Szilvia
5 °C
16 °C

Schiffer András azért szállhatott ki, mert 2022-re készül

06
2016.06.15. 08:13 Módosítva: 2016-06-15 08:19:18

Példátlan a rendszerváltozás utáni magyar politikában Schiffer András két héttel ezelőtti döntése. Pártvezetők ciklus közepén, önszántukból, külső kényszer – leginkább vereség vagy puccs – nélkül nem nagyon szoktak lemondani és hátralépni. Talán Antall József volt az utolsó, akit nem egy politikai bukás távolított el pártja éléről – a néhai miniszterelnökkel szemben azonban Schiffer egészséges, legfeljebb kissé ki van égve, saját kifejezéseivel a napi darálótól és a szarszippantástól. A lépés annyira szokatlan, hogy nem véletlenül született a távozó pártelnök valódi motivációiról rengeteg elmélet, melyek szerint

  • Schiffer kisebbségbe került pártján belül, és valamiféle belső puccs mozdította el,
  • Soros György/a háttérhatalom golyózta ki, hogy az LMP-t is beszívja a baloldali összefogás,
  • a Fidesz zsarolta/vásárolta meg, hogy tovább gyengüljön az ellenzék.

Pedig úgy tűnik, valami másról van szó: Schiffer lépése se nem váratlan, se nem logikátlan.

Borzalmas tagság, irányíthatatlanság, káosz

Mire panaszkodik Schiffer?

Pár téma, amit az LMP távozó vezetője a búcsúinterjújában konkrétan megemlít:

  • Kormányzó pártot akart az LMP-ből, és ez nem úgy tűnik, hogy összejön.
  • Viszont nem inspiráló kis frakcióban ülni, 2014 óta már a parlamenti viták sem azok.
  • Hiányzik a szellemi erőtér a párt körül, miközben Nyugaton a globalizáció-kritikus, vörös-zöld mozgalmak fénykorukat élik.
  • Amit a migrációs válságban mutatott az LMP, úgy tűnik, különösen fájt neki.
  • A választók amúgy sem értik, milyen pozitív üzenetei vannak az LMP-nek.
  • Szervezeti-erőnléti üvegplafon van az LMP felett 8-10% körül, mert nincs jelen minden választókerületben szervezetekkel.
  • Annyi szart szippantott a párt- és a parlamenti ringben, ami már mérgez.
  • Igen, a párton belül is.
  • Társelnökként nulla a hatásköre, egyetlen forintról vagy alkalmazottról sem dönthet.
  • Miközben a nyugati zöldpártok durván központosítottak.
  • Ha valaki mellett leteszi a voksot, az sokszor még kontraproduktív is, sőt az informális befolyás egyenesen szitokszó az LMP-ben.

Furcsa helyzet, hogy pont az interjú készítője próbálja meg utólag értelmezni interjúalanyának szavait, de az LMP-vezér búcsúinterjújában a szellemi erőtér ismételgetése talán elfedi, hogy

Schiffer hihetetlenül elégedetlennek tűnik az LMP támogatottságával, szellemi sivárságával, szervezeti kultúrájával, és saját vezetői hatalmának korlátaival. 

Ezek a problémák nem most kezdődtek, de valószínűleg Schiffer mostanra látta be, ő sem képes azokat kezelni. 

Az LMP születési körülményei és a belharcok logikusan vezettek oda, hogy végül a párt fő arca is kiszálljon. Mára sokan elfelejtették, de az LMP nem is pártként indult, és amikor párttá alakult, a nyugati zöldpárti minták és a bázisdemokrácia teljes félreértéseként röhejes szabályokkal bénították meg a mindenkori vezetést, kódolva az állandó konfliktusokat a párt működésébe.

Kezdetben állandó pártelnökség helyett folyamatosan cserélődő választmány állt az LMP élén, világos feladatmegosztás és hierarchia helyett (amiben világos lenne, ki miért felelős és ki kinek a főnöke) mindenki mindenbe beleszólt és -vétózott, amibe nem kellett volna és amihez nem értett. 

Az induláskor kialakult szervezeti kultúra a mai napig hátráltatja az LMP fejlődését, és fogja is. Ezeket a szabályokat kis túlzással a kapitalizmust, a teljesítményelvet, a hagyományos pártok „elnyomó″ struktúráját elutasító balos-anarchista-méregzöld filozófus-jógaoktató-munkanélküliek találták ki.

