Félmilliárd forint vagy börtön a tétje a rejtélyes balesetnek

• Megszereztünk és áttanulmányoztunk több, az ügyben keletkezett dokumentumot, hogy megtudjuk, mi történhetett.
• A tanúvallomások ellentmondásosak, a szakértői anyagokra pedig a vád és a védelem is támaszkodhat, így sem az ügyészségnek, sem Cs. Sándornak nem lesz könnyű bizonyítania az igazát.

Három évvel ezelőtt, 2014. július 30-án, délután fél egy körül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírcsászári vasútállomásra vonat érkezett. A Nyírbátor felől érkező szerelvényről két férfi szállt le. Néhány másodperc múlva egyikük, Cs. Sándor lábfejeit kettévágták a vonat kerekei. A súlyosan megsérült férfit mentőhelikopter szállította a nyíregyházi kórházba. Térdtől lefelé mindkét lábát amputálni kellett.

Idén szeptemberben Cs. Sándor bíróság elé áll. Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének kísérletével vádolják, ha bűnösnek találják, akár 15 év börtönt is kaphat. Az ügyészség szerint szándékosan esett a vonat alá és vágatta le lábait, hogy így jusson hozzá több százmillió forintnyi biztosítási pénzhez. Hónapokkal korábban, 2013 novembere és 2014 februárja között ugyanis tucatnyi biztosítótársaságnál kötött különféle biztosításokat. A férfi tagadja, hogy biztosítási csalást akart volna elkövetni, azt állítja: baleset történt.

Az informatikai végzettségű Sándor Nyírkátán él, vállalkozó. Amíg aktívan dolgozott, megújuló energetikával és egyedi digitális kézi készülékek tervezésével, programok írásával foglalkozott. A kétezres évek elején rövid ideig az egyik nagy biztosítócégnél állt alkalmazásban, termékfejlesztőként díjkalkulációkat csinált, üzletkötőket is ellenőrzött. Családos ember, felesége, gyerekei vannak.

Egy forró nyári nap

A baleset reggelén Debrecenben, délelőtt pedig Nyíregyházán volt dolga. Nyírbátorban dél körül végzett, jóval hamarabb, mint azt reggel még gondolta. Elindult a vasútállomásra, arra számított, hogy felesége az előző nap megbeszéltek szerint Nyírcsászáriban várja majd, ott lesz érte, hogy hazavigye autóval. 

Amikor Nyírcsászáriban a vonatról leszállt, az övtáskája a nyakában lógott, azt levette, és betette a kézitáskájába. A vonat – amelyik már Nyírbátorban is 10-15 perc késésben volt – közben továbbindult. Sándor is elindult a peronon, ám néhány méter megtétele után fájó szúrást érzett a bal bokájában. Úgy látta, hogy egy éles üvegdarabra lépett rá. Elmondása szerint ezután is mozgásban volt, a jobb lábával lépett, megbillent, elvesztette az egyensúlyát, majd a vonat – amitől szerinte nagyjából 30-50 centire lehetett – elsodorta. Már elesett, amikor látta maga felett a vonatot. Elkezdte magát tolni kifelé, kiabált. A vonat fékezett, megállt, de már késő volt: a szerelvény mindkét lábszárát elkapta. 

A kalauz leszállt, elindult felé, félúton megállt, ránézett, majd megfordult, magára hagyta. Aztán valaki a peronról odament hozzá, majd a közelben rá váró felesége is. Kaotikus volt a helyzet. Az, hogy pontosan mi történt ezekben a percekben, és ki mit csinált, az a későbbi tanúvallomásokból sem derült ki egyértelműen. Megpróbálták elszorítani a lábát, nehogy elvérezzen, nem sikerült. Sándornak jutott eszébe, hogy a táskájában van gumipók is, amit a munkájához szokott használni. Végül ezzel kötötték el a lábát. 

Emlékszem, hogy forró volt a sín, gázolajszag volt, sütött a szemembe a nap, ilyen dolgokra tudok visszaemlékezni

– nyilatkozta két évvel később az egyik olyan polgári perben, amelyeket a neki nem fizető biztosítótársaságokkal szemben indított. 

