Bokros 500 napos programot hirdetett
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Hogyan lehet legyőzni a Fideszt és helyreállítani a demokráciát? – ezt a szerény kérdést tette fel a Bokros Lajos vezette Szabadság és Reform Intézet Alapítvány Mondj Jobbat! című szombati rendezvénye. A kérdést pedig Bokros Lajos Moma-elnök, Szelényi Zsuzsa, az Együtt politikusa, Tóta W. Árpád újságíró, Kész Zoltán független országgyűlési képviselő és Kéri László politológus próbálták megválaszolni.
Fidesz=populizmus
Bokros Lajos klasszikus egyetemi előadóként, egyszerű ábrás, áthúzott nyilas, pontokba szedett vetítéssel mutatta be, hogy a zárt gazdaságú és társadalmú országok soha nem lesznek igazán fejlettek, mivel a kettő kizárja egymást, illetve azt, hogy mennyire meghaladott a jobb és baloldali megosztottság, ami mára inkább úgy néz ki: populizmus vagy modernizmus. A Fidesz-kormány minden ízében a populizmust képviseli, miközben Magyarország számára az egyetlen út a modernizmus.
Bokros szerint míg az orbáni populista rendszerben a gazdaság motorja kizárólag az állam, az hoz létre munkahelyeket, azé a beruházások többsége, addig a modernizmus azt jelenti, a társadalom a fejlődés mozgatórugója, a munkahelyeket a vállalkozások hozzák létre. A populisták büntetnek az adókkal , a modernek az esélyegyenlőség megteremtését látják benne. A populisták politikai függőségben akarják tartani a társadalmat, a modernek a társadalom önállóságát tartják fontosnak. A populizmus utálja és rombolja az önálló intézményeket (Nemzeti Bank, Alkotmánybíróság), a modernek építik, gondozzák ezeket. A kultúra területén pedig míg a populizmus idegengyűlölő, kirekesztő, sőt, hajlik a fasizmusba, addig a modernizmus türelmes, befogadó hazafi, és nem nacionalista.
Csak egy jelölt legyen a Fidesz ellen
Bokros szerint 2018-ban tényleg legyőzhető a Fidesz, sőt, a saját érdekében megváltoztatott választási rendszer akár vissza is üthet rá. Ehhez azonban a politikus szerint mind a 106 egyéni választási körzetben tényleg egyetlen jelöltet kell állítani a Fidesz jelöltjével szemben.
A modernizációnak legyen egyetlen közös jelöltje
− mondta Bokros, aki szerint egy közös minimális programra van szükség, az pedig már most megvan, így egy 500 napos helyreállítási programot hirdetett: alkotmányos jogállam alapintézményeinek helyreállítása, arányos, tiszta, kétfordulós választási törvény létrehozása, a sajtó- és lelkiismereti szabadság helyreállítása, könyörtelen küzdelem a korrupció ellen, és áttekinthető hatékony kis állam felépítése, területi önkormányzatisággal.
És hogy miért szavazzanak majd erre a mindenhol egy közös jelöltet kiállító tömörülésre?
2018-ban szavazz ránk azért, hogy az alkotmányos jogállamiság helyreállítása után szavazhass a saját pártodra
− mondta Bokros, aki szerint 2018-ban meg fog ismétlődni az, ami 2014-ben, hogy a Fidesz-pénzelte álpártok tömegesen indulnak, hogy megkavarják a választást, „viszont, ha ügyesek vagyunk, ez őket oszthatja meg" - mondta. Bokros szerint a jelenlegi baloldali pártok nagy részét is a Fidesz pénzeli, és ezek a pártok lemondtak arról, hogy a Fideszt megdöntsék.
Magyarország=férfiország
Bokros előadása után vendégei mondhatták el véleményüket a hallottakról, illetve azt, ők mit csinálnának másként. Szelényi szerint például túl sok volt a bulletpoint. Olyan típusú vázlat volt ez, amit egy egyetemi előadáson megértenek, de nagyon nehéz közvetíteni a választók felé: „túl komplex ahhoz, hogy mozgósítani lehessen a változást akaró embereket" − mondta. Szelényi szerint tartózkodni kellene a hatalom megszerzésének formáiról való beszédtől, mivel az előző választás előtti összefogócska mélyen aláásta a reményt egy jó eredményre. Majd vázolta, mit érdemes ütni: Orbán rendszere parancsuralmi, tudásellenes és nőellenes.
