A balos polgármesterek is kiálltak a budapesti olimpia MELLETT
További Belföld cikkek
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
A 2024-es budapesti olimpiai pályázat végleges helyszíneiről döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. Mint arról beszámoltunk, a többség el is fogadta a javaslatot, amely szerint például a Kincsem Parkban ideiglenes öttusaközpontot alakítanának ki, a mountainbike-versenyeket pedig nem a Hármashatár-hegyen tartanák meg.
A javaslat elfogadása előtt volt egy figyelemre méltó szavazás, amely nem a helyszíneket érintette, hanem a komplett budapesti olimpiai pályázat visszavonását mondta ki. Az LMP-s Csárdi Antal nyújtotta be a módosítót, amelynek elfogadására nem sok esély volt, hiszen az olimpia mellett kiálló fideszes többség nyilván kapásból leszavazza.
A szavazásnál azonban látszott, hogy nemcsak a fideszesek utasítják el az olimpia visszavonását, akadt még pár nem a baloldalról is. A Reflektor blog ismertette részletesen, hogy a Fidesz mellett még ki szavazott nemmel a visszavonásra, ki tartózkodott és ki nem nyomott gombot:
- Gajda Péter (MSZP, XIX. kerületi polgármester): nem
- Szabados Ákos (MSZP által támogatott, XX. kerületi polgármester): nem
- Tóth József (MSZP, XIII. kerületi polgármester): nem nyomott gombot
- Hajdu László (DK, XV. kerületi polgármester): nem
- Geiger Ferenc (Civil szervezetek, XXIII. kerületi polgármester): nem
- Karácsony Gergely (Párbeszéd, XIV. kerületi polgármester): tartózkodott
- Horváth Csaba (MSZP): tartózkodott
- Tokody Marcell (Jobbik): nem
Vagyis a baloldali politikusok nem támogatták az olimpiai pályázat visszavonását, ami azért érdekes, mert a pártjaik kiálltak a NOlimpiás aláírásgyűjtés mellett, amely éppen a pályázat visszavonásáért folyik. (A Jobbik más tészta, a párt korábban, a döntés előtt támogatta volna a népszavazást, most már elkésettnek tartja. Pláne, hogy a NOB hamarosan felméri a támogatottságot, és ez alapján fog dönteni ősszel.)
MSZP-s körökből úgy tudjuk, hogy a szocialista városvezetők azért szavaztak így, mert nem akartak szembemenni a korábbi álláspontjukkal. Hisz 2015-ben is a közgyűlésen az olimpia mellett szavaztak. Ellentmondás pedig nincs, népszavazást ők is szeretnének, hisz fontos megismerni az emberek véleményét.
Az MSZP-s Horváth Csaba az Indexnek azt mondta, hogy a párt konzekvens az ügyben, korábban is népszavazást szerettek volna, most is népszavazást szeretne minden szocialista. Ezért az MSZP-sek arra buzdítanak, hogy írja alá mindenki a népszavazási íveket akkor is, ha támogatja az olimpiát, akkor is, ha nem. Horváth a saját tartózkodó szavazatát tudta csak indokolni, ezzel kívánta jelezni, hogy népszavazásnak kellene döntenie az olimpiai pályázatról.
A szavazáson LMP-s Csárdi Antal mellett csak négyen nyomtak igent, ők tehát a visszavonás pártján voltak:
- Csárdi Antal (LMP): igen
- Szaniszló Sándor (MSZP): igen
- Trippon Norbert (MSZP): igen
- Gy. Németh Erzsébet (DK): igen
- Székely Sándor (független, Szolidaritási Mozgalom): igen
Az Együtt már el is ítélte a többi baloldali párt hozzáállását. Pataki Márton, a párt budapesti elnöke "felháborítónak és elfogadhatatlannak" tartja a kettős beszédet, jelezte közleményében.
FRISSÍTÉS!!!
Később Hajdu László közleményben jelezte, hogy tévedésből szavazott nemmel. Karácsony Gergely pedig azt írta, hogy "a mai érdemi döntés az volt a Fővárosi Közgyűlésben, hogy Budapest benyújtja a végleges pályázatát. Én ezt NEM támogattam. A visszavonást sem szavaztam meg, mert egy éve azt képviseltem, hogy ebben az ügyben népszavazásnak kell döntenie."