Érthetetlen, hogyan került alá

A történteket a nyírbátori rendőrség kezdte vizsgálni, vasúti közlekedés gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoztak. A rendőrök már a helyszínen kihallgatták a tanúkat, köztük S. Istvánt. Ő volt Sándoron kívül a másik utas, aki a nyírcsászári állomáson leszállt. Korábban nem ismerték egymást. S. István a rendőröknek azt mondta, úgy látta, mintha kicsúszott volna Sándor alól a talaj, így esett a sínekre. A szemtanú szerint Sándor az elesése előtt közvetlenül a peron közepén volt. S. István egy későbbi nyilatkozatában így írta le az eseményeket. Miután a vonat elindult, „én a vonat menetirányába néztem, és láttam, hogy a peron közepe táján – tőlem kb. 20 méterre – egy férfi gyalogol a mozgó vonat mellett a kijárat irányába, vagyis felém, majd hirtelen egy összecsukló mozdulattal a peron szélére esik. Láttam, ahogy becsúszik a személykocsi alá, első gondolatom volt, hogy a felső testét összezúzza a vonat."

S. István odament, közben hívta a mentőket, és látta, hogy Sándor mellett van egy nő, akiről akkor még nem tudta, hogy a sérült férfi felesége. A telefonálás után odament hozzájuk, ekkor Sándor már a peron szélén feküdt, mint utóbb kiderült, a felesége húzta oda. „A férfi vizet kért, én öntöttem a tenyerébe, és ő saját maga ezzel törölte le az arcát, amelyen azért látszott, hogy nagy fájdalmai vannak. Ekkor már a lábai térd felett szorító kötéssel voltak ellátva" – emlékezett vissza. 

Közvetlenül a baleset után a mozdonyvezetőt, Sz. Csabát is meghallgatták a nyírbátori rendőrök a helyszínen. Ő azt mondta, hogy amikor elindult a vonattal, akkor két leszálló utast látott a szerelvény mellett, de nem tudná megmondani, hogy pontosan hol álltak, mert a mozdony visszapillantó tükre bemozdult, berezegett induláskor. Mindenesetre úgy látta, hogy a vonat végén vannak. „Azt láttam, hogy beindul a személy a vonat irányába, azaz alá.

Nem tudom hogy hogyan került a vonat alá, minek következtében.

- mondta akkor a nyírbátori rendőröknek. 

Ugyanakkor még aznap, a MÁV-nak kézzel írt jelentésében Sz. Csaba azt írta, hogy Sándor „furcsa mozdulatot” végzett, „mintha beesett volna a vonat alá”. Nem írt szándékosságról, ahogy majdnem egy hónappal a baleset után sem említette ezt, amikor a MÁV Biztonsági Főigazgatóságán hallgatták meg.

Üvegdarabok a peronon

A baleset után két hónappal egy biztosítási ügyekre szakosodott cég magánnyomozói jelentek meg a baleset helyszínénél, majd Nyírkátán, ahol Sándor él. Mint később kiderült, ez fordulópont volt az addig balesetként elkönyvelt ügyben. A magánnyomozókat azon tucatnyi biztosítók egyike bízta meg, amelyikkel a férfi biztosítást kötött.  

A magánnyomozók helyzetét nehezítette, hogy amikor a nyírcsászári állomásra mentek körülnézni, akkor már nem úgy nézett ki a peron, ahogy július 30-án, mivel azt a baleset után két nappal átépítették. 2014 nyarán az egy gazos peron volt, de ősszel már nyoma sem volt a gaznak, le volt aszfaltozva. Igaz, a magánnyomozók találtak egy mészfoltos terület, ahol két darab, eredetileg átlátszó üvegcserép hevert. Beszéltek az ügyet vizsgáló egyik nyírbátori rendőrrel, aki szerint

Kiderült az is, hogy a nyírbátori rendőrök a baleset után a helyszínen üvegszilánkokat találtak, köztük több éleset is. 

Bár a baleset idején még nem volt felújítva a peron, utólag nehéz megítélni, mennyire lehetett balesetveszélyes. A MÁV egyik vasútbiztonsági munkatársa, aki a baleset után másfél órával ért a helyszínre, azt mondta a magánnyomozóknak, hogy az üvegdarabok nem voltak olyan nagyok, hogy megszúrhatták volna Sándor lábát, a fű pedig nem volt olyan magas, hogy az üvegdarabokat ne lehessen észrevenni. Egy nyírkátai férfi viszont arra panaszkodott a magánnyomozóknak, hogy az állomás "egy lehetetlen megálló", a gyerekei is arra járnak és ő is "félti őket". 

