Tanítanék Mozgalom: Az állami iskolák nem tudják helyzetbe hozni a gyerekeket
További Belföld cikkek
-
Magyar Péter évértékelőt tart, és hivatalosan is kampányüzemmódra áll át
- Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
- Nyilvános akasztásra készült egy győri tinédzser
- Nőjogi szervezetekkel egyeztet a rendőrség a japán nő tragédiájának hatására
- Budapestre látogat kedden az izraeli elnök
"Elismerjük, hogy a jelenlegi kormány rendelkezik a közoktatás irányítása felett. Sajnos azonban azt látjuk, hogy ez a kormány sem az általunk képviselt alapértékeket, sem az általunk javasolt gyakorlati formákat, eszközöket nem hajlandó átemelni, befogadni, megvalósítani. Amíg ez így van, addig nyomást fogunk gyakorolni rá" - írja kiáltványában az év eleji pedagógustiltakozási hullám után megalakult Tanítanék Mozgalom.
Idén januárban miskolci és budapesti középiskolák kezdtek aláírásgyűjtést, majd szerveztek tüntetéseket az oktatás központosítása, a súlyos és szinte működésképtelen Klebelsberg-központ ellen. Jelentős részben nekik, illetve a sztrájkoló pedagógusszakszervezetnek köszönhetően váltották le Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkárt, majd átalakítások kezdődtek az oktatásban.
Pukli István, a zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, a Tanítanék Mozgalom egyik vezetője erre a tanévre is meglepetésszerű akciókat ígért, mert úgy látják, néhány fontos változás elmaradt. Pukli ugyanakkor a Magyar Időknek adott interjúban nemrég arról is beszélt, hogy céljuk nem az Orbán-kormány megdöntése, hanem az oktatási rendszer hibáinak kijavítása. Pukli azt is mondta, hogy korábban Fidesz szavazó volt, és nem szeretné, ha baloldali vagy szélsőjobboldali kormánya lenne Magyarországnak.
A szervezet mostani kiáltványa igyekszik meghatározni a Tanítanék Mozgalom identitását. A szöveg szerint nem működnek együtt szélsőséges eszméket valló szervezetekkel, viszont sem a liberális, sem a konzervatív, sem a szociáldemokrata értékektől nem határolódnak el. Csak azokkal a pártokkal nem akarnak közösséget vállalni, amelyek visszaélnek ezekkel az értékekkel, és az emberek bizalmával. Szívesen együttműködnek bármilyen előremutató, a demokratikus értékek szerint cselekvő és békés szervezettel, mozgalommal vagy magánszeméllyel, ahogy eddig is.
A szervezet szerint elfogadhatatlan, hogy negyed századdal a rendszerváltás után "a magyar kormány tudtával és közreműködésével gyerekek éheznek és kallódnak el, gyógyítható betegek halnak meg, családok kerülnek az utcára, egészséges fákat vágnak ki, segítségre szoruló embereket börtönöznek be, közalkalmazottakat aláznak meg. A valódi híreket egyre több felületen fedi el a propaganda, miközben verőemberek védik az urizáló hatalmat".
Állampolgárok vagyunk, és nem alattvalók. Mi vagyunk a mindenkori kormány megbízói, nekünk tartoznak elszámolással.
A Tanítanék Mozgalom szerint ha a gyerekek nem kapnak megfelelő oktatást, manipulálható, megfélemlíthető, megalázható, önállótlan alattvalók lesznek, nem pedig képzett, önbizalommal teli, sikeres és felelősségteljes állampolgárok. Úgy látják, hogy a magyar állami iskolák jelenleg nagyrészt alkalmatlanok arra, hogy a gyerekeket helyzetbe hozzák.
A pedagógusok megemelkedett óraszáma és adminisztrációs terhei, a felelőtlen, átgondolatlan átszervezésekből fakadó káosz, a kötelezően előírt, felesleges ismeretektől hemzsegő tananyag megakadályozza a tanárokat abban, hogy a legfontosabb feladatukat teljesítsék: hogy egyénileg odafigyeljenek a gyerekekre. A magyar iskolások teljesítménye évről évre romlik nemzetközi összehasonlításban. Ha egy gyerek családjának nincs pénze különórákra, szinte lehetetlenné válik a sikeres továbbtanulás. Az iskola ma elmélyíti és bebetonozza a társadalmi különbségeket.
A Tanítanék Mozgalom meg is fogalmazza, milyen iskolát szeretnének:
- az iskola megszervezésébe a tanárok, az oktatást segítő kollégák, a szülők és életkoruknak megfelelően a diákok is kapcsolódjanak be;
- a gyerekek tanuljanak modern pedagógiai módszerekkel életszerű, hasznos ismereteket;
- a pedagógust tekintsék alkotó értelmiséginek, aki szabadon alkalmazkodhat tanítványai igényeihez, sőt, ezt el is várják tőle;
- az iskola bontakoztassa ki a gyerekek tehetségét, akiknek pedig nehézsége van, az ne büntetést, hanem segítséget kapjon;
- a tanulás legyen öröm az iskolában, ahol a tisztelet a tanárok és a diákok között kölcsönös.
Ennek a célnak az eléréséhez akar most hálózatépítésbe kezdeni és szövetségeseket kereseni a Tanítanék Mozgalom.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét
A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.
február 9., 06:10
- Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt
Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.
február 9., 08:42
- Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek
A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.
február 8., 18:00
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Belföld
A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak
A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszíneket.
február 8., 19:12
- Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.
február 9., 09:41
- Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból
A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.
február 8., 18:51
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
4 órája
- Belföld
Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít
A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.
február 9., 13:14
- Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán
Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.
6 órája
- Belföld
Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat
Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.
február 9., 10:22
- Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele
A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.
február 9., 12:27
- Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros
Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.
február 8., 08:02
- Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat
Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.
február 8., 06:13
- Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?
A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.
február 9., 12:29
- Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról
Azt is megindokolták, miért döntöttek így.
február 8., 07:03
- Belföld
Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével
Két beteg mellett további négy ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.
február 8., 15:36
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
7 órája
- Belföld
Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje
Érkezik a SCAT Airlines.
február 8., 13:10
- Belföld
Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta
Ma háromszáz éve, 1725. február 8-án halt meg Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója, aki több mint negyven éven át vezette a birodalmát.
február 8., 14:10
- Belföld
Meghalt Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja
Pénteken még a hivatal farsangi mulatságán is részt vett.
február 8., 11:55
- Belföld
Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe
„A ma győzelme a holnap vesztesége lehet” – véli.
február 8., 11:50
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
47 perce
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Belföld
„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten
Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.
február 8., 15:18
- Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump
A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.
február 8., 10:19
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
33 perce
- Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.
1 órája
- Belföld
Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne
A hatóságok egy videót is közzétettek az új módszerről.
február 8., 09:34