Megszólalt a rendőr, aki Kiss Lászlóék ügyén dolgozott

2016.05.09. 07:10

Nyilatkozott a Népszabadságnak az a rendőr, aki 55 évvel ezelőtt kihallgatta Kiss Lászlót és társait a szexuális erőszak ügyében. Martinkó Károly a lapnak azt mondta: a védelem azt állította, hogy a rendőrségen befolyásolták a tanúkat, köztük azt a karbantartó kőművest is, akinek vallomása perdöntő lehetett volna Kiss egyik tettestársa, Lantos László szerepének tisztázásában.

Az egykori hadnagy szerint semmiféle pressziót nem gyakoroltak, sőt, kollégái figyelmét felhívta arra, hogy válogatott sportolókról van szó, különösen lelkiismeretesen kell a kihallgatást elvégezni. Az egyik gyanúsított, Lantos László a bírósági szembesítésen azt mondta, érzése szerint megfé­lemlítették a kőművest, hogy ellene valljon. A karbantartó könnyeivel küszködve mondta, „eddig sajnáltalak, Lantos, de aki ilyen valótlanságot tud mondani rólam, azt nem sajnálom”. Lantos azt felelte: nincs rászorulva a tanú sajnálatára.

A Népszabadság azután kereste meg az egykori rendőrt (aki később egyébként újságíró lett), hogy Kiss László néhány hete azt mondta, már kikérte a per aktáit, egy másik jogi eljárás keretében szeretné bizonyítani, hogy koncepciós szempontok alapján született meg 1961-ben és 1962-ben az elsőfokú és a jogerős ítélet.

Martinkó Károly a lapnak erre reagálva azt mondta, "nem lesz könnyű dolga" Kiss Lászlónak.

Kiss László úszókapitányról április 5-én hozta nyilvánosságra az 1962-es bírósági ítéletet a Fullánk.com. Ebben az állt, hogy két társával, csoportosan elkövetett nemi erőszak miatt 3 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélték, ő volt a másodrendű vádlott. A nagyfai börtönből elnöki kegyelemmel szabadult 20 hónap után.

Szabadulása után a Spartacusnál lett edző, 1988-ban a 14 éves Egerszegi Krisztinával olimpiát nyert, az 1992-es barcelonai és 1996-os atlantai olimpián még négyszer nyert tanítványa. Kovács Ágnes 2000-ben lett olimpiai bajnok. Kisst utána nevezték ki kapitánynak, és egészen áprilisig töltötte be ezt a posztot. Igaz, január elején egyszer már lemondott, mert méltatlannak érezte Hosszú Katinka viselkedését vele szemben. Beszélni akart ugyanis az olimpiai favorit versenyzővel, aki azonban nem állt szóba vele.

Kiss az ügy kirobbanásakor azt mondta, hogy megbűnhődött tettéért, majd két nap múlva, a lemondásakor olyan közlemény adott ki, hogy koholt vádak alapján, koncepciós perben ítélték el, és nem követte el az erőszakot.

A Ferencváros egykori úszóját 1961-ben vették őrizetbe egy olasz–magyar válogatott verseny előtt. A korabeli sajtó foglalkozott az ügyével, sőt, ahogy kiderítettük, a nemzetközi is átvette elítélése tényét.

Kiss László nevét viseli a százhalombattai uszoda, díszpolgár is, a város alpolgármesteri tisztségéről viszont lemondott. Több állami kitüntetést kapott. Úszókapitányként havi egymilliót keresett.

Szombaton az RTL leadta a Kissék áldozatával készül interjút. Takáts Zsuzsanna – akiről korábban többen azt állították, hogy már meghalt – közölte: a hazugságok és az ostobaságok késztették arra, hogy megszólaljon.