Ezért nagy durranás a Seuso-kincsek visszaszerzése

Több évtizedig hadakozott Magyarország azzal, hogy visszaszerezze a Seuso-kincseket - ezért nagy dolog, hogy végül sikerült. Igaz, nem bírósági, hanem üzleti úton: az angol Lord Northamptontól egyszerűen visszavásárolták a kincseket. Azaz nem is volt ez a visszavásárlás olyan egyszerű, évekig tartó alkudozásról van szó, amelynek részletei minősített adatok, tehát titkosak. 

Orbán Viktor mindenesetre okkal lehet büszke a végeredményre, hiszen végül mégiscsak visszakerültek a kincsek Magyarországra. Nem véletlen, hogy 2014-ben a kampány előtt jelentette be, hogy a kincsek egy részét visszaszerezték. És most is rendkívüli sajtótájékoztatón, a kormányülés szünetére időzítette a nagy bejelentést, igaz, nem kampányidőszakban. 

De mik is ezek a kincsek?

A  4. században egy gazdag római több nagyméretű, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüstedényt rejtett el Polgárdi környékén, valószínűleg  egy barbár katonai betörés miatt. 1975-ben  Sümegh József amatőr kincskereső találta meg ezeket a tárgyakat Kőszárhegyen, el is hencegett vele a környezetében. Ez lett a veszte, 1980-ban a pincéjében felakasztva találták meg, a hatóságok akkor még öngyilkosságként könyvelték el a történteket.

A Seuso-kincs 15 darabból áll (14 ezüsttárgy: edények, tálak, kancsók és egy szelence, továbbá az ezeket rejtő rézüst), de összességében valószínűleg 248 tárgyról lehet szó. Az ismert tárgyak összsúlya 65,5 kilogramm, anyaguk szokatlanul nagy tisztaságú ezüst. A lelet nevét tulajdonosáról kapta, akinek nevét egy majdnem 9 kilogrammos, 70 centiméter átmérőjű tál szélére köriratban felvésett vers örökítette meg.

Azt nem tudni, hogy ki vagy kik csempészték ki a kincseket az országból, de  1982-ben az angol Lord Northampton megvásárolta azokat egy kétes hírű bécsi műkincskereskedésben, libanoni eredetpapírokkal. Nyolc évvel később a  Seuso-kincsek feltűntek a New York-i Sotheby's árverésén. Az eredetpapírokról ekkor derült ki, hogy hamisak. 

A magyar kormány 1991-ben bejelentette igényét a kincsre, miként Libanon és Horvátország is. Libanon a tárgyalás kezdete előtt elállt követelésétől, Magyarország és Horvátország pedig elvesztette a pert: az 1993-ban New Yorkban hozott ítélet szerint egyik ország sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy területén találták meg a leleteket. 2000-ben a magyar rendőrség már biztos volt abban, hogy Sümegh József nem öngyilkos lett, hanem megölték, ezért emberölés miatt kezdtek el nyomozni, ez az eljárás jelenleg is tart. 

Az ezüstedények a lord birtokában maradtak, ugyanakkor a legális nemzetközi műkincspiacon gyakorlatilag eladhatatlanná váltak. A brit tulajdonos 2006-ban bejelentette, hogy eladná a kincseket, amelyet nem nyilvános kiállításon be is mutattak.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium ez ellen levélben tiltakozott, közölve, hogy a magyar jogszabályok értelmében a kincsek a magyar állam tulajdonát képezik, a magyar állam tulajdoni igényét továbbra is fenntartja, és ezzel kapcsolatban minden lehetséges jogi lépést megtesz, ezek után a kincset nem sikerült értékesíteni. De az állam sem tudta azokat visszaszerezni.

Végül a második Orbán-kormány úgy döntött, kerül amibe kerül, de a kincseket visszaszerzi. Ennek persze volt előzménye. Baán Lászlót (a Szépművészeti Múzeum főigazgatója) egyik svájci ismerősén keresztül megkeresték meg a tulajdonosok, tehát nem a kormány kezdeményezett. És nem Northampton, hanem Peter Wilson leszármazottjai, a kincsek egy része ugyanis a Wilson-család alapítványánál voltak. Baán elmondása szerint

Miután 2014-ben 15 millió euróért, vagyis  körülbelül négy és fél milliárd forintért visszavásárolta Magyarország a leletegyüttes hét darabját, kiderült: a visszavásárlás részletei titkosak, leghamarabb 2043-ban kerülhetnek nyilvánosságra az adatok. Ezt a kormány azzal indokolta akkor, hogy továbbra is folynak a tárgyalások a kincsek többi darabjainak visszaszerzéséről és ha kiderülnének a részletek, az rontaná az állam tárgyalási pozícióit. A most bejelentett darabokat már Northamptontól vásárolta meg az állam, összesen 28 millió euróért, nagyjából 8,6 milliárd forintért. 

De hogyan kerültek ki az országból?

A Seuso-kincsek története rengeteg titkot rejt. Nem csak azt nem tudni, kik ölték meg Sümeghet, hanem azt sem, hogyan vitték ki a kincseket az országból. Van olyan elmélet, miszerint a kommunista katonai titkosszolgálat vagy annak néhány munkatársa érintett lehet az ügyben. Ezt támasztja alá, hogy Czinege Lajos pártállami honvédelmi miniszter fiát, Czinege Józsefet - saját bevallása szerint - a 80-as években megkérték, hogy segítsen néhány ezüsttárgyat Nyugatra csempészni az akkori magyar katonai titkosszolgálat egyik fedőcége közreműködésével. Ezt a teóriát erősíti, hogy Sümegh sorkatona volt, amikor megölték. Czinege ezt Dézsy Zoltán Seuso-kincsekről forgatott dokumentumfilmjében árulta el, ugyanakkor azt nem ismerte el, hogy segített volna a csempészésben. 

Az is bonyolítja a helyzetet, hogy Sümegh halála előtt a kincsek több darabját eladta, volt, amelyiket a budapesti Ecseri piacon. Ezeket továbbra is próbálja megtalálni az állam. A nyomravezetői díj 10 millió forint, ami azért is fura, mert ennél jóval többet érnek a darabok a feketepiacon.

Dézsy Zoltán nyílt levélben nevezett meg egy fehérvári milliárdost, akinek szerinte köze lehet a kincsekhez, de a műkincsgyűjtő vállalkozó ezt kikérte magának. Dézsy egyébként a szerdai bejelentés után azt írta ki a Facebook oldalára, hogy "több mint egy éve folyt az alkudozás a Lorddal, az ár miatt volt szükség a nagy titkolózásra". Mint írta,

a most bemutatott tárgyakat már egy ideje visszaszereztük, de szükség volt háttérmunkára, vizsgálatokra.

Mindenesetre a Seuso-kincsek feltételezett megtalálási helyén új  régészeti feltárások indulhatnak.  A feltárásokat a témával 2011 óta foglalkozó Dénes József régész elméletére alapozzák. Dénes szerint a kincsek lelőhelyén még bőven akadhatnak tárgyak a föld alatt, mivel a teljes étkészlet, amelynek a Seuso-kincs is része, akár kétszáz darabból is állhat.