Újabb lehallgatási jegyzőkönyvek Mengyi Roland ügyében
További Belföld cikkek
- Ha jó pillanatban néz az égre, üstököst is láthat
- Medvét láttak Bajót környékén
- Teljesült a Kutyapárt ígérete: Hegyet kapott Szeged
- Disznóölő pisztollyal végzett kétéves fiával, majd pizzázni hívta másik gyermekét egy zákányi férfi
- Halálra vertek egy magyar férfit Németországban egy szórakozóhely előtt
Elég durva ügyet mutatott be a hónap elején a 168 Óra rendőrségi iratokra és lehallgatási jegyzőkönyvekre hivatkozva. Szociális szövetkezetek szerettek volna tavaly uniós pénzre pályázni, ehhez pedig az állításuk szerint az elosztásánál bennfentes Mengyi Roland fideszes képviselő segített volna nekik, ha visszaadják a megnyert pénz először 50, végül 90 százalékát. De nem egy meglévő pályázatra történő pályázásnál segített volna, hanem konkrétan a Mengyit megkereső szövetkezetekre írtak ki egy 500 milliós pályázatot.
Mengyi tízmillió forint "alkotmányos költségnek" hívott kenőpénzt is kért bemutatott lehallgatási jegyzőkönyvek szerint, ötöt meg is kapott, emellett végig Voldemort nagyúrnak szólíttatta magát.
Mengyi Roland tagadta az egész Voldemort-sztorit és azt mondta, hogy áll bármilyen vizsgálat elé. Futó Barnabás, Mengyi ügyvédje azt állította, hogy a lehallgatási anyagokban csak utalnak Mengyire, de ő maga nem beszél, de a 168 óra legfrissebb cikkében olyan lehallgatási jegyzőkönyvet is mutat, ahol Mengyi Roland a telefonbeszélgetés egyik résztvevője.
A cikkből az is kiderül, hogy bár Mengyi arra is hivatkozik, hogy sokszor fordul elő, hogy valakik visszaélnek egy politikus nevével, ám a jegyzőkönyvekből kiderül, hogy az ügy öt gyanúsítottjának Mengyi az egyetlen kapocs a felsőbb politikai körök felé, és a találkozóik után egymással beszélnek telefonon, és arról beszélnek többek között, hogy milyen nehézséget jelent nekik összeszedni a Mengyi által kért "alkotmányos költséget", miközben semmi garancia nincs arra, hogy megtérül majd.
Egyikük ráadásul el sem hiszi, hogy Mengyi szeretné magának ezt a pénzt, inkább egyik társára gyanakszik, hogy át akarj verni, ezért személyes találkozót kér a fideszes politikustól. A jegyzőkönyv szerint ezt nyilatkozta a személyes találkozót kérő gyanúsított:
„Én rákérdeztem Rolandtól, hogy mi ez az ötmillió forint. Ő erre azt a választ adta, hogy ezt oda kell adni Petinek, hogy tudja adni valaki részére. Arra sajnos nem tudok visszaemlékezni, hogy kinek kellett ezt odaadni, Mengyi Roland talán a kiíró vagy a döntéshozó kifejezést használta. Mi ezt furcsának találtuk, és próbáltunk erről vitatkozni Rolanddal. Roland nem igazán akart velünk vitázni, határozottan mondta, hogy »most öt, ha lezárják, még öt, vagy így, vagy sehogy«. Azt is egyértelműen kijelentette, hogy ezt az összeget Péternek kell átadnunk"
(szerk: Péter = K. Péter, aki az eredeti cikk szerint azt állította, jó kapcsolatai vannak uniós pályázatokon bennfentes emberekkel, köztük Mengyi Rolanddal, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével. Ő az, akit felkerestek a gyanúsítottak, hogy segítsen nekik, K. Péter pedig ígéretet tett arra, hogy közbenjár az ügyükben)
A nyomozás több éve tartott, és íme a válasz az adekvát, azonnal felmerülő kérdésre, miszerint Miért nem keresték meg a hatóságok Mengyit eddig?:
- olyan személy, aki ellen egy büntetőeljárás során terhelő bizonyítékok képződtek, nem hallgatható ki tanúként, mert az igazmondási kötelezettsége miatt korlátozódik a védelemhez való joga. Gyanúsítottként viszont a mentelmi joga miatt nem volt lehetőség a kihallgatására.
A lap azt írja, Mengyi ügyvédje szerint védence „elképedt a róla szóló állításoktól", és csak a cikk megjelenése napján értesült az ügyről. Ami már csak azért is furcsa, mert a lap, állítása szerint már jóval a sztori megjelenése előtt részletesen beszámolt Mengyinek a folyamatban lévő büntetőügyről, és mindenre rá is kérdezett a képviselőnél, aki természetesen nem is válaszolt a lap levelére.
A 168 Óra azt is kiderítette, hogy a kamupályázatot összeállító Public Sector Consulting Kft. fő tulajdonosa Holbok Sándor, aki korábban az egyik Fidesz-alapítónak, Szájer Józsefnek a kabinetfőnöke volt és a Habony Árpád vezényelte központi kampánycsapat egyik területfelelőse. Ennek a cégnek az egyik pályázatírója, bizonyos B. Szilvia az ügy egyik gyanúsítottja.
Az ügyben még a pályázatok vége előtt nyomozás indult, így a nagy bizniszből elmaradt: az Emmi ugyan kiírta a pályázatot, a szereplők be is adták a magukét, ám a NAV közbeszólt. Ettől függetlenül az addig összegyűjtött bizonyítékok miatt is megüthetik még a bokájukat páran. Az ügyben előkerült még Csepreghy Nándor államtitkár, és egy nagy ember, egy bizonyos "L." is. A lap szerint Köpeczi-Bócz Tamás államtitkárnak is az uniós TÁMOP-pénzek körüli csalások miatt kellett végül mennie, és állítólag a nyomozók házkutatást is tartottak hozzá tartozó irodákban.
További érdekességek, jegyzőkönyvrészletek, Balog Zoltán emberminiszter nevének helyesírásának részletei a 168 Óra cikkében.