Elég nagy pofont kapott most Simicska
A Fővárosi Törvényszék igazat adott a Közbeszerzési Hatóságnak és Közbeszerzési Döntőbizottságának a Közgép Zrt.-vel kapcsolatos határozat ügyében: a döntőbizottság elutasító határozatának végrehajtását nem lehet felfüggeszteni – írja a Napi.hu.
Ez konkrétan azt jelenti, hogy Simicska sokáig aranytojást tojó tyúkja,
Mindezt a Közbeszerzési Hatóság titkársága közölte.
Az ügy előzménye, hogy a Közgép a gönyűi dunai kikötő építésére kiírt pályázaton indult. Tavaly március 24-én, a tenderbontáson kiderült, hogy az indulók közül a Közgép konzorciuma tette a legkedvezőbb árajánlatot: 6,7 milliárdért vállalták volna az építkezést. 200 millió forinttal olcsóbban, mint a 6,9 milliárdos ajánlattal induló A-Híd, Swietelsky és Mészáros és Mészáros Kft. alkotta konzorcium.

Utóbbi cég tulajdonosa a felcsúti polgármester, Orbán Viktor barátja, Mészáros Lőrinc. A Strabag, illetve a Dunaaszfalt 7 milliárd feletti összeggel pályázott.
A közbeszerzéseken mostanában hasító ellenfelek megtámadták a Közgép pályázatát. Ők nyomoztak a pályázat részletei után, végül arra jutottak, hogy a Közgép rosszul adta meg két, a kikötőépítéshez szükséges, Szása nevű hajó zárt fedélzetének méreteit. Bár a pályázati kiírásban sem szerepelt pontos előírás arra vonatkozóan, hogyan kell kiszámolni a fedélzet alapterületét, ebből a panaszból lett az adathamisítás és a hároméves kitiltás.
A Közgép jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, amelyet az – a kérést megalapozatlannak ítélve – elutasított. Ezek után a cég a bíróságon támadta meg a döntőbizottság határozatát és kérte a végrehajtás felfüggesztését. Az elsőfokú bíróság helyt adott a kérelemnek, és elrendelte a végrehajtás felfüggesztését. Ezt a döntést a Közbeszerzési Döntőbizottság jogsértőnek ítélte, és fellebbezéssel élt. A Fővárosi Törvényszék döntése ezt az álláspontot erősítette meg.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni
Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.
március 19., 17:20
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból
A család eddig ingyen használta az ingatlant.
március 19., 11:46
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára
Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.
március 19., 10:25
- Belföld
Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
A násznépben több orvos és egy ápolónő is volt, akik a segítségére siettek.
tegnap, 21:31
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
tegnap, 18:19