Parlament: Orbán hiányzott a legtöbbet

2016.09.12. 09:00

A Policy Solutions elemzése szerint Orbán Viktor 2014 óta egyetlen törvény vitájában sem szólalt meg, a parlamenti munkából mindössze a felszólalásokkal veszi ki a részét. Az elmúlt két évben összesen 170-szer szólalt fel az Országgyűlésben, ezek túlnyomó többsége interpellációra, képviselői kérdésre adott válasz volt, ezt a napirend előtti felszólalások követik.

A Képviselőfigyelő nevű kutatás megállapításai szerint a kormányfő mindössze a parlamenti szavazások negyedén vett részt 2014 óta. A 25 százalékos részvételi arány nemcsak a kormánytagok között, hanem a teljes parlamenti rangsorban a legalacsonyabb mutató, vagyis

a miniszterelnök a 2014–2018-as ciklus első felének legtöbbet hiányzó parlamenti képviselője.

Ráadásul Orbán Viktor egyetlen nem önálló indítványt sem nyújtott be két év alatt, és önálló előterjesztésből is mindössze három fűződik a nevéhez, amivel holtversenyben a 170–187. helyen szerepel a Képviselőfigyelő összesítésében, Szijjártó Péterhez és Varga Mihályhoz hasonlóan.