Hogy okozhat még mindig meglepetést az idegengyűlölet?

“Próbáljuk elemezni, hogyan jutottunk idáig” – mondta Siewert András, a Migration Aid nevű menekültsegítő szervezet igazgatósági tagja, amikor arról kérdeztük, hogyan lehetett volna elkerülni az esztergályhorváti és az őcsényi botrányokat. Mindkét faluban olyan menekült családokat nyaraltattak volna, akiket Magyarország hivatalosan befogadott, és oltalmazotti státuszt adott nekik.

A falvak lakóit viszont nem hatotta meg, hogy ezek a menekültek ugyanúgy közlekedhetnek az országban, mint bármelyik magyar ember. Az esztergályhorvátiak augusztusban arról beszéltek a tévéstáboknak, hogy el fogják zavarni a migránsokat, akiket nem látnak szívesen, mert arrafelé úgyis sok a szegény ember. Az önkormányzat még egy rendeletet is elfogadott, amely arra kötelezte a szálláshely-tulajdonosokat, hogy ellenőrizzék, megvannak-e a menekülteknek a kötelező oltásaik.

Szeptemberben egy őcsényi panziós fogadott volna be néhány napra menekült családokat, de végül nem került rá sor, mert az erről szóló falugyűlés botrányba fulladt, a vendéglátósnak pedig kiszúrták az autógumiját. Néhány nap múlva Fülöp János polgármester is lemondott, sajnálkozva, amiért valódi problémák megvitatása helyett sokan a gyűlölködéssel vannak elfoglalva.

Siewert szerint az elmúlt két hónap tanulsága az, hogy vidékről nézve nem olyan a helyzet, mint Budapestről. “Az önkénteseink 75 százaléka budapesti. Az egyetemi városokban sincs ilyen probléma, mert ott hozzászoktak a külföldi, akár közel-keleti hallgatókhoz. De ez a települések egy százaléka. Ha innen kiérünk, komoly problémákkal kell szembenéznünk. Ezek szerint a kormánypropaganda volt olyan hatásos az elmúlt két évben, hogy el kell kezdenünk leépíteni az előítéleteket”. Ugyanakkor szerinte “sokan sztereotipen gondolkodnak a vidékiekről, butáknak és elutasítóknak tartják őket, pedig ez nincs így. Az őcsényi falugyűlésen is voltak olyanok, akiket érdekeltek volna a kérdéseikre adott válaszok. Sőt, volt aki felhívott, hogy szeretne egy ‘menekült vagyok' feliratú pólót, hogy abban járjon a faluban”.

Pedig nemcsak az elmúlt két hónapban, hanem az elmúlt években többször is kiderült, hogy célba ér a kormány menekültellenes kampánya. Áprilisban két véletlenszerűen kiválasztott településen is csupa Soros- és bevándorlóellenes embert találtunk, akik szinte kizárólag kormányközeli médiumokból tájékozódnak. Mindez a számokból is látszik: a TÁRKI tavaly megjelent, angol nyelvű kötete szerint 2015-ben, az első kampány elindulása után érzékelhetően megugrott az idegenellenesség a társadalomban.

De akkor vajon miért nem próbálta megelőzni a bajt a Migration Aid, és felkészíteni valahogy a falubelieket? Egyáltalán elkerülhető lett volna a botrány, vagy már annyira csúcsra jár a menekültellenesség, hogy menthetetlen volt a dolog?

A tévéstáb majd megmutatja, hogy nincs mögöttünk Soros

Siewert úgy látja, felülről irányított támadás zajlik a Migration Aid ellen. “Az elmúlt két évben folyamatosan dolgoztunk, mégsem érdekelt senkit. Tavaly gyereknapon nyolcvan menekültet vittünk Bicskéről Budapestre, ugrálóvárral, bohóccal, mindennel. Tavaly szeptembertől dolgoztunk a tranzitzónákban is, de ez sem ütötte meg senki ingerküszöbét”. Szerinte májusban változott meg a helyzet, amikor egyik napról a másikra megvonták tőlük a tranzitos belépési engedélyüket, és onnantól kezdve “minden héten megjelent egy cikk a Magyar Időkben a Migration Aidről . Azóta valahogy minden érdekes lett, amit csinálunk, de ez elsőre fel sem tűnt nekünk, a szokásos módon szerveztük a dolgokat”.

Esztergályhorváti előtt azonban nem volt példa arra, hogy több napra vittek volna nyaralni menekülteket, főleg arra nem, hogy napokat töltöttek volna egy kistelepülésen. “Esztergályhorvátiban azzal vádoltak minket, hogy titokban szervezkedtünk, nem egyeztettünk senkivel, ezért elhatároztuk, hogy a következő alkalommal teljesen transzparensek leszünk” – mondta Siewert.

