Árpád
-5 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Viperával és gázpisztollyal balhéztak egy salgótarjáni szórakozóhelyen

2016.07.07. 10:21

Viperával ütlegelte egy ismerősét és gázpisztollyal lövöldözött egy salgótarjáni szórakozóhelyen egy 25 éves keményfiú, de a rendőrök fél órán belül elkapták és befenyítették - írta a police.hu. 

Az eset szerdán este nyolc körül történt Salgótarján belvárosában, de azt nem árulta el a rendőrség, hogy pontosan melyik helyen. Az illető keményfiú a rendőrség szerint kiment a hely teraszára, és minden előzmény nélkül elkezdte viperával ütni egy ismerősét.

Ez valószínűleg nem volt elég meggyőző, mert utána még egy gázpisztolyt is elővett, amivel hármat lőtt, egyet az ismerőse mellkasa felé. A sértett az eset során az előzetes orvosi vélemény alapján könnyű sérüléseket szenvedett.

Az elkövető miután jól megütlegelte ismerősét, távozott a helyről, de fél órán belül elkapták és előállították, sőt lefoglalták viperáját és gázpisztolyát is. Ezután pedig K. Zsolt salgótarjáni lakost felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.