Szilárda
0 °C
6 °C

Szijjártó: Mi vagyunk az Új Világrend győztesei

2017.09.21. 17:53

A közép-európai régióval foglalkozó legnagyobb éves washingtoni konferencián tartott nyitóelőadást Szijjáró Péter magyar külügyminiszter, aki üzent a visegrádi államok egységének megbontásával próbálkozó szereplőknek: szerinte nem fognak sikerrel járni.

A Center for European Policy Analysis (CEPA) nevű washingtoni, főként a V4-es és balti államokkal, valamint az orosz befolyásszerzési törekvésekkel foglalkozó think-tank elnöke, Wess Mitchell lesz a Trump-adminisztrációban a Magyarországot is magába foglaló régió felelőse, ezért sem érdektelen, hogy Szijjártó tartotta a nyitóelőadást. (A rendezvény társszervezője a Visegrád Csoport, melynek soros elnökségét épp Magyarország tölti be.) Szijjártó a beszéde előtt az Indexnek azt mondta, kifejezetten örül Mitchell kinevezésének, ahogy egyébként a többi V4-es ország is optimista.

A magyar külügyminiszter a visegrádi négyek egységét bizonygatta, föderalisták és szuverenisták EU-n belüli ellentétéről beszélt, kárhoztatta az előrelépés hiányát az energiabiztonság területén és infrastrukturális beruházásokra kérte Amerikát a cseppfolyosított földgáznak (LNG) a régióba eljuttatása érdekében. Az EU-t sújtó válságok között említette az ukrajnai háborút is, de Oroszországot nem nevezte meg.

Öt kihívás

Szijjártó szerint az Európai Unió bár globális szereplő volt korábban, ma már küzdenie kell ezért a pozícióért, majd öt történelmi kihívást sorolt fel, melyek közül “már egy is sok” és problémát jelent. Az “illegális bevándorlás” Szijjártó szerint a legsúlyosabb kihívás, ami az EU-t érte az alapítása óta. A másik a terrorveszély - míg évekkel ezelőtt, a közel-keleti terrorcselekményeket a tévében nézve azt gondoltuk, ilyesmi nem történhet nálunk, mára a terror a mindennapi életünk része lett, érvelt Szijjártó.

Érdekes módon az energiabiztonságot is a nagy kihívások közt említette, ahol szerinte nem történt szignifikáns előrelépés. Később megemlítette, hogy az amerikai cseppfolyósított földgáz - ami az orosz gáz alternatívája lehet - magától nem fog eljutni a konyhába, komoly infrastrukturális befektetésekre van szükség, hogy az LNG eljuthasson a régiónkba. Az amerikaiak figyelmét felhívta rá, támogassák a szükséges beruházásokat.

További kihívásként nevezte meg Szijjártó az ukrajnai háborút, és ahogy az energiabiztonság és diverzifikálás, úgy a minszki egyezmény betartatásában sincs előrelépés a külügyminiszter szerint. 

Az ötödik kihívás pedig a Brexit, amivel az EU gazdasági erejének egyhetedét fogja elveszíteni. Ha nem érzelmi alapon közelítjük a kérdést, érvelt Szijjártó, racionálisan kijelenthető, hogy az EU nem tudott választ adni ezekre a fontos kihívásokra. "Az Európai Bizottsag folyamatosan túlterjeszkedik a szerepkörén, és ahelyett, hogy a feladatukat hajtanák végre, azzal vannak elfoglalva, hogy egy vagy két EU-tagállamot sértegessenek”, mondta, utalva a Lengyelországot érő bírálatokra is.

Visegrád egy brand

Az Európai Unió jövőjéről szóló vita Szijjártó érvelése szerint természetes dolog, akik viszont ezt démonizálják és el akarják kerülni, antidemokratikusak, hiszen minden országnak meg kell adni a jogot, hogy megvitathassák a közös problémákat. A szembenálló csoportokat föderalistának nevezte - ők azok, akik “Európai Egyesült Államokat” akarnak létrehozni -, illetve szuverenistáknak, akik úgy gondolják, minél erősebbek a nemzetállamok, annál erősebb maga az Európai Unió is. Az utóbbi csoport képviselőjeként Szijjártó azt állította, a józan ész az ő oldalukon van, és a vitapartnerekkel ellentétben őket sem a politikai korrektség, sem a képmutatás nem jellemzi, ezért tudták versenyképessé és biztonságossá tenni a régiót. “Közép-Európa a legbiztonságosabb régió Európában, és a növekedés motorja”, mondta. 