A MÁV szerint nem volt balesetveszélyes a peron környezete. A vasúti vállalat balesetvizsgálója 2014 szeptemberében azt írta, hogy a baleset időpontjában a vasúti pálya és a peron „rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban volt”, a balesetet az utas „kellő körültekintésének, figyelmességének elmaradása okozta”. Csakhogy ugyanebben az anyagban azt is írta a balesetvizsgáló, hogy a helyszínelés közben a peronon törött fehér borosüvegdarabok voltak, amelyeket „a rendőrség tájékoztatása szerint a mentőszolgálat munkavállalói a sérült ellátása során félredobtak a további balesetveszély megelőzése érdekében”. A vizsgálat során az is kiderült, hogy a peron két nappal a baleset előtt volt utoljára takarítva – legalábbis a takarítószemélyzet jelenléti íve szerint, de magát a takarítási munkákat két héttel a baleset előtt ellenőrizte utoljára a MÁV. 

"A faszi öngyilkos akart lenni"

Nyírkátán is kérdezősködtek a magándetektívek, legfőképpen Sándorra, a családjára, a vállalkozására, az anyagi helyzetére és a balesetre voltak kíváncsiak. A falubeliek ugyan zárkózott családként jellemezték Sándorékat, de a többség a szándékosságot és az öngyilkossági kísérletet is kizártnak tartotta, noha hallottak ilyen pletykákat. Volt, aki szerint Sándor nehezen viselte a történteket, mások arról beszéltek, hogy elég erősnek érzik őt ahhoz, hogy túllépjen a történteken, és megtanuljon a maradandó fogyatékosságával is normális életet élni. Tehetős családnak jellemezték őket.

A magánnyomozók a mozdonyvezetőt is felkeresték, aki a magánnyomozói jelentés szerint ekkor már határozottan állította, hogy Sándor a vonat alá ugrott.  A „faszi öngyilkos akart lenni”, „ketté akarta magát vágatni, de nem sikerült” – mondta Sz. Csaba, aki a jelentés szerint kissé ingerült volt, hogy megint erről az esetről kérdezgetik. 

A magánnyomozók 2014. november 14-ei keltezéssel írták meg jelentésüket a biztosítónak. Egy héttel később a nyírbátori rendőrségen megint tanúként hallgatták meg a mozdonyvezetőt, de ő még ekkor sem beszélt szándékosságról.  "Azt láttam, hogy az egyik utas, amelyik talán hátul volt, egy hirtelen szokatlan mozdulattal, mintha bekerült volna a vonat alá. A mozdulatot leírni nem tudom, egy gyors mozdulat sor van előttem, ha így utólag visszagondolok, ezt látom előttem” - nyilatkozta a nyírbátori rendőröknek. Az időrend érdekes: a magánnyomozók jelentése szerint nekik a mozdonyvezető azt állította, hogy az öngyilkosságról szóló véleményét már a nyírbátori rendőröknek és a MÁV-nak is leírta, de ennek a jegyzőkönyvekben nincs nyoma. 

A magánnyomozói jelentésben pedig annak nincs nyoma, hogy a magánnyomozók beszéltek volna azzal a tanúval is, aki már a helyszínen azt mondta a rendőröknek, hogy úgy látta, Sándor elvesztette az egyensúlyát, és úgy csúszott el. A magánnyomozók mindenesetre azt javasolták a biztosítótársaságnak, hogy utasítsa el a kárigényt. Ők életszerűtlennek tartották, ahogy Sándor elmesélte nekik a balesetet. 

Életszerűtlennek tartották azt is, hogy valaki tucatnyi biztosítást kössön, és fizesse ennek díjait, miközben a néhány hónapja induló cége veszteséges. Pedig Sándor rendesen fizette a díjakat, és azt állította, hogy egy jövőbeni külföldi munkára volt millió eurós megbízása, ezért csak átmenetileg veszteséges a kft-je. Ezen kívül volt pár dolog, amit a magánnyomozók furcsálltak. Így például azt, hogy Sándor elhallgatta előlük, hogy magánvádas büntetőeljárás zajlik ellene, mert egy korábbi üzleti partnere csalás miatt feljelentette. (Az eljárás 2015-ben jogerősen megszűnt ellene, Sándor pedig a feljelentőt jelentette fel rágalmazás miatt.) Azt is gyanúsnak találták, hogy Sándor felesége a baleset után rögvest bejelentést tett a biztosítóknál. A birtokunkba került postai feladóvevények szerint 3 nappal utána tett bejelentést a feleség, de a kárigényét nem, csak a baleset tényét jelentette be. Viszont ez életszerű, hiszen a biztosítók maguk is elvárják, hogy egy baleset után minél hamarabb tegyen bejelentést a biztosított. 