Mire a legabszurdabbakat sikerült kivezetni, késő volt. Ideológiai, területi csoportok vagy egy-egy erős figura köré szerveződő klikkek kötöttek szövetséget vagy indítottak háborút egymás ellen, ahol a fő cél tartalmi kérdések helyett a mindenféle bonyolult belső szabályok érvényesítése vagy éppen megváltoztatása, a kongresszusi küldöttek megdolgozása lett. A permanens háborúhoz évekig még csak egy Bajnai sem kellett.

Az emberi természet működését figyelmen kívül hagyó szabályok sokszor jó szándékú idealistákat ugrasztottak össze, együttműködés helyett állandó pozícióharcot szítanak, az LMP így tulajdonképpen egy nagyon kegyetlen emberkísérletnek is felfogható: 

hiszen mégis miféle párt az, amelyik 2009-ben alakult és 2016 nyarán már a 36. kongresszusát tartja, évente direkt összeugrasztva egymással a küldötteit?

Összehasonlításképpen: az 1988-ban, az LMP előtt húsz évvel megalakult Fidesz tavaly decemberben még csak a 26. kongresszusánál járt; a 2003-ban párttá alakult Jobbik pedig most tartotta a tizennegyediket. Ha egy párt az ország ügyeivel is foglalkozni akar, nem pedig folyamatosan csak saját belügyeivel, és valóban célja, hogy megszerezze a főhatalmat, így kell működnie. Nagyjából kétévente összeülnek a küldöttek megválasztani a párvezetést, majd ezzel a felhatalmazással két évig lehet úgy dolgozni, hogy a tagság nem szól bele minden piszlicsáré ügybe.

 A volt LMP-s képviselő Osztolykán Ágnes épp a napokban mesélt róla, „bázisdemokratikusan" a tagság döntött náluk még arról is, milyen telefonjai lehetnek a frakciótagoknak:

...szükségünk lett volna olyan telefonra, amelyen látjuk az e-mailjeinket. A tagság szerint viszont az old school telefon jobban passzolt a párthoz. Ezért a titkárom diktálta be az e-mailjeimet telefonban... Agyrém azért.

Miközben az összes többi parlamenti elnöke – különböző módokon, de – meghatározhatja, kikkel akar a vezetésben együtt dolgozni, addig, ahogy Schiffer is panaszkodott rá búcsúinterjújában, az LMP-ben ez is fordítva van. Ha a társelnökök valaki mellett leteszik a voksukat, akár még kontraproduktív is lehet – a tagság leszavazza az adott személyt, mert fél a vezető „túlhatalmától".

Pártszakadás után is minden ugyanolyan

Hogy az LMP az irányíthatatlanság miatt mégse süllyedjen totális káoszba, kialakult a mindent megbénító „alapszabályfetisizmus", vagyis a tartalmi politikai kérdések helyett a technikai jellegű működési szabályokhoz, a különféle testületek privilégiumaihoz való ragaszkodás. A maradék bizalmi kötőerőt pedig informális hálózatok, párhuzamos csatornák, titkos paktumok rendszere szüntette meg, melyek ahhoz kellettek, hogy egy-egy vezető figura vagy csoport mégis át tudja vinni akaratát a mindent lassító-blokkoló rendszeren. Az értelmes, tartalmi viták ellehetetlenülése és az intrikák miatt kialakuló bizalmatlanság logikusan vezetett a konfliktusok elmérgesedéséhez.

Azt, hogy valami nagyon a mélyben el van szúrva a párt irányításával, ideig-óráig el tudta fedni, amikor a folyamatosan változó frontok helyett 2012-től a baloldali összefogás kérdésében legalább már csak két tábor állt egymással szemben. A szövevényes belső háborúskodás ideiglenesen világos frontokat kapott: alapszabály-módosítási kíséreltek meg megyei kvóták helyett, és végre valódi tartalmi és stratégiai kérdések ütköztek. Schifferék nemet, Karácsony Gergelyék meg igent mondtak Bajnaira, majd az MSZP-re és Gyurcsányra.

De hogy nem ezek az eltérő politikai elképzelések jelentették a legalapvetőbb problémát, hamar kiderült. Míg a Párbeszéd Magyarországért Párt (PM) 2013-as kiválása után a saját struktúráját és szabályait a nulláról felépítő, centralizált PM azóta is viszonylag békében elketyeg a maga jelentéktelenségében, az LMP belső működésében semmi nem változott. 2012-ben a Schifferrel közeli viszonyban lévő Kukorelly Endrét megpuccsolták a szintén Schiffert támogató Pest megyei vezetésből, 2014-ben pedig Vágó Gábor is hasonló sorsra jutott. Ezeknek az eseteknek már semmilyen belpolitikai dimenziója nem volt.

