Vaja helyett Bajára is indított mentőt a 112-es segélyhívó
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Nem befolyásolta a mentést, hogy a 112-es segélyhívó operátora a múlt hét szerdán nemcsak Vajára, de az onnan 500 kilométerre lévő Bajára is indított mentőt egy beteghez, írja a Szon.hu az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapott válasz alapján.
Múlt hét szerdán a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Vaján a háziorvosi rendelőben lett rosszul egy 29 éves nő. A lap azt írja: a zonnal megkezdték az újraélesztését, majd a mentők is mindent megtettek, de már nem tudták megmenteni az életét.
Később kiderült, hogy a nő rosszulléte miatt több hívás is érkezett a segélyhívó központba, és az operátor nemcsak Vajára, de a Bács-Kiskun megyei Bajára is indított mentőt. Ez onnan derült ki, hogy Bajára a mentők előbb értek ki, de miután nem találtak beteget, visszaszóltak a mentésirányításnak, közben Vajáról is többször sürgették a segítséget, írja a lap.
Szemtanúk szerint ugyanakkor a mentők időben kiértek Vajára is, és hiába végezték profin a dolgukat, már nem tudták megmenteni a fiatal nőt.
Az Országos Rendőr-főkapitányság a lapnak azt írta: az esettel kapcsolatban összesen négy bejelentés érkezett a hívásfogadó központba.
Az első bejelentés a 112-es segélyhívó számra szeptember 6-án 8 óra 28 perckor érkezett Vajáról. A hívásfogadó operátor térképen is ellenőrizte a címet, majd az adatlapot 8:29-kor továbbította a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mentésirányítási Központba. Az operátor 8:31-kor telefonon is hívta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mentésirányítási Központot. A mentők 8 óra 41 perckor, tehát a hívás fogadása után 13 perccel megérkeztek a vajai orvosi rendelőhöz. Az operátor itt nem követett el hibát.
Az első hívás után azonban még három másik hívás is érkezett a 112-re szintén a vajai orvosi rendelőből. Ezek közül kettőben hibát követett el az operátor, mert Bajára indított mentőt, de ennek a mentésre már nem volt hatása, áll az ORFK válaszában. A hibázó operátorok esetében a munkáltató teszi meg a szükséges intézkedéseket.
Nemrég írtunk arról, hogy hamarosan az egész országból a 112-es segélyhívó rendszer szombathelyi vagy miskolci országos központjába futnak be a hívások akkor is, ha mentőre van szükség. Az átállás miatt többen attól tartanak, hogy a helyismeret hiánya miatt nagyobb lesz a tévedés lehetősége.
Idén már megtörtént , hogy a központi segélyhívó operátorának hibájából a Pest megyei Tóalmás helyett a Nógrád megyei Tolmácsra indultak el a tűzoltók és mentők egy traktorbalesethez. A rendszer védelmezői szerint ugyanakkor az új rendszer rögzíti a telefonáló helyadatait is, így jobban kizárható a hibás riasztás.