Lázár bejelentette, hogy 200 milliárdot szór ki év végén a kormány
További Belföld cikkek
- „Legyetek annyira liberálisok, hogy az én véleményemet is elfogadjátok” – üzent a Pesti Srácok munkatársa
- Beindult a gyermekbetegségek szezonja, így vizsgáztak a Kréta-igazolások
- Sulyok Tamás több bírának a sorsáról is döntött
- Megtámadták a kormány zöldadóját az Alkotmánybíróságon
- Egy világháborús bomba hatástalanítása felbolygatja a hétvégi közlekedést
Évzáró statisztikával nyitott Kovács Zoltán és Lázár János a kivételesen nem csütörtökön, hanem szerdán tartott kormányinfón, eszerint
- 39 kormányinfó volt idén, összességében több mint 3 napnyi időt "töltöttünk együtt", mondta az újságíróknak Kovács
- összesen 4138 kérdést tettek fel az újságírók
- a legtöbb kérdés június 9-én, akkor 177-et kérdeztek
- legtöbb kérdést Csuhaj Ildikó (Népszabadság) és Hutter Marianna (Magyar Nemzet) tette fel, egyébként szintén június 9-én, mégpedig 33-33 kérdést.
Lázár János miniszter azt mondta, az év utolsó hivatalos, formális kormányülése folyik éppen. Ezen az ülésen a 2016-os gazdasági év pénzügyi, technikai zárása zajlik, a következő döntésekkel:
- 200 milliárd forintról döntöttek, ennek legnagyobb tétele a 2017-es nyugdíjemelés
- A következő komoly tétel az egészségügy. A kórházak 30 napnál hosszabb adósságát kifizetik, és fejlesztési alapot is létrehoznak, összesen 80 milliárdról van szó, ennyit kap az egészségügy. Támogatási megállapodást kötnek a kórházakkal, és azokat, amelyeknek magas lesz az adósságuk, vizsgálni fogja a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, minden számlájukat ellenőrzik majd
- Jut az iskolák, szociális intézmények felújítására
- A honvédség is kap, a katonai szállítóképesség fokozására, szállítójármű vásárlására
- Kultúrára is jut, civilszervezetek is kapnak év végén pénzt
- És a sportra fordítanak pénzt
Lázár ennél részletesebben nem beszélt a támogatásokról.
A miniszter a holnap kezdődő EU-csúcsról azt mondta, Brüsszel megpróbálja sarokba szorítani Magyarországot a következő 48 órában. Szerinte nagy nyomás helyeződik majd Magyarországra a bevándorlás kérdésében, a vita a bevándorlást megszervezni illetve megállítani akarók között folyik.
Beszélt arról is, hogy 197 lőtér létesül a kormány döntése alapján. Lövészklubok, klubházak jönnek létre. Ez 27 milliárdos program lesz, 3 évre.
A kormány ezentúl minden januárban vizsgálja az OECD Magyarországra vonatkozó egészségügyi adatait, ugyanúgy vizsgálják majd, mint az oktatást a PISA-jelentés alapján. "Szeretnénk az adatok mögé nézni, a területi különbségeket kideríteni", mondta.
A kormány szakmai apparátusa nem támogatja az óraátállítás eltörlését, mondta. Társadalmi konzultáció nélkül erről nem lehet döntést hozni, tette hozzá.
További kormánydöntések illetve kormányülés-témák:
- A lakóházak bővítése, a ráépítés nem lesz engedélyköteles, csak bejelentésköteles
- A Földet a Gazdáknak programból 270 milliárd forint folyamatosan jön be. Ebből 120 milliárdra hitelt vettek fel a földvásárlók, a többit saját forrásból fizetik
- A szociális ágazatban, viszont azon belül egészségügyi munkakörben dolgozóknak az egészségügyi bért megadja a kormány.
- Közfoglalkoztatásban is béremelés is lesz
- Károli Gáspár Református Egyetem épületét 12 milliárdból újítják fel
- Szegeden új híd, új uszoda, új ipari park jön, utóbbinak a kormánybiztosa Palkovics László lesz
Lázárt kérdezték arról a sajtóhírről is,, hogy amerikai katonák jöhetnek Magyarországra. Erre azt mondta, nincs ilyen információja a kormányzatnak, ehhez az Országgyűlés egyetértése kellene.