három éve jogtalanul visszatartott béren kívüli juttatást, azaz cafeteriát, adták hírül a munkásgyűlést szervező dolgozókat képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség.
Alkalmazottanként több százezer, összesen pedig csaknem félmilliárd forintról van szó a közlemény szerint. A napokban a Kúria a felperes dolgozók javára döntött: jár nekik a visszatartott cafeteria értéke, évente egyhavi bérnek megfelelő összeg. A kórháznak fizetnie kellene, de most azzal bújik ki a kötelezettség alól, hogy csak annak az öt dolgozónak akar fizetni, akiket a bíróság előtt képviselt a szakszervezet, a többi, mintegy 1495 alkalmazottal inkább egyoldalúan felmondta a béren kívüli juttatásra vonatkozó megállapodást.
Az érintett dolgozók a közlemény szerint nem hagyják veszni a jogos juttatásukat, 20-án, szerdán munkásgyűlésen döntenek arról, mit tesznek azért, hogy hozzájussanak a visszatartott pénzhez.
A cikk megjelenése után közleményt küldött a Markhot Ferenc kórház. Ebben azt írják, „természetesen a kúria döntése alapján az öt dolgozó megkapja járandóságát, a többi dolgozó kifizetéséről zajlanak a tárgyalások. A dolgozók tájékoztatására a szakszervezet elsődlegesen a tagjait, a kórház dolgozónak kb. 30%-át hívta össze. Fontos leszögezni, hogy az államháztartási törvény szerint a kórház csak annyi kiadásra vállalhat kötelezettséget, amennyi bevétele van. A Markhot Ferenc Kórház a magyarországi kórházakhoz képest éves szinten 350 millió Ft-al többet fizet bérre, mint amennyit a törvény számára előír. Nehezíti a helyzetet, hogy 2016-ban a kórháznak a null szaldó eléréséhez szigorú gazdálkodást kell folytatnia. Peren kívüli egyezségre van ugyan mód, de sajnálatos, hogy jelenleg nincs meg a fedezete a kifizetendő több mint 300 millió Ft-nak."