Szürke, ismeretlen helyi figurák népszerű, országosan ismert arcokat nyírtak ki helyi érdekből, rombolva az LMP imidzsét. És a belső működés miatt megtehették.

Pár hónappal később, a parlamenti választás előtt Schiffer már egyenesen irányíthatatlannak nevezte az LMP struktúráját.

A területi erőcsoportok saját érdeke, pozícióféltése a vidéki szervezetépítést is blokkolta, ami megteremtette a Schiffer által szintén emlegetett 8-10%-os üvegplafont: egy adott helyi szervezeti vezetőjének sokszor azért nem érdeke, hogy tehetséges, agilis tagokkal gyarapodjanak, mert a végén még kihívót kaphat. De a párt káderállománya nem csak mennyiségben, minőségben se tudott fejlődni, sőt egyenesen kontraszelekció alakult ki. Azok többsége ugyanis,

akiket tényleg érdekeltek a világnézeti vagy szakpolitikai kérdések, ám viszolyogtak a belső meccseléstől, az intrikáktól, szépen-csendben lemorzsolódtak a pártról. 

Így az a szellemi erőtér, aminek hiányáról Schiffer a búcsúinterjújában sokat beszélt, az évek során nem hogy nem épült elég gyorsan, hanem egyenesen leépült. Ezek megtapasztalása után egyáltalán nem véletlen, hogy az LMP egykori prominens figurái közül azok, akik a legnagyobb országos ismertséggel és népszerűséggel rendelkeztek, és akik talán a leginkább átlátták a magyar politika működését és saját lehetőségeiket, besokalltak az elmúlt évek folyamatos belső meccseitől és elmenekültek az országos politikából. Jávor Benedek Brüsszelbe, Karácsony Gergely Zuglóba – most pedig Schiffer András is, valahová.

Mit tervezhet Schiffer?

Schiffer bő két éve az Indexnek adott akkori interjújában azt mondta, rendbe kell tenniük az LMP irányíthatatlan struktúráját. Visszavonulása azt mutatja, nem sikerült, és tulajdonképpen feladta.

Az LMP azóta, hogy 2014-ben kilábalt a pártszakadás okozta sokkból, ugyanúgy saját magával volt elfoglalva. Alig-alig reagált környezetére, az ellenzéki térfél mozgásaira, a népszavazási kezdeményezésekre vagy éppen az időközi parlamenti választások nyújtotta lehetőségekre. A teljes izoláció szövetségi politikája mögött azonban nem csak egy elvi-politikai elhatározás húzódott meg, ahogy azt kifelé kommunikálták. Hanem az is, hogy a pártban alig maradtak olyan funkcionáriusok, akik akár világnézeti, akár politikai stratégiai kérdésekről vitázni akartak, jobban mondva tudtak volna – mert ezek kívül estek az érdeklődési körükön, vagyis a pozícióharcon és a belső házirend betartatásán. A pártvezetést pedig közben annyira lebénította a belső irányítási válság kezelése, hogy idejük és energiájuk sem maradt alkalmazkodni a megváltozott politikai környezethez.

Schiffer előtt ebben a helyzetben igazából két út állt.

Az egyik, hogy 2018-ig egy utolsó rohammal könyékig elmerül egy ezer főnél is kisebb tagságú párt belső harcaiban, ledarálja az ellenállást, embereket rúg ki, szervezeteket oszlat fel, hogy talán a folyamat végén úgy-ahogy menedzselhető szervezet álljon elő. Ezzel viszont nem csak a parlamenti küszöb környékén lévő pártot harcolta volna le teljesen, ami végzetes következményekkel járhatott volna az LMP-re, de saját magát is.

Schiffer nyilatkozataiból ugyanis egyértelműen kiolvasható, hogy

  1. alapvető gondolkodásbeli-politikai változást – gyakorlatilag egy alterglob-radikális baloldali fordulatot – akar elérni Magyarországon,
  2. ehhez kormányzó pártot akar felépíteni, nem pálya neki az 5-6%-on vegetálás,
  3. személyes ambíciója, hogy mindebben vezetőként részt vegyen, politizáljon, kormányozzon.

