Előkerült egy másik holttest is a meggyilkolt Vivien falujában

2016.03.23. 10:52

Ahogy arról korábban beszámoltunk, március 5-én eltűnt egy fiatal kakucsi lány, akit egy szórakozóhelyen láttak utoljára, majd néhány nappal később őrizetbe vettek egy fiatal fiút, aki a lány osztálytársa volt. Egy nappal később előkerült Vivien holtteste, a fiú pedig beismerte tettét, és előzetesbe került. A rendőrség szerint K. Bálint Dabas külterületén végzett a lánnyal, majd a közeli erdőben rejtette el a holtestet.

A Bors mai cikkében azt írja, március 19-én előkerült egy másik kakucsi eltűnt holtteste is: a 40 éves T. Tiboré, akit eltűnése napján Kakucs és Inárcs közt az M5-ös autópályánál láttak utoljára. A rendőrség március 19-én találta meg a férfi holttestét, és azt írta a Borsnak, hogy idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak, közigazgatási eljárásban folyik a vizsgálat.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport