Nem aggódnak a Fideszben a jobboldalról érkező kritikák miatt
További Belföld cikkek
- Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget
- Fáklyákkal tüntetett az aHang budapesti csoportja a Szabadság-szobornál csütörtök este
- A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
- Az MNB elárulta, mi most a helyzet az ötforintosok bevonásával
- Elfogták a külföldieket lehúzó bandát a budapesti bulinegyedben
Szép számmal léptek a nyilvánosság elé magukat jobboldalinak, konzervatívnak vagy éppen kereszténynek valló emberek az elmúlt hetekben, hogy nyíltan bírálják az Orbán-kormányt. Korábban is előfordult, hogy jobboldaliként elkönyvelt közéleti szereplők fejezték ki csalódottságukat azzal a kormányzattal szemben, amelyiknek annak idején bizalmat szavaztak. A legemlékezetesebb eset az volt, amikor a Fideszből azóta már kilépett Ángyán József még országgyűlési képviselőként kezdte el nyíltan bírálni saját pártját. Olyan is előfordult már, hogy jobboldali értelmiségiek egy adott nyilatkozaton akadtak ki. Amikor 2015-ben a Századvég stratégiai igazgatója, G. Fodor Gábor nyilvánosan is elárulta, hogy a polgári Magyarország a Fidesznek nem más, mint egy politikai termék, sok konzervatív értelmiségi nekiesett.
![G. Fodor Gábor](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1674/16741/167413/16741384_b57d655de35349f0fb38487581bfb359_wm.jpg)
Az elmúlt időszakban tapasztalható nyílt kiábrándultság annyiban számít újnak, hogy a korábbiaktól eltérően nem elszigetelten, hanem egy nagyobb hullámban érkezett elsősorban az értelmiségi közegből és nem egy konkrét nyilatkozat vagy kormányzati intézkedés áll a középpontjában.
A hullámot ugyanakkor kétségkívül a CEU-ra szabott, a Soros György által alapított egyetem megregulázását célzó törvény elfogadásának körülményei, a tüntetésekre adott kormányzati reakciók gerjesztették. A CEU-törvény miatt lépett ki a KDNP-ből Lukácsi Katalin, hasonlóan nagy port kavart, amikor Ürge-Vorsatz Diána, a CEU egyik, "világ életében" Fidesz-szimpatizáns kutatója írta ki magából a csalódottságát a Facebookon, amiért a kormány nekiesett a munkahelyének, később interjúban beszélt ugyanerről.
Olyan jobboldaliak is megszólaltak újra, akikről már korábban tudni lehetett, hogy elégedetlenek a kormányzással, noha a második Orbán-kormány idején még valamilyen szinten pozícióban voltak. Ilyen például Csaba László közgazdász vagy Jeszenszky Géza volt külügyminiszter. De megszólalt és a CEU mellett állt ki Sólyom László volt államfő is, mondván: az egyetemre szabott törvény alkotmányellenes.
![Sólyom László volt államfő az Eötvös Csoport felsőoktatásról szóló vitaestjén](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1674/16741/167414/16741432_3f78e85fec2f44123dbd95f303e4a19a_wm.jpg)
A Húsvét alatt aztán sorozatban színre léptek az Orbánt nyíltan bíráló jobboldaliak.
- Kovács Tamás vívóedző, Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja,
- Király Miklós egyetemi tanár, Mádl Ferenc Köztársasági Elnök volt tanácsadója,
- a magát jobboldaliként meghatározó Pósfai Gábor csúcsmenedzser,
- vagy éppen Körömi Attila volt fideszes országgyűlési képviselő.
Utóbbi azért érdekes, mert 13 év hallgatás után most írta ki magából, hogy annak idején miért hagyta ott a pártot. Ez viszont több volt mint egyszerű bírálat. Körömi egy belső információt árult el, ami szerinte magyarázatot ad a Fidesz politikájára. Eszerint 2004-ben Orbán Viktor feladta a polgári Magyarország ideáját és ettől kezdve nem a "polgárokat", hanem az "embereket" tekintette a párt célközönségének, és úgy ítélte meg, hogy vissza kell menni a Kádár-rendszerhez, ebben a nyilvánosság előtt egyébként titkolt fordulatban pedig kulcsszerepet játszott Habony Árpád, állítja Körömi.