A magánnyomozók végül azt javasolták az őket megbízó biztosítónak, hogy ne fizessenek Sándornak. Feljelentést is tettek, de nem Nyírbátorban, hanem a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, a BRKF-n. Az ügy a korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztályra került. Igaz, a feljelentést csak azután tették, hogy Sándor nem volt hajlandó lemondani a biztosítási igényéről. 

Egy időben tehát két rendőrségi eljárás is folyt Sándor ügyében: a nyírbátori rendőrök azt vizsgálták, mi történt a vonatállomáson, míg a budapesti nyomozók azért indítottak eljárást 2014 decemberében, mert azt gyanították, hogy Sándor biztosítási csalást követett el. A nyírbátori rendőrség 2015 január 20-án azzal zárta le a nyomozást, hogy baleset történt.  

Van magyarázat ilyen sok biztosításra?

Az, hogy Sándorra a biztosítók magánnyomozókat küldtek, megszokott eljárás. A biztosítók meg akarnak győződni róla, hogy nem szándékosság áll egy baleset hátterében, akkor pedig végképp tisztán akarnak látni, amikor súlyos pénzeket kellene kifizetniük. Márpedig ha Sándorral valóban baleset történt, ahogy azt a szándékosságot is vizsgáló nyírbátori rendőrség állította a határozatában, akkor a biztosítóknak fizetniük kellett volna,

De csak egy biztosító fizetett neki ki 9 millió forintot, de ma már az a cég is visszaköveteli a pénzét. 

Amikor Sándor polgári pert indított a neki nem fizető biztosítók ellen, a biztosítók kérésére terítékre került a vagyoni helyzete is. A baleset előtt és annak idején adóssága, hitele nem volt. A család bevétele havi több százezer forint lehetett, de nem érte el az egymilliót, ugyanakkor Sándor a polgári peres tárgyalásokon arról beszélt, hogy új cégének millió eurós külföldi megbízásai voltak folyamatban a baleset előtt. (Ezt az állítását egy olyan dokumentummal igazolta, amit egy magyar cég, mint megbízó állított ki neki.)

Sándor a perben mondta, két dolog motiválta, hogy ilyen sok biztosítást kössön: az egyik egy 2013-ban átélt halálközeli élmény; a másik az, hogy a bankban hiába vannak megtakarításai, azok szerinte nem kamatoznak megfelelően. A halálközeli élményről azért beszélt, mert mielőtt a biztosításokat megkötötte, autóbalesetet szenvedett, amit szerinte csak a véletlennek köszönhetően élt túl. 

A biztosítótársaságok ennek ellenére nem értették, Sándor miért kötött ennyi szerződést, szerintük ennél kevesebből is lehetett volna fedezni azt, hogy ha őt vagy a családját baj érné, akkor az addigi életszínvonaluk fenntartható legyen. Sándor ezzel szemben azzal érvelt, hogy csak így, tucatnyi biztosítással lehetett lefedni a számára fontos, de bizonyos kötvényekben kizárt kockázatot. Azt állította, hogy ő korábban rendszeresen motorozott, quadozott, munkához is autót használt, ráadásul olyan speciális kockázatoknak is ki volt téve a munkája során, aminek egy átlagos munkát végző ember nem. Mindenesetre azoknak a biztosításoknak a díja, amiket - állítása szerint több hónapos előkészítéssel - egy biztosítási alkusszal együtt kidolgozva megkötött, a jelentős díjkedvezmények miatt évente nagyjából 3 millió forintba kerültek összesen. A biztosítók feljelentése alapján vagyonosodási vizsgálat is indult ellene. A NAV-vizsgálat Sándornál és az érdekeltségeibe tartozó cégeknél mindent rendben talált.  

"A mozdulatot leírni nem tudom"

A BRFK-n 2014 decemberében indult nyomozás során szintén kihallgatták a tanúkat, köztük a mozdonyvezetőt és a szemtanút. „Azt láttam, hogy az egyik utas, amelyik talán hátul volt, egy hirtelen szokatlan mozdulattal mintha bekerült volna a vonat alá. A mozdulatot leírni nem tudom, egy gyors mozdulatsor van előttem, ha így utólag visszagondolok ezt látom előttem" - mondta a mozdonyvezető. Egy hónappal később újra kihallgatták a BRFK-n, akkor már elég plasztikusan fogalmazott arról, mi motiválhatta Cs. Sándort, megkérdőjelezve, hogy ez az egész egy baleset lett volna.