D MTI20170921002
Fotó: Kkm / MTI

Ezt követően orbánviktori jellegú történelmi-geopolitikai fejtegetésbe kezdett, azt állítva, hogy a kommunizmus miatt nálunk nem alakult ki jóléti állam (welfare state), ehelyett munkaalapú államok (workfare state) jöttek létre, ahol az adórendszer a dolgozni akarókat és a munkahelyeket teremtő cégeket preferálja. “Nálunk biztosan nem lesz olyan vita, mint Nyugat-Európában, ahol egyszerre vitatkoznak azon, hogyan kéne csökkenteni a heti munkaórát, és hogy miként lehetne felvenni a versenyt az olcsó kínai munkaerővel”, mondta Szijjártó.

"A visegrádi államok egy brand lett", bizonygatta a közép-európai államok egységét és erejét Szijjártó. Szerinte Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország egy hangon szólal meg és tízből kilencszer egy álláspontot képvisel. "Tudjuk, nem szívelik ezt az EU-ban és volt is sok kísérlet az elmúlt időszakban arra, hogy megtörjék ezt az együttműködést”, utalt Szijjártó az egyéb, a régiós országok más konstellációjú együttműködési platformjaira (slavkovi háromszög, Három Tenger Kezdeményezés, illetve Marcon francia elnök kísérlete a V4-ek megosztására). “Rossz hírem van: a visegrádi együttműködés erősebb, mint valaha. Egy erős V4 érdeke az EU-nak és a NATO-nak is, és erős szövetségese az Egyesült Államoknak” - állította. 

Ezt követően szintén Orbán Viktor korábbi kijelentésére utalt vissza azzal, hogy Donald Trump szlogenje, az “America First” felszabadította a nemzeti érdeket első helyre helyező közép-európai államokat is - ellentétben sokakkal, akiket inkább frusztrál az amerikai elnök politikája és retorikája. Szijjártó szerint amikor Magyarország próbálkozott a nemzeti érdek mindenek fölé helyezésével, rögtön össztűz zúdult a kormányra. De a biztonság, bevándorlás, határvédelem kérdésében is ugyanazt képviseli Magyarország, mint az USA jelenlegi vezetése, mondta. “A visegrádi csoport az új világrend győztese”, büszkélkedett.

A kereszténységet védjük Irakban

Végül a magyar katonai szerepvállalásról is beszélt Szijjártó, aki szerint az Iszlám Állam nem csak a terrorizmusnak és a migrációnak, de a keresztényüldözésnek is az egyik legfőbb oka, kiváltója. "Szeretném kiemelni, hogy mi Közép-Európában keresztény országokat képviselünk, a kereszténység pedig világszerte a legüldözöttebb vallás, és ha mi nem beszélünk róla, ki fog?” - fejtegette. Szijjártó szerint a kereszténység védelme az egyik ok, ami miatt Magyarország több mint kétszáz katonával részt vesz az Iszlám Állam elleni háborúban.  

Szijjártó azt is kijelentette, hogy Magyarország a korábbiakat folytatva 2019-től is részt kíván venni Gripenjeivel a balti államok légterének védelmében. A NATO reformjáról pedig azt mondta, a szövetségnek jobban bele kellene folynia a terrorizmus elleni háborúban. És miközben az EU nem túl lelkes a balkáni bővítés ügyében, Magyarország azt is támogatja, mert “mi, akik a Nyugat-Balkán mellett élünk, tudjuk, mi a különbség, ha van vagy nincs stabilitás a régióban”.

Az amerikai és nemzetközi közönségnek szóló beszédben Soros György nem került szóba.