Elavult villanyoszlop miatt halt meg Zokni, a gólya
További Belföld cikkek
Viharos sebességgel terjed vasárnap reggel óta egy dömösi madárbarát Facebook-bejegyzése, amelyben egy áramütés miatt elpusztult gólyáról számol be. Zokni, az alig egy éves védett gólya egy elavult, ezért madarakra veszélyes villanyoszlopra telepedett, így kapott halálos áramütést. Márton András, a madár gondozója azt akarja elérni, hogy a régi oszlopokat cserélje korszerű, madárvédelmi szempontból megfelelő fajtára gazdájuk, az E.ON. Az áramszolgáltató sajnálja a történteket.
Márton posztja szerint jó esély van rá, hogy nem Zokni lesz az egyetlen áldozat idén Dömösön: jövő héten a öt gólyafióka kel majd ki a kertjükben, és a statisztikák szerint közülük ketten élve fognak megsülni a veszélyes oszlopok miatt. A férfi szerint az E.ON-nak lenne lehetősége az elavult középfeszültségű vezetékek cseréjére, föld alá vitelére, de a cégnek "csak a profit számít", ezért tesz rá, hogy megölheti az áram a madarakat.
Az Origo elérte az E.ON szóvivőjét, Egyházi Nikolettát, aki azt írta az eset kapcsán, nagyon sajnálják a történteket. A közlemény szerint a cég évek óta együttműködik nemzeti parkokkal, társadalmi felelősségvállalási tevékenységének fontos része a környezet védelme, ezen belül a madárvédelem.
"E munka keretében, a madártani szakértők irányításával és ajánlásaik alapján gólyafészek-magasítókat, kereszttartókat helyezünk ki, vezetékeket szigetelünk, és madárbarát műszaki megoldásokat alkalmazunk munkánk során. (...) Sajnos nem tudunk minden vezetékkel a föld alá vinni, így az elvégzett sok munka és erőfeszítés ellenére is előfordulnak ilyen sajnálatos balesetek. Természetesen továbbra is azon vagyunk, hogy megelőzzük a hasonló eseteket, ezért a beruházási, karbantartási munkánk során mindig madárbarát megoldásokat alkalmazunk" - védekezik a cég az eset kapcsán.
Megkérdeztük a Magyar Madártani Egyesületet, hány madarakra veszélyes villanyoszlop lehet az ország területén, és mennyi áldozatot szednek ezek egy évben. A szervezet válasza alapján hazánkban több mint 55 ezer kilométer középfeszültségű szabadvezeték húzódik, amely közel 700 ezer darab oszlopot jelent. A hálózatok több mint 80 százaléka, mintegy 560 ezer oszlop külterületen található.
Az MME 2010-es becslése alapján az ország légvezeték-hálózatának földkábelbe fektetése, azaz a madarak légvezetékek mentén történő pusztulásának teljes és végleges megoldása mintegy 550 milliárd forintba kerülne. A kisebb léptékű, de a mostaninál jobb megoldást jelentő átalakítás (fejszerkezet-átalakítás, madáreltérítők felhelyezése) a teljes hazai külterületi hálózatra vetítve 27-28 milliárd forint lenne, míg belterületeken, elsősorban a fehér gólya védelme érdekében történő átalakítások költsége országosan 7,5 milliárd forintra becsülhető a madárvédők szerint. A szervezet legfrissebb anyagát vezetékek és madárvédelem témában itt olvashatja el.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné
A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.
február 26., 14:27
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Belföld
Megújult Az Élet Menete Alapítvány
Programjaik viszont változatlan színvonalúak maradnak.
11 perce
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll
A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.
február 26., 15:27
- Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző
Vallomást sem tett az ügyben.
február 26., 14:46
- Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban
A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.
február 26., 15:06
- Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!
Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.
február 26., 13:14
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa
Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.
február 26., 12:59
- Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”
Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.
február 26., 17:46
- Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt
A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.
február 26., 17:40
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét
Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.
február 26., 12:10
- Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében
Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.
február 26., 18:09
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
27 perce
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
3 órája
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök
Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.
február 26., 12:08
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben
Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.
február 26., 08:35
- Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak
A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.
február 26., 10:12
- Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.
33 perce
- Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért
Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.
február 26., 10:04
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
1 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
8 órája
- Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen
A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.
február 26., 12:02
- Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
február 26., 10:22
- Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten
Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.
február 26., 11:20
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott
A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.
február 26., 10:20
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Belföld
Álmában táncol a balerina, akire két és fél éve ráomlott egy épülő ház fala
február 26., 15:55