Rekordfizetésért és kiemelkedő repiköltségért ad tanácsot Orbánnak Hegedűs Zsuzsanna

2017.09.08. 16:05

Miután megtudtuk, hogy Szili Katalin, az egykor legnépszerűbb szocialista politikus, aki két éve miniszterelnöki megbízottként dolgozik a nemzetpolitikai államtitkárságon Semjén mellett, szóval Szili úgy érzi, nagyon is megérdemli a havi egymilliós fizetését, most egy másik miniszterelnöki megbízottról, és annak rekordfizetéséről, közölt cikket a Direkt36. Hegedűs Zsuzsanna már fizetésben ráver Kerényire, Bakondira, Szőcsre vagy Giró-Szászra, és akkor az elhatalmasodott repiköltségekről még nem is beszéltünk. 

Hegedűs legutóbb azért jelentkezett egy interjúval, mert előtte a Nemzet már azt feszegette, hogy hová tűnt a szépen megfizetett megbízott, és mit csinál. A havi  920 ezer forintos fizetést kapó Hegedűs akkor Lázár minisztériumát hibáztatta fontos programok meg nem valósulásával, de azért elmondta, hogy a gyermekéhezést felszámolták Magyarországon.

A Direkt36 cikkéből most azt is megtudtuk, hogy „Hegedűs tavaly annak ellenére költött másfél millió forintot éttermi számlákra és vendégfogadásra a minisztérium költségére, hogy nem találtuk nyomát annak, hogy olyan rendezvényt szervezett volna, ahol neki kellett fizetni a meghívottak vendéglátását" - írják, ahogy azt is, hogy Hegedűs a törvényben meghatározott maximális fizetésemelést kapta legutóbb a minisztériumtól.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó miniszterelnöki megbízottak a Direkt36 cikke szerint több mint 4,1 millió forintot költöttek el 2015 októbere óta, és ennek az összegnek több mint felét, közel 2,5 milliót Hegedűs Zsuzsannának fizettek ki. A lap összehasonlította egy miniszterrel: "tavaly átlagosan nyolcszor annyit költött ilyen célra, mint amennyit például a gazdasági miniszter költhet egy hónapban" - írják.

A lap kereste Hegedűst, de csak annyi derült ki, hogy szeptemberben kampányba kezd, addig nem nyilatkozik. Felidézik viszont, hogy a Heti Válasznak legutóbb így nyilatkozott:

Mi a sztori? Jóval kevesebbet keresek, mint amennyi a franciaországi kutatói fizetésem volt, amit a hazai szerepvállalásom miatt hagytam ott 2010-ben. A köztisztviselői bértábla által meghatározott fizetésből élek.