Gyurcsányék feljelentették a Fideszt
Beperli a kormányt a Demokratikus Koalíció amiatt, hogy összesítésük szerint a kabinet 1,4 milliárd forint értékben adott át ingyen kampányelemeket a Fidesznek.
Gréczy Zsolt, szóvivője vasárnap az MTI-nek azzal indokolta a perindítást, hogy bár a kormány jogosult közpénzt költeni kampányra, de arra nem, hogy a szlogeneket, grafikákat ingyen átadja egy pártnak. A kormány viszont pontosan ezt tette a Fidesszel.
Ahogy azt megírtuk, a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda márciusban egy 0 forintos szerződéssel adta át „A magyar reformok működnek" jelmondat használatát a a Fidesznek, melyre tavaly 600 millió forintnyi közpénzt költöttek (ebben mondjuk benne voltak a médiafelület-vásárlások is).
A kormány a 2014-es választási kampányban is bőkezű volt a kormánypárttal, az összesen 800 millió forintnyi közpénzbe kerülő "Magyarország jobban teljesít" kampányt a Miniszterelnökség ingyen adta át a Fidesznek. A barátságos gesztus nyilvánosságra kerülése után a párt végül 200 ezer forintot hajlandó volt kifizetni a 150 millióért tervezett kampányért.