Hortenzia, Gergő
8 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Lázár vagy nagyot bukott, vagy ő lesz a miniszterelnök

2016.07.14. 06:55
A múlt héten bejelentett kormányzati átalakításokról találgatnak a mai hetilapok, és egészen másképp értelmezik a Miniszterelnökség vezérével történteket.

Orbán Viktor már a 2018 utáni időkre készül, és kijelölte a két lehetséges miniszterelnököt az új kormányzati rendszerrel, írja a Heti Válasz. A lap szerint amennyiben a Fidesz nem tud egyedül kormányt alakítani, és koalícióra kényszerül, akkor választási eredménytől függően az MSZP-nek Varga Mihályt, a Jobbiknak Lázár Jánost ajánlják majd kormányfőnek. Ennek a stratégiának a része a kormányátalakítás, azon belül is a leosztott szerepek: Varga visszafogottsága, Lázár EU-ellenes kiszólása, némely ügyekben a kormányénál keményebb álláspontja.

A Figyelő szerint Lázárt Orbán még „pótminiszterelnökként” is el tudja képzelni, ami azt jelenti, hogy leadja a személyes feladatait, majd minden tárcánál ő képviseli Orbán elképzeléseit. A lap azt írja, az új feladatkörével ez 50 százalékban megvalósult, az egész átalakítás célja pedig, hogy Orbánnak „ne kelljen annyit kormányoznia, többet tudjon politizálni”. A Figyelő szerint az nem volt kérdés, hogy a másik pozícióra Vargát jelöli Orbán. A kormányfő korábban is több gazdasági kontrollfeladatot akart adni a miniszterének, és most hivatalosan is kijelölték a játszótér területét”.

A lap mellékesen megjegyzi: „egyre erősebb az igény a Fideszben, hogy akik meghatározzák a pártot a választók szemében, szabjanak határt a Fidesz értékrendjétől távol eső politikaközeli üzletemberek (Habony, Vajna) sokszor magamutogató dorbézolásának”. Ezzel egybeesik a lapban megjelent Lázár-interjú egyik fő üzenete is.

A HVG egészen másképp látja a dolgokat, és arra hívja fel a figyelmet címlapján, vezércikkében és nagy cikkében is, hogy Lázártól összességében 6000 milliárd forintos területet vett el Orbán, egyebek mellett az uniós pénzek, a takarékszövetkezetek és az MFB felügyeleti jogkörének átalakításával. „A kormány kommunikációja megpróbálja elvenni Lázár kisemmizésének élét” – értékeli a kormányátalakítást a lap. Egy másik cikkében pedig azt írja, a két kis kabinet Orbán kézi vezérléssel történő kormányzását erősíti, és a minisztereket fokozza le.