Vince, Artúr
-3 °C
1 °C

Totális paranoia: Németh Szilárd a liberálfasiszta összeesküvésről, az ördögről és brüsszeli ármányokról

2017.03.23. 13:04 Módosítva: 2017-03-23 16:22:30

Olyan erős interjút adott Német Szilárd a 168 Órának, mintha a fideszes panelszöveg-generátort véletlenül turbófokozatra kapcsolták volna a rezsibiztosban.

Röviden: a Fidesz ellen liberálfasiszta összeesküvés zajlik. Brüsszel menekültek millióival, fizetett újságíróhadakkal és a „Soros nevű ördöggel” próbálja igába hajtani Magyarországot. Az új ellenzéki pártok – legfőképpen a momentumosok – csak a hatalmat akarják. Németh Szilárd szívesen lakna egy szögesdróttal körülvett konténerben.

Mi most azt is feltüntettük, mennyi igaz a kijelentéseiből.

A menekülteket börtönkörülmények közé záró magyar jogszabályról:

„Én kilenc négyzetméteren nőttem fel, szívesen laktam volna egy ilyenben, a szüleim is elfogadták volna. Akkor nem kellett volna annyit dolgozniuk egy 48 négyzetméteres lakásért. Maradjunk ennyiben."

Lehet benne aludni, olvasni, a vízellátás is megoldott. Gyerekként táborozáskor ennél kisebb faházakban laktunk, amit mi csak »kutyaólaknak« hívtunk. És a szüleink még fizettek is érte. Ha ezek az emberek életük végéig ilyenekben élnek, akkor is jobb körülmények közé kerülnek, mint a háborús övezetben, ahonnan jönnek."

Alternatív tények a menekültekről:

„A kilencven százalék gazdasági bevándorló. Szervezetten és törvénytelenül érkeznek Európába. Az EU-s bürokraták csalogatják, a Soros-csapatok bujtogatják, kiképzik, pénzelik, az embercsempészek utaztatják, megdolgozzák, busásan lenyúlják, majd ráteszik őket a lélekvesztőkre. Ez ám az összhang, a furcsa koalíció.”

  • A valóság ezzel szemben az, hogy a Görögországba érkező, azaz Magyarországon is áthaladó menekültek több mint háromnegyede Szíriából és Irakból jön, ahogy az az International Organization for Migration adataiból is látszik. Ezen két országban még a magyar kormány szerint is háború van, különben miért szolgálnának például magyar katonák Irakban?
  • Egy lebombázott iraki városban mi magunk is beszélgettünk olyanokkal, akik Európába szerettek volna jönni. Nézze meg a felvételen, hogy látja-e a háború nyomait, vagy Németh Szilárdnak van igaza.

„A 2015-ös csúcs idején 1,3 millió ember érkezett Európába, 2016-ban egymillió-kétszázötvenezer: a szerény ötvenezres csökkenés az EU–török megállapodásnak volt köszönhető.”

  • A rezsibiztos hazudik. 2016-ban a Frontex, az európai határvédelmi ügynökség adatai szerint „óriás visszaesés” volt a menekültek számában. Kétharmadával esett vissza a menekültek száma, csupán 364 ezren jöttek 2016-ban, írják közleményükben. Mindez az EU-török megállapodásnak köszönhető.

Az ördög létezik Németh szilárd "valódi valóságában":

„Nem ellenséget keresünk, hanem megmutatjuk a valódi valóságot. Ez a Soros nevű ördög nem a falra van festve, hanem itt él velünk a hétköznapokban. A rendszerváltás óta sokan az ő világát építik, egyik diktatúrából a másikba eshetünk.”

Nagy az unió felelőssége, nem kéne idehívni mindenkit, nem kéne hazudni, egy másik, talmi »valóságot« építeni."

A brüsszeliek ki akarják terjeszteni a hatalmukat. Ők nemzetiségekben és egyesült államokban gondolkodnak, mi a szabad nemzetek együttműködésében. A csatlakozáskor úgy nézett ki, magyar nemzetként a soknemzetű Európa szabad közösségének a tagja lehetünk. Európa a mostani politikával épp ezt az európaiságot ássa alá. Mi lesz a szabad mozgással, amikor az új, szisztematikus határellenőrzés lép életbe? Hány órát állnak majd a magyarok igazságtalanul, mondjuk, a horvát vagy román határon? Miközben meghívják az illegális migránsokat, az uniós polgárokat meg igazságtalanul büntetik?”

A menekültek nem dolgoznak, és elveszik az emberektől a munkát:

Csak abban a térben lehet mozogni és annak kell mindig és mindenben megfelelni, amit a liberális megmondóemberek állítanak. Mindenféle szép eszmék mögé bújnak, és az akaratukat ráerőltetik az emberekre. Hogy lehet olyat mondani, hogy fogadjuk szeretettel a beáramló, mindent legázoló illegális bevándorlókat, akik elveszik az emberek munkáját, szociális biztonságát, veszélyeztetik a közbiztonságot, akár bombát robbantgatnak?"

  • A rezsibiztos a Kétfarkú Kutya Párt ismert mantráját hozza elő. „A menekültek nem dolgoznak, és elveszik az emberektől a munkát.” A menekültek segélyekért jönnek, és elveszik a szociális biztonságot, vagy dolgoznak, és a munkát veszik el? El kéne dönteni.

A menekülteket verő rendőrökről:

„Határozottan visszautasítom, hogy a magyar rendőrök bántanák a menekülteket. Hazudnak, mint a vízfolyás, tendenciózusan összeraknak minden részletet.”

  • A valóság ezzel szemben az, hogy menekültek egész sora vallott a verésekről egymástól függetlenül a határon forgatott videónkban. Vallomásukat megmutatott sebek, szétvert mobiltelefonok mellett olyan részletek is hitelesítik, mint hogy egyikük egy jó, a verésüket leállító rendőrről is beszélt. Ki hazudna jó rendőrről, és miért vernék szét tömegével egyetlen értéküket és legfontosabb kommunikációs eszközüket a menekültek?

Az új ellenzéki pártokról:

„Önzők és megbízhatatlanok, csak a hatalmat akarják, egyik sem arról beszél, mit kell tenni az országért."

Felkérezkedtek a színpadra, és most csodálkoznak, hogy ott más aktorok is vannak. Mégis mit vártak? Hogy nem tudjuk, ki irányítja őket a háttérből?"

A világ-összeesküvésről:

Nyilván óriási támadás ér majd minket Brüsszelből, a liberális média részéről, lesz lejáratás, karaktergyilkosság, kapunk majd hideget-meleget. Fo­­lyamatos nyomás alatt leszünk. A szélsőbaltól a szélsőjobbig összefognak ellenünk."

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!