A Fidesz egyik kedvenc biztonsági cégének felemelkedése 9 mondatban
Ez a cikk csak kivonata a Valton ügyeit feltáró írásunknak. A teljes cikket itt olvashatja.
- Napjaink egyik legnagyobb biztonsági cége a Valton Security, ők biztosítanak minden fideszes rendezvényt, és szinte az összes államit is.
- A cégnek 2010 előtt 5-600 millió forint körül mozgott az éves bevétele, a második Orbán-kormány megalakulása óta viszont stabilan 1 milliárd fölött keresnek.
- A cég tulajdonosai - Varga Lajos és Bessenyei István - a 80-as évek óta barátok, kapcsolatukat az sem törte meg, hogy Varga politikailag a jobboldal, Bessenyei pedig a baloldal felé húz.
- Varga azt állítja, hogy az első Orbán-kormány idején egy ismerőse vitte be a Miniszterelnöki Kabinetbe, majd egy ott dolgozó barátja segítette hozzá első fideszes megbízásához.
- Bessenyei jó barátja Mesterházy Attila korábbi MSZP-elnöknek, és Dirk Gerkens jelenlegi TV2-s vezérigazgatónak is adott tanácsokat, amikor még az RTL Klubnál dolgoztak.
- Varga 2010 után beszállt a vendéglátásba, és frissen alapított cégéhez rögtön dőlni kezdtek az állami megbízások: dolgozott velük a Miniszterelnökség, a Köztársasági Elnöki Hivatal, az APEH, az MNB, a Legfelsőbb Bíróság, az MTVA és még sokan mások.
- Bessenyei korábbi tévés cégének több zűrös ügye volt, jelenleg egy luxemburgi vállalatcsoportot vezet és Sarka Katával indított jól menő médiacéget. Az üzletember a Quaestor ingatlanos ágazatába is be akar szállni, de nem árulja el, hogy miért.
- A Valton életében meghatározó szereplő Demján Sándor jelenlegi és Pintér Sándor korábbi biztonsági cége.
(Borítókép: A Valton Security biztonsági emberi védik a Fidesz Lendvay utcai székházát, az alaptörvény-módosítás ellen tiltakozók elől, 2013. március 7-én. Fotó: Bődey János / Index)
Ha érdeklik a részletek, olvassa el a Valton történetéről és felemelkedéséről szóló cikkünket.