Sándor Mária meghatódott a neki szervezett szimpátiatüntetésen

DBZOL20150512040
2016.04.15. 17:46

Nagyjából száz-százötvenen jelentek meg péntek késő délután a Szél Bernadett és Sallai Róbert Benedek LMP-s politikusok által Sándor Mária támogatására összehívott szimpátiatüntetésén a Kossuth téren.

„Sándor Mária több, mint egy éve vállalta fel a harcot az egészségügyért, az egészségügyi dolgozókért, a magyar emberekért, azaz értünk. Vállalta, hogy nem marad csöndben, és megmutatja azt, amit az egymást követő kormányok évtizedek óta el akartak előlünk rejteni. Most itt az idő, hogy mi álljunk ki érte. Mutassuk meg neki, hogy nincs egyedül!″ - így szólt a tüntetés felhívása, melyre a szervezők kérésének megfelelően a többség fekete ruhában érkezett.

Ott volt maga Sándor Mária is, aki a vele szolidaritást vállaló Pukli Istvánnal és másokkal együtt egy „Magyarország a magyar egészségügyért" feliratú fekete molinót tartott.

Az LMP társelnöke, Szél Bernadett elmondta, egy csendes demonstrációt akartak, ahol kifejezhetik, mennyire tisztelik Sándor Máriát, és azt szeretnék, ha folytatná közéleti tevékenységét.

A láthatóan meghatódott Sándor Mária is felszólalt, és elmondta: meg van hatódva.

A rendezvényen - ami tüntetésnek kicsi volt, flashmobnak viszont nagy - nem volt színpad sem, sokkal inkább sajtótájékoztató jellege volt, sok érdeklődővel.

Sándor Mária a mai napra hirdetett fekete ruhás napot, a tanári sztrájkhoz kapcsolódóan azt szerette volna elérni, hogy megmozduljon az egészségügyi ágazat. A fekete ruhás nap előzménye az volt, hogy Sándor egy április elején írt blogbejegyzésében belengette, hogy visszavonul a közéletből, és feladja az egyéves küzdelmét.

Sándor egyébként a mai akciókat sikeresnek értékelte, és az Indexnek korábban el is mondta, mégsem vonul ki a közéletből:

Én azt érzékeltem, hogy megmozdult az ország. Akármilyen fáradt vagyok, menni kell tovább. Folytatom! Még erősebben!

(Borítókép: Sándor Mária az Egészségügyről Akciószervezet biztonságos betegellátásért és a bérek emeléséért szervezett budapesti tüntetésén 2015. május 12-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán)