Beszóltak a kormánynak a budapesti fideszes polgármesterek
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Ritkán hallani fideszes polgármesterektől, hogy akár csak egy kicsit is kritizálnák az önkormányzatok érintő kormányzati politikát. Tusványoson azonban, ahol már évek óta felvonul szinte a teljes jobboldali magyarországi elit, hogy szabadon beszélgessen hazai és világpolitikai problémákról, ez is megtörtént pénteken.
A család felbomlik
Az önkormányzatok a világpolitika viharában fantázianevű beszélgetésen Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere egy nagyon is belpolitikai jellegű problémát hozott elő. Kovács szerint az önkormányzatok a politikai palettán ugyanolyan szerepet töltenek be, mint a családok a társadalomban: alapegységek, amelyekre lehet építeni a jövőt. Magyarországon azonban míg a kormány a családot nagyon támogatja, az önkormányzatok kimaradnak ebből.
Kicsit úgy érzem, nem eléggé figyelünk az önkormányzatokra, lefelé építjük.
Szerinte az önkormányzatok "visszafejlődésére" jó példa az iskolák állami átvétele. Úgy látja, hogy ha ez a folyamat tovább folytatódik, "ugyanaz lesz a helyzet, mint amikor a család felbomlik", és ha az önkormányzatok kiüresednek, "a politikai társadalom" nehéz helyzetbe kerül. "Értem, hogy a közigazgatás átalakítása nehéz és bonyolult, de örülnék, ha vége lenne 2017. január 1-jével" – üzente a kormánynak a fideszes polgármester, aki reméli, csak ő látja ilyen borúson a helyzetet.
Ám ugyanezen a beszélgetésen kiderült, hogy nincs ezzel egyedül. Az utána felszólaló Karsay Ferenc, a XXII. kerület polgármestere hasonló gondolatot fogalmazott meg, egy másik hasonlattal. Karsay szerint az önkormányzat olyan, mint a testben a sejt, amivel ha probléma van, az ember teljes egészsége rámehet. "Az önkormányzatok sokat kibírnak, tudnak alkalmazkodni, de ha felborul az egyensúly, az egész szervezet visszavonhatatlanul károsodik" - mondta Budafok fideszes polgármestere.
Orbánnak is megírta
Kovács Péter még egy érdekes kormányzati tervre is célzott, amelyről az utóbbi időben a nyilvánosság keveset hallhatott. A XVI. kerületi polgármester szerint "vannak hangok", amelyek szerint csökkenteni kellene az önkormányzatok számát, például kevesebb budapesti kerületet kialakítani a mostani 23 helyett. Kovács "fölöslegesnek" tartaná, ha összevonnák a kerületét bármelyik másikkal.
A fideszes polgármestert a beszélgetés után megkérdeztük, hogy a kritikus véleményét jelezte-e a kormányzati illetékeseknek. Kovács azt mondta, levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek erről, de választ egyelőre nem kapott.
A beszélgetésen részt vett még más fideszes településvezető is, Borbély Lénárd Csepelről az önkormányzati átalakítások problémáját nem érintette, ezekre a mondatokra nem is reagált. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg fideszes polgármestere pedig szitén nem kezdeményezett vitát Kovácsékkal, de ő sokkal megértőbb volt a kormány intézkedéseit illetően.
Balaicz ugyanis arról beszélt, hogy meg kell érteni a miniszterelnök gondolkodását az önkormányzatokról, amely szerint "a következő időszakban a fő feladatunk nem elsősorban az intézményfenntartás, hanem inkább a helyi gazdaság fejlesztése, a vállalkozások segítőse, a meglévő munkahelyek megőrzése és új álláshelyek teremtése".