Ha ez egy baleset volt akkor ott Nyírcsászáriban, akkor ez az ember egy balfasz, pancser.

Hogy lehet így beesni egy vonat alá egy 67-es évjáratú embernek? Ez még egy fiatal ember, nem magatehetetlen. Én most is fenntartom azt, hogy ez az ember meg akart halni. Ezzel a pókmászással, vagy nem tudom minek nevezzem, azonban nem volt elég ideje teljesen bemászni a kerekek elé. Későn küldte be magát a kerekek alá.”

Igaz, amikor nem azt ecsetelte a rendőröknek, hogy mit gondol, hanem azt, mit látott, azt mondta, hogy „hirtelen szokatlan mozdulattal”, „bekerült” valahogy a vonat alá a férfi. Azt mondta, „biztos, hogy szándékosan tornázta be magát a férfi a vonat alá”. 

Az ősszel kezdődő büntetőperben az ügyészség csak a mozdonyvezető vallomására támaszkodik, olyannyira, hogy a vádirat szerint S. Istvánt nem is javasolja tanúként beidézni. Ez azért nem mellékes, mert S. István vallomásai a vádat gyengítenék. A nyírbátori és a budapesti, valamint a polgári peres eljárásokban tett tanúvallomásaiban kitartott az eredeti vallomása mellett. Neki úgy tűnt, hogy Sándor valamin megcsúszott, elvesztette az egyensúlyát, elesett. Igaz, azt ő sem tudta megmondani, hogy a férfi hogyan került a sín és a peron közé.

Egyik, BRFK-n tett tanúvallomásában így emlékezett vissza S. István a történtekre: "A peronon sétáló férfin nem tapasztaltam semmi különöset. (...) Azt sem vettem észre, hogy dülöngélt volna vagy bicegett volna. Azt mondhatom, hogy azt a pár lépését, amit láttam, magabiztosan tette meg. Kérdésére elmondanám, hogy az eséssel kapcsolatosan az rémlik, hogy amikor elesett a férfi akkor a teste egy része beesett a sínekre és a lába felém nézett és ahogy próbált volna kimászni a vonat alól, akkor fordulhatott be a lába valahogy a kereket útjába. Abban biztos vagyok, hogy a férfi próbált kimászni. Tehát ilyen úgymond menekülő mozdulatokat egyértelműen tett.”

S. Istvánt a biztosítócégek ellen indított polgári perekben is meghallgatták tanúként. Akkor egy bírói kérdésre azt mondta: „Az elesése alatt azt értem, hogy lekerült a földre Cs. Sándor, nem tudom megmondani, hogy hogyan, de lekerült, azt sem tudom megmondani, hogy a kezét tette volna-e le vagy a lábát, vagy, hogy hogyan történt, de úgy tudnám megfogalmazni, hogy hirtelen elveszítette a magasságát.” Érdekes, de ugyanebben a perben a mozdonyvezető is így fogalmazott: „Gyakorlatilag ahogy néztem a tükörből, egy ideig egy pontnak láttam az alakot, (...), majd utána elveszítette a magasságát, egyik pillanatról a másikra eltűnt, mert akkor már lényegében a vonat alsó síkjába került” – magyarázta Sz. Csaba. A mozdonyvezető az egyik polgári perben egyébként azt állította, hogy mielőtt BRFK-n meghallgatták tanúként, nem beszélt az esetről senkivel, még magánnyomozókkal sem, de ennek a magánnyomozói jelentés ellentmond. A jelentés ugyanis 2014-ben őszén készült el, míg a BRFK 2014 decemberében indított nyomozást.

A polgári perekben természetesen Sándort is többször meghallgatták, hiszen ő volt az alperes. Ezekből a jegyzőkönyvekből kiderül, hogy Sándor már nem tudja megmondani, hogy mindaz, amire a balesetből emlékszik, saját élmény-e vagy utólag hallotta a családtagjaitól. 

Életszerű-e, hogy így essen el?

A BRFK a nyomozás során szakértőket kért fel, így 2015-ben elkészült egy olyan anyag, amit egy igazságügyi orvosszakértő és egy fizikában jártas igazságügyi szakértő készített, őket a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet jelölte ki. Ez a dokumentum arra a következtetésre jutott: ahhoz, hogy Sándor lábai „a megfelelő távolságban a sínekre kerülhessenek, az elesésen kívül mindenképpen fizikailag aktív mozgásra is szükség van”. Azt is írták, hogy a mozdonyvezető „vallomásában szereplő cselekménysorozattal ez az esemény megvalósítható”, de úgy nem történhetett, ahogy Sándor állítja. 

