holttest
A többi holttestet szerdán tervezik kiemelni.
Egy egyetemi kutatócsoportot ért a szerencsétlenség.
A belügyminiszter azonnali lemondását követelik az ellenzéki pártok.
Egy szikláról zuhantak a tengerbe Marokkóban.
A szövetségi hatóságok embercsempészethez köthető bűncselekményre gyanakszanak.
Egy nap leforgása alatt.
Nyilvánosságra hozták a boncolás jegyzőkönyvét.
Óvadék nélkül tartják fogva a hatóságok.
2026.04.01. 10:31 Módosítva: 2026-04-02 10:33:05
R. B. L. január végén tűnt el tahitótfalui otthonából, ruháira a Duna-parton találtak rá.
James „Jimmy” Gracey 20 éves volt.
A rendőrök egy férfi maradványaira bukkantak egy játszótéren.
A hatóságok semmit sem tudnak a férfiről, de most elkészült az arcrekonstrukció.
Vizsgálták, hogy fogyasztott-e kábítószert az eltűnésekor.
A kutató-mentők helyszíni felvételeket tettek közzé.
Senki nem látta meghalni a diktátort, akiről később azt is állították, hogy egy kolostorban bujkál.
A nő eltűnéséről az egész település tudott 27 évvel ezelőtt.
A hatóságok egy feltételezett gyanúsítottat is kihallgatnak.
Vida József január 12-én tűnt el.
A fiú holttestét február 21-én találták meg.
Az időjárás döntő tényező volt a test előkerülésének szempontjából.
A nyilvánosságot kegyeleti és eljárási okokból csak később tájékoztatták.
A haláleset körülményeit büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálják.
Öngyilkosság és gyilkosság gyanúja is felvetődött.
Egy zavartan viselkedő férfit elfogtak.
A szombaton eltűnt fiú öngyilkos lehetett.
Idegenkezűség gyanúja egyelőre nem vetődött fel.
Öngyilkossági szándék állhat a háttérben.
Az áldozat legalább egy hete halott lehetett.
Az elhunyt áldozatok holttesteit átadták családjaiknak.
2025. december 27., 10:25
Az eltűntek maradványait karácsony másnapján találták meg.
Elrabolták, majd egy sivatagba vitték a házaspárt, ami azután történt, minden képzeletet felülmúl.
A rendőrség vizsgálatot indított.
A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit.
2025. november 20., 15:19
Egy férfi és egy nő a két áldozat.
2025. november 17., 09:34
Tragikus véget ért a kiterjedt kutatás.
2025. november 15., 13:06
A holttestre teljesen véletlenül bukkant rá egy nő.
2025. november 14., 15:23
Egyelőre nem merült fel bűncselekmény gyanúja.
2025. november 13., 16:32
Holttestét egy lakásban találták meg.
2025. november 13., 11:10
Helyi sajtóban gyilkosságról írnak.
2025. november 12., 13:47
Egy utas holtteste továbbra sem került elő.
2025.11.10. 12:15 Módosítva: 2025-11-11 09:07:48
Egy helyi férfi garázsa mellett feküdt a holttest.
Továbbra is folynak a harcok Gázában.
Továbbra is tizenegy izraeli túszt tartanak nyilván eltűntként.
A rendőrség kizárta az idegenkezűséget.
Hétmillió forint kártérítést kaphatott volna.
Körözést adott ki a rendőrség.
A Hamász szerint nehéz megtalálni a holttesteket a romok alatt.
Az egyetem hullaházának vezetője volt, most 10 év börtön várhat rá.
Az elhunyt férfi testét megpróbálta ülő helyzetben tartani a kanapén.
Megtörtént a szemle és a holttest azonosítása.
Nem kizárt, hogy bűncselekmény történt.
Még zajlik a holttest azonosítása.
Még mindig sok a megválaszolatlan kérdés a lány halálával kapcsolatban.
2025. szeptember 29., 08:46
A 27 éves nő szeptember 7-én tűnt el, holttestére szeptember 28-án találtak rá.
2025. szeptember 28., 17:42
A kutatásban részt vevő civilek pszichés támogatást kapnak a hatóságtól.
2025. szeptember 27., 21:19
Az ügyészség egy 31 éves férfi letartóztatását kezdeményezte.
2025. szeptember 26., 16:17
A rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt.
2025. szeptember 18., 15:40
A feltörekvő sztárt nem kezelik gyanúsítottként, noha bőven akadnak megválaszolatlan kérdések.
2025. szeptember 17., 20:45
Olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a személyazonosságát nem tudták megállapítani.