MSZP: a Fidesz ki akarja sajátítani a Balatont
Az MSZP szerint „a Fidesz azt tervezi, hogy a Balatonnál jövő évtől már csak a tehetősek nyaralhassanak” - olvasható az Országos Sajtószolgálaton kiadott közleményükben.
Ezt arra alapozzák, hogy „Orbán ingatlanspekuláns emberei felvásárolták a kempingeket, és sorra bezárják ezeket, vagy olyan luxusingatlanokat építenek a helyükre, amelyek az átlagemberek számára megfizethetetlenek".
Emiatt az MSZP benyújtott egy törvényjavaslatot, hogy a kempingeken és strandokon csak az eredeti funkciójuknak megfelelő beruházásokat lehessen végrehajtani.
Szerintük ugyanis „a Balaton fideszes kisajátítása valódi veszély: a tóparti települések aggódva tapasztalják, hogy a több tízezer embernek pihenést nyújtó kempingek tulajdonost cseréltek és sorra zárnak be és a helyükre lakóparkok épülnek”.
„Badacsonyörsön, Balatonszepezden, Balatonakaliban a kempingek bezártak és az a jól kiépített infrastruktúra is eltűnt, amelyet eddig mindenki használhatott. Fövenyesen már meg is épült az a lakópark, ahol mostantól csak néhány jómódú család nyaralhat”.
Az MSZP törvényjavaslata ezt az igazságtalanságot akarja megakadályozni. Ha a Fidesz ezt nem támogatja, azzal nyíltan beismerik: azt akarják, hogy a Balatonnál csak a tehetősek nyaralhassanak, az átlagemberek pedig csak képeslapon láthassák a magyar tengert.