Publicus: Több százezer bizonytalant szívott fel a baloldal

2016.04.23. 14:37

A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából április 8-12. között, 1000 ember megkérdezésével készített reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a Fidesz támogatottsága harmadik hónapja 23 százalékon áll, az MSZP meg tudta tartani a márciusban szerzett támogatóit, és 12 százalékával őrzi a második helyet, míg a Jobbik negyedik hónapja áll 11 százalékon.

2016 apr ppref.png
Fotó: Publicus Intézet

A Publicus szerint az elmúlt hónapokban a Jobbikon kívüli ellenzék támogatottsága nőtt, a baloldali pártok összesen 250-300 ezer szavazót szereztek. A közvélemény-kutató szerint úgy tűnik, hogy ezeket, a bizonytalanok közül érkezett szavazókat sikerül megtartaniuk. A népszavazás beindítása, és a vasárnapi zárvatartás eltörlése stabilizálhatta a táborokat.

A felmérésből ezek derültek még ki:

  • A Fidesz továbbra is egyértelműen vezet, 1,8 millióan szavaznának rá, de az elmúlt hónapokban nem tudott visszaszerezni a korábban elvesztett szavazókból. A szavazók aktivitása csökkent.
  • Az MSZP-nek közel 1 millió szavazója van, és a párt szavazói a legaktívabbak, habár csökkenő mértékben.
  • A Jobbiknak kb. 900 ezer támogatója van, ami az eddigi mélypontján stabilizálódik. A Jobbik szavazói a legkevésbé aktívak, de a biztos szavazók körében kiegyenlítettebb versenyben vannak az MSZP-vel.
  • A DK megtartotta szavazói számát, továbbra is 4 százalékon.
  • Az LMP egy százalékpontot csökkenve 3 százalékon áll.
  • Az Együtt maradt 1 százalékon, míg a PM és az MLP nem érte el az 1 százalékot.
  • A bizonytalanok tábora továbbra is 44 százalék.