Az MSZP volt elnöke hirtelen visszatért
A nyári tisztújításon Tóbiás József simán vereséget szenvedett Molnár Gyulától az MSZP elnöki posztjáért folytatott küzdelemben (176-133 nyert Molnár). Tóbiás ezután lemondott a frakcióvezető posztról is, és gyakorlatilag hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől.
Most viszont új szerepben visszatért a párt irányításába. Az MSZP elnöksége pártigazgatónak választotta. "Pártigazgatóként az operatív, szervezési feladatok felügyelete mellett elsődleges feladata a párt választási felkészülésének megszervezése lesz" - közölte az MSZP.
Tóbiás nem túrt ki senkit, pártigazgatót ugyanis eddig nem nevezett ki a Molnár-féle elnökség. Molnár Gyula egyik első húzása az volt, hogy elnöksége első munkanapján kirúgta az addigi pártigazgatót, Katona Tamást, aki Tóbiás Józsefhez volt lojális. Molnárnak eredetileg az volt a terve, hogy ha Tóth Bertalant választják elnökhelyettesnek, ebbe a pozícióba olvasztják a pártigazgatói (operatív feladatokat), de Gőgös Zoltán megválasztásával ez a forgatókönyv meghiúsult.
![Gőgös Zoltán és Tóbiás József az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. november 14-én.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1413/14133/141333/14133354_81706e21df82bb8c3d5c94ffd3c68d13_wm.jpg)
Most végül Tóbiást emelték vissza vezetői posztra, ami azt jelenti, hogy a volt elnöknek ismét lesz ráhatása a források elosztására. Igaz, már nem annyi a forrás, mint Puch László pártigazgatósága idején.