Ha a belső hadjárat után sikerült is volna a parlamentben tartani az LMP-t, a közvélemény végleg elkönyvelte volna a harmadszor is küszöb környékén teljesítő pártot kispártnak, Schiffert meg kicsinyes politikusnak, sőt lúzernek. Számára pedig ez lett volna az igazi kudarc.

A második út, amire végül Schiffer rálépett, gyakorlatilag az LMP 2009-es alapításához vezető folyamat újrakezdése lehet, immár tanulva a korábbi tapasztalatokból. Ahelyett, hogy belső harcokkal rombolta volna politikai tőkéjét, visszavonulásával Schiffer valóban tiszteletet és elismerést váltott ki még ellenfeleiből is. De ahogy az interjúból is világos, Schiffer csak átmenetileg lép hátra. Nem önmagáért építene fel valamiféle vörös-zöld szellemi erőteret, hanem

a szellemi erőtér csak eszköze annak, hogy valamikor a jövőben egy rendszerkritikus mozgalom, egy magyar Sziriza, egy magyar Podemos végre áttörhessen.

Schiffer ugyanis kijelentette, hogy 2018-19-ben sem kíván választásokon indulni, de azt nem zárta ki, hogy a későbbiekben igen. Amivel gyakorlatilag körülírta, milyen ütemezésben gondolkozik: már most 2022-re készülhet. Ezzel pedig a jelenlegi magyar ellenzéki vezetők közül ő az első, aki ha nem is mondja ki nyíltan, de a lépéséből egyértelmű, hogy biztosra veszi a Fidesz 2018-as győzelmét, és szintén elsőként kezdhet el realisztikusabb időtávban dolgozni a kormányváltáson.

Az említett realisztikus gondolkodás azonban itt nagyjából véget is ér. A Schiffer előtt példaként lebegő pártok, politikusok – Sziriza, Podemos, Bernie Sanders, Jeremy Corbyn stb. – a magyar politikai klímától teljesen idegenek, a valóban rendszerkritikus, vörös-zöld eszmekörrel pedig csak egy nagyon szűk választói csoportot lehet megszólítani. Legfeljebb akkor, ha 2022-re az EU-s fejlesztési pénzek által pörgetett magyar gazdaság a források elapadása és/vagy ellopása miatt teljesen kifullad, és esetleg szélesebb körű szociális elégedetlenség alakul ki, korábban soha nem tapasztalt erősségű sztrájkokkal, utcai zavargásokkal – amit esetleg egy újabb globális gazdasági válság begyűrűzése is súlyosbíthat.

Minden egyéb esetben viszont sokkal életképesebb alternatívák lehetnek egy populista-nacionalista kormánnyal szemben a nem-rendszerkritikus, tehát mérsékelt, polgári (akár jobboldali, konzervatív liberális), magukat a politikai centrumba pozicionáló erők – ahogy a közép-európai régióban kevés kivétellel ez általában lenni szokott. És amilyenné egyébként még egy Schiffer nélküli LMP is átváltozhat.

(Schiffer a hosszú távú terveit firtató, így a fentiekkel kapcsolatos kérdéseinkre nem kívánt válaszolni. Azt mondta, egyrészt a két héttel ezelőtti búcsúinterjúban elmondottaknál többet nem tud mondani, másrészt hétfői utolsó parlamenti szereplése után azt is bejelentette, innentől kezdve nem kíván a sajtó rendelkezésére állni politikai témákban.)

Mi lesz az LMP-vel?

Ami Schiffer kiszállásával még jó ideig biztosan nem fog változni az LMP-ben, az a szövetségi politika. Ami 2016-ra már nem is elsősorban elvi kérdés a párt számára, hanem a túlélésük múlik rajta. Nem véletlen, hogy a Magyar Idők rögtön azzal támadta be a pártot, hogy megmaradt társelnökét, Szél Bernadettet rögtön megpróbálta Soros Györgyhöz kötni, majd pedig LMP-PM közeledésről, vagyis az LMP-nek a baloldali összefogásba való várható beolvadásáról cikkezett.

A megmaradt pártvezetés azonban a 2013-as szakadásban és a 2014-es kampányban edződött. Identitásuknak központi elemévé vált, hogy senkivel nem fognak össze, és persze azt is tudják, hogy a politikai jövőjük azon múlik, be tudják-e gyűjteni a mindkét tábort elutasító szavazatokat. Schifferrel szemben pedig vannak olyanok a pártvezetésben, akik úgy gondolják, egyáltalán

nem baj kispártként létezni, mert így csomó mindent megengedhetnek maguknak, amit egy néppárt nem. 