Ezért amikor egy őcsényi panzió tulajdonosa megkereste őket, hogy nála elszállásolhatnák a családokat, rögtön magukkal vitték az ATV stábját, hogy riportsorozatban kövessék végig a szervezést. “A polgármester nyilatkozott a tévének, hogy részéről rendben van a dolog, pár nappal később pedig hívott a tulajdonos, hogy szervezkedni kezdtek a falubeliek”. Fülöp János polgármester a botrány kirobbanása után az Indexnek nehezményezte, hogy nem szóltak neki előre a tervről, mert akkor talán nem lett volna az egészből ekkora felfordulás. “Eszergályhorváti volt az egyik szélsőség, ez meg a másik. Az elsőt nem vertük nagy dobra, a másodikat viszont részletesen be akartuk mutatni” – mondta Siewert.

Kérdés, hogy ha a Migration Aiddel együtt rögtön egy tévéstáb is megjelenik a faluban, az vajon miért tenné elfogadóbbá a helyieket. Siewert erre azt mondta, hogy “Esztergályhorváti után meg akartuk mutatni, hogyan zajlik egy ilyen folyamat. Dokumentálni akartuk, hogy nem áll ott mögöttünk Soros György, hanem egyszerűen csak találkozunk és beszélgetünk egy civil felajánlóval”.

Országjárást kezdenének

A Migration Aid egy alulról szerveződő, mozgalmi jellegű szervezet, amelyben nincsenek túl szigorú struktúrák, Siewert szerint ezért is van, hogy nem mindig használják ki a lehetőségeiket, és nem mindig gondolják végig jól a döntéseik következményét. Pályázatok helyett csakis adományokból élnek, ami egyrészt kiszolgáltatottá teszi őket, másrészt viszont szabadságot is ad nekik, hiszen kedvük szerint dönthetik el, éppen milyen területre figyelnek jobban.

Az elmúlt két évben klasszikus segélyszervezetként dolgoztak, vagyis a menekültek mindennapi megélhetésén próbáltak segíteni külföldön és Magyarországon. A mostani fejlemények viszont Siewert szerint azt jelzik, hogy az integrációval és az érzékenyítéssel is foglalkozniuk kell. “Az emberek fejében egy leegyszerűsített egyenlet van: menekültek=muszlimok=terroristák. Ezt az egyenletet valahogy gyengíteni kell” – mondta, ezért a következő időszakban országjárást kezdene, hogy az emberek első kézből kapjanak választ a kérdéseikre.

Bár még csak a szervezés elején tartanak, Siewert elmondása alapján ez a gyakorlatban úgy nézne ki, hogy pszichológusok, jogászok, önkéntesek és lehetőleg muszlim emberek elmennének kistelepülésekre, és tabuk nélkül beszélgetnének az emberekkel a menekültkérdésről. “Beszélni kell a terrorizmusról, mert az embereket ez foglalkoztatja. De a lényeg, hogy ne csak a propaganda beszéljen erről, hanem tényleg legyen egy szakmai háttere a dolognak”.

“Ha bárhonnan megkeres valaki, és azt mondja, hogy odaadja az udvarát egy napra, szervezzünk oda egy zenés-kajálós eszmecserét, főzzünk afgán ételeket, és beszélgessünk azokkal, akiket ez a dolog érdekel, szívesen elmegyünk. Az őcsényi eset után jelentkezett is egy baráti társaság egy vidéki településről, hogy ha küldünk embereket, akik tudnak válaszolni a kérdésekre, ők megszervezik a találkozót. Nem látok más lehetőséget, mint hogy közelebb vigyük a témát az emberekhez”.

Ha viszont lesznek is ilyen események, azt már nem akarják nagy dobra verni, legfeljebb akkor értesítenék a nyilvánosságot, ha a helyiek maguk kérik.

Burgenlandban kiállt a kapitány, és mindenkit megnyugtatott

Az előítéletekkel nemcsak Magyarországon kell megküzdeni: az elmúlt években osztrák aprófalvakban is sorra nyíltak kisebb-nagyobb menekültszállók, ahová a menedékkérők nem néhány napos nyaralásra, hanem hosszú távra költöznek be.

Ott persze nincs olyan erős kormányzati ellenkampány, mint itt, sőt az állam maga ösztönözte a panziótulajdonosokat, hogy támogatásért cserébe adják ki a szállásukat menedékkérőknek. Tavaly mi is bemutattunk egy Burgenlandban élő magyar párt, akik kifejezetten jól jártak a menekültbiznisszel.

