Több százezer forinttal károsított meg időseket a debreceni álorvos
A debreceni rendőrök csalás miatt folytatnak nyomozást egy mezőhéki férfival szemben, aki idős embereket tévesztett meg gyógyszernek árult tablettákkal és gyógyításra nem alkalmas eszközökkel.
A rendőrök augusztus 30-án fogták el a 25 éves férfit, miután kiderült, hogy több százezer forinttal károsított meg idős embereket. A férfi irodát működtetett Debrecenben, ahová telefonos megkeresések útján 70-80 év körüli embereket hívott meg. D. Zsolt álnéven mutatkozott be a sértetteknek, de alkalmazottai is csak ezen a néven ismerték.
![](https://kep.index.hu/1/0/1822/18223/182235/18223593_43c185d8549fce144d9c0622dd39ef15_wm.jpg)
Az irodában egy elektromos műszerrel megvizsgálta a sértettek egészségi állapotát, és eladásra kínált számukra a cége által forgalmazott eszközt, illetve tablettákat. Volt olyan sértett, aki közel 300 ezer forintot fizetett ki neki ezekért. A gyanúsított ajándékutalványokat is adott a sértetteknek, amelyekről azt állította, hogy több üzletben levásárolhatóak élelmiszerre, de ez sem volt igaz.
A férfit gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, és előzetes letartóztatásba helyezték. A rendőrség vizsgálja, hogy a férfi összefüggésbe hozható-e Debrecenen kívül más városokban elkövetett bűncselekményekkel.
![](https://kep.index.hu/1/0/1822/18223/182235/18223595_aee144763bafb3c97f0317c38ac3cfec_wm.jpg)