Egy kispárt például felkarolhat és hangsúlyozhat megosztó vagy marginális témákat és ügyeket csak azért, mert egyszerűen abban hisznek és a közgondolkodást akarják befolyásolni – miközben nem kell folyamatosan mindent a szavazatszerzésnek és a kormányra kerülés ambícióinak alárendelni. Ha az LMP ezt az utat választja, akkor például egy klasszikus, a középosztályt célzó zöld világnézeti pártként stabilizálhatná magát, a nyugat-európaihoz képest hangsúlyosabb korrupcióellenes agendával.

A baloldali összefogást foggal-körömmel ellenző Schiffer távozása pedig paradox módon jobbra fogja tolni az LMP-t – de nem pártpolitikai, hanem világnézeti szempontból. Az a fajta harsány vörös-zöld-globalizációkritikus-radikális baloldali eszmevilág, amit Schiffer András valóban meggyőződésesen vall, a többiek számára sokadrangú vagy egyáltalán nem fontos. Az LMP megmaradó vezetése jóval technokratább és pragmatikusabb, sokkal kevésbé idegenkedik elvi alapon akár a kapitalizmustól – Schiffer például híve volt az alapjövedelemnek, a többiek kevésbé –, akár az Egyesült Államok „imperialista″ külpolitikájától. A Schiffer utáni LMP így a szavazótáborát még tovább kiterjesztheti a kulturális jobboldalra, az osztályharctól, a radikális balos lázadástól és a batikolt pólós hippiskedéstől idegenkedő városi középosztályi csoportok felé is.

És közben pártpolitikailag egy kicsit balra: Schiffer nem csak markáns, de megosztó vezető is volt, aki sokszor pusztán kedvtelésből, személyes ellenszenv által vezérelve bírálta az egykori SZDSZ-es holdudvarba tartozó figurákat – amivel elijeszthetett olyan szavazókat, akik nagyjából ugyanúgy gondolkoznak a baloldali kormányzásról, mint ő, mégis vérig sértette őket Schiffer stílusa. Ha ez valóban tehertételt jelentett és egykori balos-liberális szavazókat tartott vissza a párttól, az LMP most ettől is megszabadult – így Schiffer visszavonulása miatt vicces módon az Együtt és a PM vezetőinek is fájhat a feje, akik pedig egykor az ő legközvetlenebb ellenfelei voltak.

Az alapító-társelnök kiszállása ráadásul lehetne egy olyan sokk, ami után az LMP-vezetés belevághatna egy pártreformba – ennek azonban semmi jele.

Szél Bernadett úgy látja, hogy a párt „belső összetartásával, szervezeti erősségével nincs probléma", nem tervez átalakítást, és nem kifogásolta a társelnöki hatáskör gyengeségét sem –legalábbis az Indexnek nyilatkozva ezt nyilvánosan nem vállalta fel. Ha ez így marad, az azt jelenti, hogy legjobb esetben is bele kell nyugodniuk a kispárti létbe és a parlamenti küszöb körüli bizonytalanságba. Bár az utóbbi másfél évben történtek előrelépések – például legalább már sikerült megregulázni renitenskedő megyei szervezeteket, a csongrádi mellett a hajdú-biharit (korábban feloszlatást írtunk, de arra valójában nem került sor) –, a párt mindenféle önálló akarattal rendelkező, a a pártvezetést gáncsoló részei továbbra is kezelhetetlenek.

Schiffer távozása után sokan azért kezdték temetni a pártot, mert a félelmek szerint az LMP nélküle el fog szürkülni 2018-ra – a valódi veszély viszont sokkal közvetlenebb, és egyáltalán nem arról szól, hogy a következő választásig kifelé túl keveset tud mutatni magából a párt. Hanem arról, hogy az irányíthatatlanság miatt akár már idén teljes belső káoszba süllyed. Erről pedig elég sok ki fog derülni a nyári, harminchatodik kongresszusig: ha ott nem képes az LMP összezárni és az utódlás miatt ismét belharcokba süllyed, akkor a nekrológokkal sem kell majd 2018-ig várni és a pártnak vége lesz, mint az ördögbotnak.

Borítókép: Schiffer Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tett kampánykörútján 2014-ben.  Fotó:Huszti István

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?