Trump találkozna Észak-Korea vezetőjével

2017.05.01. 20:53

Donald Trump amerikai elnök a Bloombergnek azt mondta, megtiszteltetésnek venné, ha találkozhatna Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel.

Az Egyesült Államok és Észak-Korea között nincs diplomáciai kapcsolat, de Trump nyitott lenne rá, hogy megfelelő körülmények között találkozzanak – írja az MTI.

Helyénvaló lenne, ha találkoznék vele, abszolút szeretném is, megtiszteltetésnek venném.

– mondta Trump.

Az elnök a Fox televíziónak is interjút adott az észak-koreai helyzetről. Az interjút csak hétfő este adják le, de már közöltek belőle néhány részletet. A műsorban Trump azt fejtegette, hogy a Dél-Koreában telepített THAAD rakétavédelmi rendszert biztonságosnak tartja, de az amerikaiak nincsenek biztonságban az észak-koreai fenyegetés miatt, mert

a fickónak atomfegyverei vannak.

A Bloomberg-interjúban az elnök belpolitikai kérdésekről is beszélt. Közölte, hogy szándékában áll a Wall Street legnagyobb bankjait feldarabolni, és visszatérni ahhoz a régi rendszerhez, amelyben a bankrendszerben elkülönült a lakossági hitelezés és a beruházási tevékenység.

Trump fontolgatja a benzinadó emelését is, de a befolyó többletpénz csakis az infrastruktúra beígért fejlesztésére fordítaná. Az adóreform tervezetéről elmondta, hogy a kongresszusban már folynak a tárgyalások, és elképzelhetőnek tartotta, hogy a terv egynémely részletét visszavonja. Arról nem beszélt, hogy mely részletekről lehet szó.