Az elégedetlenkedő jobboldaliak megnyilvánulásában van egy közös pont: valójában egyik sem kizárólag egyetlen kormányzati intézkedést bírált, kritikáik ennél általánosabbak. Bár a KDNP-s Lukácsi a CEU-törvény miatt hagyta ott a pártot, mint kiderült, ez csak az utolsó csepp volt a pohárban. Kovács Tamás a kommunista időket idéző kormányzati propagandáról írt, míg Király Miklós is általánosságban beszélt a felsőoktatásban tapasztalható állapotokról. Voltak, akiknek a kritikái nem váltottak ki országos visszhangot, mégsem lehet nem észrevenni ezeket. Ilyen például a szintén jobboldali újságíró Skrabski Fruzsina Facebook-bejegyzése, amiben vallásháborúhoz hasonlítja a kormány sorosozását, igaz, azoknak a félelmét is, akik a CEU-ért álltak ki.
![Skrabski Fruzsina](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1674/16741/167414/16741458_516034ea8711a839b2eae1df3cb5c8c5_wm.jpg)
A Fidesz-KNDP frakció politikusai ugyanakkor azt állítják, nem aggódnak a megszaporodó jobboldali kritikák miatt - derült ki kormánypárti politikusokkal folytatott háttérbeszélgetésekből. A leggyakrabban hangoztatott érvük, hogy egyáltalán nem számít újdonságnak, ha jobboldaliak kritizálják a kormányt, korábban is volt ilyen, a Fidesz saját táborában mégsem váltott ki ez tömeges kiábrándultságot. "Persze nem vagyunk ettől boldogabbak, de nem is aggódunk miatta" - fogalmazott például egy elnökségi tag. Ugyanő arról beszélt, hogy a korábbi államfő, Sólyom Lászlóval és körével amúgy is sok kérdésben nem értenek egyet, míg például a Decathlon-vezérről azt sem tudták, jobboldali-e vagy sem. Csaba László CEU-kötődése pedig eddig is tudott volt, "várható volt, hogy ellenünk lesz" - mondta a politikus.
Egy másik elnökségi tag hasonlóképpen fogalmazott, de szavaiból azért kiérződött, hogy nem tartja szerencsésnek, ha a kormány az egész világgal szembemegy. Szerinte sem veszélyesek a Fideszre nézve ezek a kritikai hangok, ugyanakkor azt elismerte, hogy
"Majd amikor ezek a kritikusok azt látják, hogy a CEU nem ment el, nem zavarta el a kormány az egyetemet, akkor rájönnek, hogy a félelmeik alaptalanok voltak" - mondta ez az elnökségi tag az Indexnek. Így lényegében ő is azon az állásponton volt, hogy előbb-utóbb lecseng az ügy, ahogy a korábbi jobboldali értelmiségi kritikák is elültek. A CEU-botrány előtt például a Professzorok Batthyány Köre fogalmazott meg éles kritikákat a kormánnyal szemben (a hatalom vazallusokat és szerencselovagokat termel ki - írták egyebek mellett), mégsem sérült ebben a kormány, magyarázta forrásunk.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség
február 6., 14:29
- Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök
Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
- Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget
Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.
február 6., 15:41
- Mindeközben
Czutor-Kilián Zsanett kiakadt a császármetszés ellen tiltakozó Vasvári Vivienre: „Csak az az anya, aki verejtékkel szüli meg a gyerekét?”
7 perce
- Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit
Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.
február 6., 14:53
- Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor
A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.
február 6., 15:01
- Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót
Így emlékszik a magyar nyilvánosság.
február 6., 15:57
- Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
- Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.
február 6., 13:58
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Belföld
Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban
A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.
február 6., 08:09
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget
Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
24 perce
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
- Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg
Friss adatokat közölt az NNGYK.
február 6., 12:58
- Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk
Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.
február 6., 13:07
- Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
- Belföld
Erős antibiotikumoknak is ellenálló baktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki Utcai Kórházban
A kórház elkülönítette az érintetteket.
február 6., 17:03
- Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak
Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.
február 6., 17:04
- Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban
Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.
február 6., 10:57
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek
A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.
február 6., 11:06
- Belföld
Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden
Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.
február 6., 12:31
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
59 perce
- Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt
Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.
2 órája
- Belföld
Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit
Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.
február 6., 13:25
- Belföld
Szexuális erőszak miatt börtönbüntetésre ítéltek két férfit Debrecenben
Az ítélet nem jogerős.
február 6., 12:32
- Címlapon
Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki
Hatalmas segítség lehet, ugyanis új gyógyszerek fejlesztéséhez vezethet.
50 perce