Valér
4 °C
8 °C

Filmből vett ötletből kalapáccsal támadt anyjára egy debreceni egyetemista

2016.12.27. 09:17

Előre kitervelt, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség egy fiatal férfi ellen. Az ügyészségi közlemény szerint a vádlott az anyjával és a nővérével élt egy debreceni családi házban, miután a szülei elváltak. A testvérek sosem jöttek ki jól egymással, de a válás után egyre feszültebbé vált a viszony a férfi és az anyja között is.

Az asszony az ügyészség szerint érzelmileg "fokozatosan rátelepedett" a fiára, minden téren bele akart szólni az életébe. Eközben a fiú az egyetemen jól haladt a tanulmányaival. A túlzott gondoskodás elől albérletbe menekült, de anyagi okokból 2015 őszén visszaköltözött az anyjához és a testvéréhez. Az ügyészség azt állítja: ekkorra már annyira meggyűlölte az anyját, hogy elhatározta, megöli.

A támadás 2015. december 5-én, hajnalban történt. A testvér nem volt otthon, az anya a nappaliban aludt. A vád szerint a fiú "egy filmből vett ötlet alapján kalapácsot vitt fel a garázsból", és azzal többször az anyja fejére ütött. Az asszony felébredt és védekezett. Végül csak 8 napon belül gyógyuló repesztett és zúzódásos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség szerint azonban egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a fiú meg akarta ölni, erre következtetnek a választott eszközből, a bántalmazás kitartó voltából és a támadott testtájékból.

A vádlott előzetes letartóztatásban van.