Máté, Mirella
14 °C
30 °C

Nolimpia: a Momentum biztos abban, hogy lesz népszavazás

index-6733
2017.02.17. 12:03

Az utolsó órában is gyűjtötték az aláírásokat a 2024-es olimpia megrendezéséről szóló fővárosi népszavazásra, amelyet a Momentum Mozgalom indított el.

Hogy pontosan mennyi ívet adnak át, az fél kettőkor derül ki. Az akciót elindító Momentum elnökségi tagja a Nyugati Pályaudvarnál lévő standon fogadta az aláírásokat. Lényegében folyamatosan jött egy-egy új aláíró. Hajnal Miklós szerint bőven meglesz a szükséges mennyiség, amit a Fővárosi Választási Bizottságnak adnak le szerdán egy óra után. 

A népszavazás kiírásához körülbelül 138 ezer érvényes aláírás kell azoktól, akiknek budapesti állandó címük vagy tartózkodási helyük van.

Az azonban csak az FVB ellenőrzése után derül ki, hogy az összegyűjtött íveken lévő aláírások között mennyi az átfedés, formai hibák miatt mennyi utasítható el – olvashatatlan név, rosszul leírt személyi szám, a az aláíró édesanyjának pontatlanul felvitt neve –, és hogy mennyi az érvényes aláírás.

Épp ezért gyűjtünk minél többet – mondta Hajnal, aki szerint a 138 ezer érvényes aláírás biztosan meglesz, de húzósan akár a 170 ezer is.

Azt azonban nem hiszi, hogy a CÖF-től Lomnici Zoltán felvetése megalapozott volna, amely szerint nem elég a 138 ezer aláírás, mert a tartózkodási hellyel rendelkező budapestieket is bele kell számolni, ezért ha csak annyi gyűlne össze érvényesen, akkor megtámadják a döntést.

Hajnal szerint azonban a jogi helyzet egyértelmű: a központi névjegyzékben 1 385 262 budapesti szerepelt 2017. január 10-én, amikor jogerősen hitelesítették a népszavazási kérdést, márpedig a népszavazás kiírásához szükséges aláírások számát a Fővárosi Önkormányzat 2014-es rendelete a központi névjegyzékben lévő budapestiek tíz százalékában határozta meg. Tehát

138 526 + 1 érvényes aláírás kell a budapesti olimpiás népszavazás kiírásához.

Az LMP is szépen gyűjtött

Nem állt le csütörtökre az LMP sem, a párt az Árpád hídnál gyűjtött aláírást az utolsó órában. Elmondásuk szerint a párt összesen 30 ezer aláírást ad át. Az aktivisták nem érezték a korábbi napokat kevésbé intenzívnek az utolsó óráknál, egy-egy ember mindig akadt, aki aláírta az ívet.

Csárdi Antal az LMP fővárosi képviselője és Ferenczi István országos elnökségi tag összegyűjtött olimpiai népszavazást kezdeményező aláírásokat adnak át a Momentum Mozgalom képviselőinek
Csárdi Antal az LMP fővárosi képviselője és Ferenczi István országos elnökségi tag összegyűjtött olimpiai népszavazást kezdeményező aláírásokat adnak át a Momentum Mozgalom képviselőinek
Fotó: Bruzák Noémi

„Én sajnos nem írhatok alá, mert nem vagyok budapesti, de nagyon szurkolok” – jött egy férfi a standhoz. Az aktivisták szerint ilyen erkölcsi támogatást jóval gyakrabban kaptak, mint támadásokat, amilyenre az elmúlt napokban volt példa. „Az elején egyáltalán nem volt atrocitás, inkább az utolsó napokban volt pár” – mesélte az egyik aktivista, megemlítve a standdöntögetéseket és az LMP egyik üveggel fejbe vert aláírásgyűjtőjét. „Legutóbb odajött egy nagydarab kopasz fickó, azzal, hogy itt mit osztunk ingyen, aztán felkapott egy halom tollat és megróbálta összefirkálni az íveket, aztán lecsapta és elment. De a tollakat szerencsére elfelejtette bekapcsolni” – számolt be egy sikertelen trollkodásról.

„Az a policynk, hogy pont annyit gyűjtöttünk, amennyi kell” – mondta a gyűjtésben szintén résztvevő Magyar Kétfarkú Kutya Párt alelnöke. Victora Zsolt szerint a legfontosabb, hogy érvényes legyen a népszavazás. „Persze olimpia is kell, mondjuk ötven év múlva.”

Mi lesz az ívekkel?

Az összegyűjtött aláírásokat az FVB-nél adja le a Momentum, ezután a párt elnöke, Fekete-Győr András vagy egy megbízottja kíséretében az FVB egy nyomdába viszi az íveket, ahol gépen átszámolják őket, így nem merülhet fel később vita arról, hogy mennyit is adott át a szervezet.

Ezután következik az érvényesség vizsgálata, amit szintén a Momentum jelen lévő képviselője figyelemmel kísérhet. Abban Hajnalnak nincsen kétsége, hogy egyetlen érvényes aláírás sem fog elveszni az összeszámlálás alatt.