Lázár elmondta, min gondolkodott Rogán felszólalása közben

2016.10.13. 14:57

Emlékeznek, hogy hétfőn a parlamentben Lázár János milyen arcot vágott minisztertársa, Rogán Antal felszólalása közben? És hogy kapott egy levelet is, miközben Rogán elismerte a helikopterezést hibának tartja.

Nézze, hogyan nézik a képviselők Rogán magyarázkodását

A dolog téma volt a mostani kormányinfón is, és a miniszter elárulta, hogy mi járt a fejében Rogán magyarázkodása közben.

Az, hogy mit válaszoljak a nekem szóló, más témájú kérdésre. Erről kértem információt, ezt hozták be papíron.

Lázár azt mondta, hogy a felszólalás alatt Schmuck Erzsébet LMP-frakcióvezető neki címzett kérdésén járt az agya. "Nem kételkedtem benne, hogy Rogán Antal meg fogja válaszolni a neki szóló kérdést, mint ahogy ez meg is történt" - mondta Lázár.

Lázárt arról is megkérdezték, hogy utazna-e helikopterrel egy vidéki lagzira, ahogy azt Rogán Antal tette.

Nem utaztam életemben helikopterrel, nem is tervezem. Ha egy székre felállok már tériszonyom van.

Vagyis a miniszter kikerülte a kérdés lényegét, miszerint mit szól ahhoz, hogy minisztertársa helikopterezett. A kijelentés azért is érdekes, mert Lázár nem egy lakossági fórumot tartott padon állva, és tériszony nyomát senki nem fedezhette fel akkor rajta.