Ferenc
11 °C
30 °C

Vona: Az MSZP lemondott a 2018-as választásról, csak a Jobbik maradt a Fidesz alternatívája

2016.09.08. 15:09 Módosítva: 2016.09.08. 15:11

Jobbik az egyetlen alternatíva a 2018-as választáson a Fidesz-KDNP alkotta jelenlegi kormányon kívül - jelentette ki a párt elnöke Dunakilitin, ahol a párt kihelyezett frakcióülést tart.

Vona Gábor elmondta, a néppártosodás folyamata sikeresen lezárult, és a következő időszakban a választásra és a kormányzásra szeretnének felkészülni. Véleménye szerint látszik, hogy a 2018-as választás tétje leegyszerűsödött, mert a baloldal nem lábalt ki a válságból, és nem csak nem tudnának kormányozni, de nem is akarnak, lemondtak a 2018-as választásról. Így egyedüli alternatívaként a Jobbik maradt a jelenlegi kormány ellenfele.

A pártelnök a frakcióülés témáit részletezve elmondta, hogy az idén év elején indított valódi nemzeti konzultáció című társadalmi egyeztetést követően 14 kérdést vitatnak meg a frakció tagjai, de a kérdéseket, amelyeket október 2-a után kezdenek eljuttatni az emberekhez, majd csak a népszavazás után szeretnék nyilvánosságra hozni. Arra kérnek mindenkit, hogy válaszoljanak majd a kérdésekre, mert a beérkezett vélemények alapján fogják majd megalkotni kormányprogramjukat.

Vona beszélt arról is, hogy a remény, a hit és a jólét mellett a szabadságérzetet is szeretnék visszaadni az embereknek. Mint mondta,

a Fidesz, miközben a szuverenitásunkat az MSZP-nél legalább látszatra, de jobban védi, addig Magyarországon elvette a belső szabadságot és egy fullasztó érzés uralkodott el.

A pártelnök bemutatta a párt három új szóvivőjét is: Szűcsné Major Ildikót, Jakab Pétert és Apáti Istvánt, akik Mirkóczki Ádám jelenlegi szóvivővel megosztva látják el a feladatokat.

(Az MTI híre nyomán.)