Magdolna
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Gulyás Gergely: A Fidesz nem elég vonzó a fiataloknak

2017.06.10. 09:03

Interjút adott a Magyar Időknek Gulyás Gergely Fidesz-alelnök, amiben megmutatta, nem véletlenül bízzák rá az ellentmondásos ügyek kommunikációját. Gulyás szinte mérsékletesen és önkritikával beszélt a kormány megosztó döntéseiről - aztán mégis ugyanazokat a válaszokat kaptuk, amiket eddig is ismertünk, az interjút készítő Szalai Laura pedig nem feszegette a kényelmetlen, vagy ködös részleteket.

A civiltörvényről ugyanaz hangzott el, amit eddig is tudtunk: a Velencei Bizottság kritikája ugyan nem kötelezi a Fideszt semmire, de a párt kegygyakorlásból (és mert az igazságügyminiszter Trócsányi László sokáig dolgozott a bizottsággal) elfogadja az elvi kritikát, a politikait persze nem.

Gulyás szerint egyébként volt egyeztetés a civil szervezetekkel, de a Soros-félékkel (mint a korrupcióellenes Transparency International vagy az emberi jogokat védő TASZ) már csak azért sem lehet tárgyalni, mert a Fidesz szerint nem akarnak átláthatóságot. Akkor sem, ha amúgy transzparens a működésük, mondta Gulyás, de ezt az állítását nem indokolta meg.

Arról sem szólt az interjú, miért nem korrigálta a módosító, hogy a "külföldről támogatott" civileknek minden olyan kiadványukon szerepeltetni kell ezt az elnevezést, ami a sajtótörvény hatálya alá esik. Ez már csak azért is nagy talány, mert a Velencei Bizottság előzetes értékelésében ezt is a kormány túlzó szankciói közé sorolta.

A CEU-ra szükség van, a lex CEU pedig sokat ártott a kormánynak, derült ki Gulyás szavaiból. Azt viszont fontosnak tartotta kihangsúlyozni, az Európai Bizottság illetéktelen a magyar felsőoktatásban. Most az Alkotmánybizottságon múlik a döntés, és mivel

Az a bolsevik jogban volt szokás, hogy a jog a politika szolgálóleánya,

ezért itthon valószínűleg semmitől nem kell tartanunk, a független bíróság majd független döntést hoz, "a hülyeség nem alkotmányellenes", mondta az alelnök.

A nemzeti konzultáció 1 680 000-es részvételét nagy sikernek érezte, az új köszönetkampányról nem mondott véleményt.

A fiatalokkal kapcsolatban az alelnök nem volt túl bizakodó: lehet, hogy Kubatovnak is igaza van és a siker vonzó,

de a Fidesz nem elég vonzó a fiataloknak: ez kijelöli a párt következő feladatát.

Szerinte meg kell mutatniuk az egyetemre járóknak, hogy a kormánypárt a legjobb szövetségesük  - az a kormánypárt, ami bevezette a hallgató szerződést, elvi alapon támad szakokat és egyetemek ellen hoz törvényeket. Gulyás szerint a Fidesz 1990-es ifjúsági mozgalmi múltját kell megmutatni, amikor a párt ahhoz hasonló dolgokat mondott, mint most a lex CEU ellen tüntetők. A párt nem megérzésekre alapoz, hiszen a friss,fiatalokat célzó közvélemény-kutatási tanulmányok szerint a legfiatalabb szavazók egyértelműen liberálisak.