Rendkívüli ülést tartanak Százhalombattán Kiss László erőszak-ügye miatt
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Kiss Lászlót elsősorban úszóedzőként ismerheti a közvélemény, bár kedd óta azt is tudjuk róla, hogy nemi erőszak miatt börtönben ült. Emellett van még egy kevésbé ismert megbízatása: ő Százhalombatta alpolgármestere.
Nem indult a választáson, a polgármester kérte fel őt 2014-ben a tisztségre, mivel az egész városban nagy tiszteletnek örvend, a város díszpolgára, és a helyi uszodát is róla nevezték el. Kiss elvállalta az alpolgármesterséget, a képviselők pedig megszavazták. Csütörtökön viszont rendkívüli ülést hívott össze miatta a polgármester.
Vezér Mihály polgármester azt mondta az Indexnek, hogy csak most, kedden értesült Kiss büntetőügyéről, és tudomása szerint a helyi képviselők sem tudtak Kiss múltjának erről a részletéről.
Holnap rendkívüli testületi ülést tartunk, mert a kérdése nemcsak rám, hanem a teljes képviselő-testületre tartozik.
Vezér azt is hozzátette, hogy „amit Kiss László 55 évvel ezelőtt tett, azért megbűnhődött és megbánta. 55 év óta példás életet él, világraszóló sikereket hozott hazánknak. Munkásságát minden kormány, a hazai és nemzetközi sportélet is elismerte. Ezek a tények is hozzátartoznak a személy megítéléséhez.”
A képviselők tehát holnap arról tárgyalnak, miként kezeljék az ügyet. A testület akár vissza is vonhatja az alpolgármesteri megbízását.
Kedden kapott nyilvánosságot a Privátkopó.hu cikke alapján, hogy Kiss László úszókapitányt 55 évvel ezelőtt csoportosan elkövetett nemi erőszak miatt háromévi börtönbüntetésre ítélték. Ebből 20 hónapot töltött le, utána, 1963-ban szabadult. Szerdán a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) két ülést tartott az ügy miatt, amelyről Gyárfás Tamás elnök azt bizonygatta, hogy korábban nem titkolt tényekről van szó. Előbb a sportág vezetői, majd az edzőbizottság tagjai végül bizalmat szavaztak Kissnek.