Magyarország egy férfiország, egy macsóország, amit férfi öltözők izzadságszaga lengi körbe
− mondta a politikus.
Tóta W. Árpád, a HVG újságírója arról beszélt, hogy nem ért egyet azokkal, akik az ellenzéki összefogást élből elvetik azért, mert az előző választásnál kudarcot vallott. Szerinte azt például nem lehet már megtenni, hogy közös jelöltet állítanak a választókörzetekben, de országosan mindenki megy a maga útján. De eleve szerinte ezek a kis pártok a baloldalon kudarcot vallottak, az elmúlt hat évben nem jutottak semmire, nem sikerült érdemi növekedést produkálniuk, el kellene már engedni a dolgot. Az MSZP-nek pedig ki kellene nyitnia magát, mint egy tárgyalóterem, és oda fogadni mindenkit, hogy együtt gondolkodjanak. Szerinte az MSZP azt hitte, hogy Gyurcsány a lelépésével el is vitte magával az összes botrányt, minden rosszat és ők tiszta lappal kezdhetik. Csak az a baj, hogy arra a lapra a mai napig nem sikerült írniuk semmit.
Tóta W. szerint régen, ha történt a kormányoldalon valami baromság, akkor tudta, hogy újságíróként kit hív fel a másik oldalon, kit érdemes reagáltatni. De most nincs ilyen egyáltalán. Szerinte ha tényleg akar valamit a jelenlegi ellenzék, akkor fel kell állítania egy árnyékkormányt, ahol minden területnek van illetékese, mert jelenleg semminek sincs.
Szerinte is igaz a jobb és baloldali felosztás meghaladottsága, de ő sokkal szívesebben használja a múlt és jövő megkülönböztetést. Nem lebecsülendő egyáltalán, ahogy belakta a múltat a Fidesz, annak minden szimbólumával, módszerével, tökéletesen működik is nekik, de az biztos, hogy a jövő jelenleg bejátsszatlan terület.
A jövő nem megfogható nekik, mert a jövő a puszta létével cáfolja mindenüket
− mondta. A Jobbik pedig hiába beszél arról, hogy ők a jövő, ha a valóságban azt látjuk, hogy a párt oktatásfelelőse, Dúró Dóra annyit tud hozzáfűzni az oktatási válsághoz, hogy minden gyereknek le kell vetíteni a Lovasíjász című filmet.
Azoknak pedig, akik esetleg visszarettennének attól, hogy egy árnyékkormányban árnyék-államtitkárságot, miniszterséget vállaljanak azt üzente, csak nézzék meg Czunyiné Bertalan Juditot, akinek képessége arra terjed ki, hogy végigmenjen az Országgyűlés folyosóján, az újságíróknak azt mondogassa, hogy nem nyilatkozik, amikor pedig egy falhoz közelít, akkor el tud térni valamelyik irányba. Szerinte ezt drótból és krumpliból is meg lehetne csinálni.
Őket felülmúlni nem olyan nagy kunszt
− mondta Tóta W., aki akkor még nem is tudta, hogy a drótozós, krumplizós hasonlatával akkora verbális vuduzást követ el, hogy szegény Czunyinét éppen azokban a pillanatokban menesztik köznevelési államtitkári posztjáról.
Kész Zoltán Veszprém baloldali támogatással megválasztott független képviselője legfrissebb projektjéről, a "lopásgátló népszavazásról" beszélt, majd Kéri László politológus mondta el, hogy az ellenzék nagyjából elpocsékolta ezt az elmúlt hat évet, de a következő két évet még komolyan ki lehetne használni. Szerinte a demokratikus charta és a polgári körök megmutatták, hogy az ilyen mozgalmi próbálkozások sikeresek lehetnek. És rá kell menni három területen szívó emberek elégedetlenségére: az oktatásban, az egészségügyben és a tömegközlekedésben dolgozókéra. Így lehet kihozni a maximumot a maradék két évből.
Bokros pontjaival kapcsolatban viszont elmondta, az látványosan az értelmiségnek szól, és a több millió szavazópolgárból jó, ha háromszázezerhez el lehet így ebben a formában juttatni, és meg lehet értetni.