A Várban a legolcsóbb a parkolás Budapesten, csak eddig senki nem tudott róla
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
A 24.hu nyomán mi is beszámoltunk arról pár napja, hogy a Várban ingyen parkolhatnak Zsidai Roy éttermeinek vendégei, mert az önkormányzat hozott egy erről szóló határozatot. Aztán az önkormányzat által küldött helyesbítésből kiderült, hogy ez nem egészen így van, mert bármely étterem, vagy hotel jogosult - de nem köteles - arra, hogy átvállalja a vendégeinek a parkolódíjának egy részét.
Így a Budavári Önkormányzat nemhogy elesne bármilyen bevételtől, hanem épp ellenkezőleg: a hivatal olyan behajtásból származó bevételt realizál, amely az étterem várbeli működése miatt keletkezik.
- írták.
De arról nem volt szó a levélben, hogy pontosan mekkora részét vállalják át az éttermek, úgyhogy megkérdeztük az önkormányzatot. A válaszból pedig kiderül, hogy Zsidaiéknak (és mindenki másnak) a vendégek után
Ez három óra parkolásra - hivatalosan: behajtásra - érvényes, és szakszóval úgy hívják, hogy kódolás. Ugyanez a három óra normál tarifával 520+630+630 forint lenne (az első óra engedményes), ami összesen 1780 forint. Azaz 87 százalékos kedvezmény jár az éttermeknek. Vagy máshonnan is megközelíthetjük: ez a díj feleakkora sincs, mint a főváros legolcsóbb parkolózónáiban érvényes 175 forint. Persze, ha nem vállalják át, akkor az autósnak normál tarifával kell fizetni.
Az első három óra díjazását a turizmus támogatása és a helyi vendéglátóipari vállalkozások forgalmának fellendítése indokolja, amiről a képviselő-testület döntött,
írta a kerület.
Megkérdeztük az önkormányzatot arról is, hogy hogyan ellenőrzik, nem az éttermek tulajdonosai és dolgozói parkolnak-e így. Erre azt írták, "a rendszámok alapján egyszerűen kiszűrhető a rendszerrel visszaélő felhasználó, amely után először figyelmeztetés, majd a kódoló visszavétele a retorzió. Erre még a rendszer bevezetése óta nem került sor, a figyelmeztetés elegendőnek bizonyult és mára minden felhasználó betartja a feltételeket."
Az önkormányzat adatai szerint az éttermek, kávézók és hotelek tavaly 43391 kódolás (azaz engedményes parkolás) után fizettek sorompóhasználati díjat. Hogy ez hogyan oszlik meg a helyek között, azt nem árulták el.
Emellett a Várban lévő intézmények (MTA, Magyar Nemzeti Galéria, Nemzeti Örökség Intézete stb.) is kértek 22506 kódolást a hozzájuk érkezőknek.