Gyurcsánynak nagyon bejött Botka lemondása
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke interjút adott a 24.hu-nak, és ebben Botka visszalépéséről is szó esett. Gyurcsány szerint az MSZP miniszterelnök-jelöltje abba bukott bele, hogy rossz stratégiát választott, és nem külső okokat kell keresnie.
Gyurcsány úgy látja, most számos MSZP-ben csalódott fog új pártot keresni magának, és az
az MSZP-sek egy részénél eljöhet az a pont, amikor váltanak.
Szerinte ennek az elvándorlásnak a DK, a Jobbik és kevésbé, de az LMP is nyertese lehet.
Olyannyira megerősödhet a DK Gyurcsány ferenc szerint hogy míg
Korábban is azt gondoltam, hogy az MSZP közelébe kerülünk. (...) Ma pedig már azt sem zárom ki, hogy megelőzzük az MSZP-t. De ez nem jelenti azt, hogy ha nyernénk, automatikusan Gyurcsány Ferenc lenne a miniszterelnök.