Szombaton szavaz a párttá alakulásról a Momentum

2017.03.01. 11:21 Módosítva: 2017.03.01. 11:31

Szombaton tart a Momentum Mozgalom közgyűlést, amelyen a párttá alakulásról is szavaznak. Ez feltehetően már csak formális aktus lesz, az olimpiaellenes népszavazásra 266 ezer aláírást összegyűjtő egyesület már korábban bejelentette: pártként szeretné folytatni tevékenységét.

"Ha a szombati közgyűlés a párttá alakulásról dönt, benyújtjuk a bírósághoz a szükséges dokumentumokat" - mondta az Indexnek Papp Gergő, a Momentum szóvivője. Onnantól 30 napja lesz a bíróságnak, hogy hiánypótlást kérjen.

A pártot a nyár elején jegyezheti be a bíróság. Ha az eljárás elhúzódik a nyári bírósági szünetig, akkor legvégső esetben ősszel. A szervezet neve nem változik, marad Momentum Mozgalom. 

Szombaton tisztújítást is tart a Momentum. Az elnöki posztra Fekete-Győr András jelenlegi elnökön kívül nem pályázik más.

Az elnök mellett működő négytagú elnökségre 8-9 jelölt közül választanak. 

A Momentum már korábban bejelentette, hogy indulni akar a 2018-as választásokon. Minden körzetben saját jelöltet szeretnének állítani. Mivel a jelenlegi ellenzéket sem tartják vállalhatónak, mindenképpen az önállóság útján akarnak járni.

Fekete-Győr András korábban a Népszavának azt mondta: tagjaik közé sem volt MSZMP-st, sem bármelyik jelenlegi párt tagját nem akarják fölvenni, fontos feltétel lesz a büntetlen előélet is. A Momentum elnöke a múlt héten az Indexnek is azt mondta: az ellenzéki összefogás szerinte eleve kudarcra van ítélve. Ellenzéki oldalon ezt viszont nem nézik jó szemmel, miután a Momentumnak az LMP, a Párbeszéd Magyarországért és az MSZP is több tízezer aláírást gyűjtött.

A Momentum az önállósága megőrzése mellett nem zárja ki az együttműködést egy-egy konkrét ügyben az ellenzék pártjaival. A Momentum például nem atomenergia-ellenes, de növelni szeretné a megújuló energia arányát Magyarországon, így kész beszállni az LMP, áttételesen Paks 2 ellen szóló aláírásgyűjtésébePapp Gergő az Atv.hu-nak ezt azzal indokolta, hogy a paksi beruházást azért ellenzik, mert „az egy politikai befolyásszerzési-kísérlet Oroszország részéről”. A Momentum szóvivője az Indexnek megjegyezte még: sajnos biztosak benne, hogy az LMP népszavazási kérdése nem megy át az NVB-n, így aláírásgyűjtésre sem lesz szükség.