Budaházy: Koncepciós per áldozata vagyok

2016.09.01. 20:46 Módosítva: 2016.09.01. 21:57

Nem adja fel és tovább küzd az igazáért minden lehető jogi fórumon Budaházy György – derült ki a Nol.hu-hoz is eljuttatott nyílt leveléből. Budaházy szerint az ellene folyó eljárás során még az sem derült ki, hogy melyik vádpontban, és milyen alapon bűnös. „Az háborít fel a legjobban, hogy egyes médiumok és médiaszemélyiségek máris kész tényként kezelik a bűnösségünket, a terrorizmust, és már megy a dolgok parttalan felnagyítása" – írja  Budaházy, aki először szólalt meg, miután első fokon 13 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

Szerinte az ítélet nem jogerős, az ártatlanság vélelme most is megilleti őket.

Sérelmezte, hogy a magyar joggyakorlatban még kimunkálatlan a terrorizmus megállapítása, és szerinte az ítélet indokolása igen felületes volt, pedig „ennek az ügynek ez a lényege, hisz egyébként kisebb értékű rongálásokról van szó" - írta.

Budaházy sajnálatosnak tartja, hogy az egész eljárás alatt a médiában csak a vád bizonyítékairól beszéltek, mintha a védekezésük csak addig terjedt volna, hogy a vád törvényes mivoltát vitatták, miközben vannak a tényállást cáfoló tanúik, dokumentumaik. Kifogásolta, hogy a valóság tényeinek ellentmondó vádirati megállapítások értékelése sem történt meg.

Semmit sem ért a védekezése

Még az sem derült ki az ítélet indoklásából, hogy melyik vádpontban, és milyen alapon bűnös. "Rengeteg energiám és időm ment rá ezen ügy dokumentumainak feldolgozására, a jogi helyzet átlátására, az ügyben való védekezés felépítésére" – mondta. Azzal kellett szembesülnie, hogy semmit nem ért, mert akiket azért fizetnek (ügyészek, bírók), hogy az ügyet feldolgozva, az általa felvetettekre érdemben reagáljanak, „süketek és vakok".

Úgy látja, sokan koncepciósnak vélik az eljárást és az ítéletet is.  „Nem fogom feladni, küzdök tovább az igazamért minden lehető jogi fórumon" – írta. „Azért a súlyosan igazságtalan ítéleten való jól érzékelhető, igen széleskörű felháborodás és megütközés mutatja, hogy nem én vagyok ennek a nemzetnek a szemében a terrorista" – zárul a nyílt levél.

Molotov-koktélozás

A vád szerint a Budaházy György által létrehozott Magyarok Nyilai elnevezésű terrorszervezet 2007 és 2009 között erőszakos eszközökkel próbálta megváltoztatni a kormánypártok politikáját: először az egészségügyi törvény elfogadását, majd Gyurcsány Ferenc lemondása után Bajnai Gordon kormányalakítását próbálták megakadályozni és előrehozott választásokat kikényszeríteni.

A vádlottak az ügyészség szerint Molotov-koktéllal támadtak meg MSZP- és SZDSZ-pártirodákat, képviselők lakásait, de Hiller István akkori oktatási miniszter és Kóka János szabad demokrata frakcióvezető otthona sem úszta meg. Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter vidéki házánál is robbantottak. Bár senki sem sérült meg, az ügyészség szerint a terrorcselekmények a rongálással is megvalósultak.

Kik a Magyarok Nyilai?

Budaházy a HírTV-nek adott exkluzív interjújában (diósdi házi őrizetéből szólalt meg) azt mondta, még ő sem érti teljesen a bírósági ítéletet, ami szerinte csak minimális szinten indokolták, és még várják a hosszabb indoklást. Szerinte a bíróság még azt sem tudta kideríteni, hogy mi és ki valójában a Magyarok Nyilai, pedig ez lett volna a feladatuk.

Az ítéletét nem érti, és eltúlzottnak tartja "azért, tudjuk, hogy mi a terrorcselekmény a világban, több ember ellen elkövetett emberölés, extrém rombolás, és ilyesmi, na de hát itt hol van ilyesmi" - mondta.

Amikor a riporter azt kérdezte tőle, a Magyarok Nyilai egy létező szervezet-e, azt válaszolta: "Hát most miért tőlem kérdezi ezt, nem tudom. Ez csak egy közleményben létező dolog, nem? Nem lehet kijelenteni, hogy én vagyok a Magyarok Nyilai, kéne erre valami bizonyíték, de ilyesmi nincsen" - mondta.

"Nem kívánom senkinek, hogy a helyzetemben legyen. Amit már én végigcsináltam...koncepciós eljárások, aminek a nagy részét el is bukták. Most ez a legnagyobb falat. Ez most komoly dolog" - nyilatkozta a HírTV-nek.

Csintalan Sándor megveréséről is esett szó az interjúban, Budaházy szerint az egy testi sértés volt, de "azon kívül senkinek a haja szála nem görbült". "Én nem is akarom elbagatellizálni, de a bántalmazás az nem terrorcselekmény" - mondta.