Azt, hogy a bokája valóban megsérült-e egy üvegdarabtól, ahogy ő állítja, teljes bizonyossággal nem lehet kideríteni, mert az amputált testrészek már nincsenek meg. Két színes fénykép van csak a roncsolódott lábakról (ezeket a kórházban készítették az orvosok), az igazságügyi orvosszakértő e két fotó és a fizikai szakértői vélemény alapján állapította meg, hogy nem szúrhatta meg üvegdarab Sándor bokáját. Amikor a nyírbátori rendőrök nyomoztak az ügyben, ők is kikérték igazságügyi orvosszakértő véleményét, aki a képek alapján viszont arra a megállapításra jutott, hogy "a sérülés bekövetkezhetett úgy, ahogy a sérült előadta vallomásában". A képeken a bal lábszáron látszik egy karcolás, a nyírbátori rendőrök arra is kíváncsiak voltak, hogy azt a sérülést okozhatta-e éles üvegdarab, de az orvosszakértő szerint nem, mert a karcolás széle nem egyenletes, márpedig egy éles tárgy éles szélű sérülést okozna.

A biztosítók ellen indult polgári perek egyikében idén készült egy független Egyesített Igazságügyi műszaki szakvélemény, amit egy közúti közlekedésbiztonsági szakértő és egy vasúti jármű gépészeti szakértő páros írt. A 22 oldalas - műszaki adatokat, számításokat, és szimulációkat tartalmazó - dokumentumban a szakértők arra keresték a választ, hogy a nyilatkozatok, műszaki adatok alapján melyek azok a körülmények, amelyek a baleset vétlen jellege mellett és ellen szólnak. A szakértők szerint létrejöhetett olyan „gyalogos mozgásfolyamat”, amiről a nyilatkozatok szóltak, így életszerű az a stabilitásvesztés is, amiről Sándor beszél. Márpedig ha az ehhez szükséges feltételek (például egy idegen tárggyal történő kölcsönhatás) fennálltak, akkor – érveltek a szakértők – „az elmondás szerinti baleseti folyamat műszakilag nem zárható ki”. Ez magyarul azt jelenti, hogy eleshetett úgy Sándor, ahogy elmondta, és így a lába a vonat alá kerülhetett. De ebben a szakértői véleményben az is le van írva, hogy

az esetleges szándékosság értékelése meghaladja a műszaki szakértői kompetenciát.

Sándornak menetjegye volt, amihez szintén járt biztosítás, ezért 2015-ben baleseti kártérítést kapott. De a MÁV általános felelősségbiztosítója (amelyik nem azonos MÁV-jegy szerződött biztosítójával) eddig nem fizetett neki, arra hivatkozva, hogy az ügyben büntetőeljárás indult.

A biztosítók jó eséllyel csak akkor fizetnek, ha a jogerős bírósági döntés születik. A vasútvállatnak is több tízmilliót kellene fizetnie, ha a büntetőperben Sándort felmentik, mert ugyan van biztosítója a MÁV-nak, de a szerződés értelmében több tízmillióra rúg a vasúttársaság által fizetendő önrész.

Sándor az egyedüli vádlottja az ügynek, az ügyészség szerint sem a felesége, sem a biztosítások kiválasztásban segédkező alkusz nem tudott arról, mire készül. A nem mindennapi történetnek két kimenetele lehet: ha az ügyészség nem tudja bebizonyítani a szándékosságot és Sándort felmenti a bíróság, akkor több százmillió forint kártérítésre számíthat. Ha viszont bebizonyítják, hogy előre kitervelte az egészet, akkor a ma már műlábakkal közlekedő férfi rács mögé kerülhet. 

(A cikk elkészítésénél kizárólag olyan dokumentumokból dolgoztam, amelyek az ügy során keletkeztek, ugyanakkor nem állt módomban minden iratot megszerezni. A felhasznált dokumentumok között voltak egyebek mellett a helyszínen, valamint a nyírbátori és a budapesti rendőrségen tett tanúvallomások, a polgári eljárások során tett nyilatkozatok, az egyesített igazságügyi szakértői vélemény, a Bűnügyi és Szakértői Kutatóintézet szakértői által írt jelentés, a MÁV Balesetvizsgálati Zárójelentése, a magánnyomozó cég jelentése, NAV-dokumentumok, valamint a vádirat.) 

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)