Ezekben a falvakban dolgozik Nagy Viktor menekültügyi szakértő is a Diakonie Austria nevű segélyszervezet munkatársaként. “Nem volt egyszerű bejelenteni az elöregedő népességnek, hogy menekültek fognak ideköltözni” – mondta Nagy. A polgármesterek és az érintett civil szervezetek lakossági fórumokat hívtak össze, ahol mindenki számára érthetően elmondták, hogy háború sújtotta övezetből érkező családok jönnek. “Nem a lakók hozzájárulását kérték, arra nem is volt szükség, hiszen magántulajdonú panziókról van szó”.

Nagy Viktor is ott volt néhány ilyen fórumon, ahol ugyanolyan kérdések hangzottak el, mint amik Magyarországon is felmerülnek:

• Kell-e félnünk attól, hogy bűncselekményeket fognak elkövetni?
• Kell-e féltenünk a gyerekeinket?
• Meddig fognak itt maradni, képesek-e integrálódni?

“Ott volt a helyi rendőrkapitány, akit mindenki ismer a környéken, és elmondta, hogy senkinek nincs félnivalója, ugyanúgy vigyázni fognak a közbiztonságra, mint addig. Persze megkönnyíti a dolgot, hogy az osztrákok sokkal jobban bíznak az államban, mint a magyarok”.

Szerinte a maradék előítéletek aztán fokozatosan lebomlanak az együttélés során, ahogy a falubeliek hozzászoknak a menekültek látványához az utcán, a kisboltban és az iskolában. “Az itt élő menedékkérők be is csatlakoznak a falvak életébe. Van például egy faluszépítő kör, ahol a fekete és arab fiúk segítenek vizet hordani az osztrák öregasszonyoknak. Ugyanígy minden helyi focicsapatban van pár menedékkérő. Jó ezt látni”.

Nagy szerint Magyarországon talán az működhetne, ha a helyiek számára tiszteletre méltó emberek, például a polgármester, a pap és a háziorvos összehívnának egy falugyűlést, és elmondanák, hogy “háborúból jövő emberek érkeznek hozzánk lássuk őket vendégül. Más kérdés, hogy megnézném, milyen állami támogatást kapna ezek után egy polgármester” – mondta.

Félni ér

Hasonló megoldást tudna elképzelni Bognár Katalin, a Menedék Egyesület szakmai vezetője is, aki szerint a plébánoson, a tanítón és a polgármesteren keresztül tényleg könnyebben el lehetne jutni a helyiekhez, mert ők hiteles figuráknak számítanak. Persze lehet, hogy ők maguk is félnek a menekültektől, de “ha ez nem masszív és zsigeri félelem, akkor könnyen át lehet keretezni. Sokan például a betegségektől tartanak. Könnyű elmagyarázni, hogy ha egy magyar ember hazajön a thaiföldi nyaralásáról, róla sem feltételezzük, hogy beteg. Ráadásul a menekülteket orvosi vizsgálat alá vetik a tranzitzónákban”.

Az esztergályhorváti és őcsényi esetről Bognár azt mondta, nem hiszi, hogy bárki hibázott volna, “mert ez egy nagyon extrém helyzet. A jövőben talán érdemesebb lenne olyan faluba szervezni a nyaralást, amelyik önként jelentkezik. El tudom képzelni, hogy van ilyen az országban. De először is el kell fogadnunk, hogy akik még sosem találkoztak külföldiekkel, azok félnek, és erre még rá is erősít a kormánypropaganda. Ez egy teljesen természetes reakció, félni ér”.

“Amikor Pécs környékén nyitni akartak egy menekülttábort, a helyiek attól tartottak, hogy az ott élők majd lopni fognak. De miért lopnának? Nincs pénzük? De, van. Akkor inkább vásárolni fognak? Igen. Az még jó is a kisboltnak” – írta le Bognár, hogyan lehet enyhíteni egy ilyen előítéleten. “Ez persze csak akkor működik, ha van valamiféle motiváció a helyzet megoldására”.

Kérdéses számomra, hogy az emberek meghallják-e még ezeket az érveket, vagy már teljesen elvakulttá tette őket a kormánypropaganda.

A Menedék augusztusban 44 menekültnek szervezett egynapos nyaralást Tihanyba, ahol a burkiniben csobbanó nők nem mindennapi látványt nyújtottak. Nekik könnyebb dolguk volt, mint a Migration Aidnek, hiszen egynapos kirándulásról volt szó, de Bognár szerint az előkészítés ott is nagyon fontos volt. Ilyenkor főleg arra készítik fel a menedékes munkatársakat, hogy kezelni tudják az esetleges konfliktusokat.

“Ha valaki beszól a menekülteknek, és látszik, hogy ez rosszul érinti az ügyfelünket, akkor utólag át kell beszélni vele. A Városligetben is előfordult egy piknikezésnél, hogy valaki kihívta a rendőrséget, mert félelemkeltőnek ítélte a kendős asszonyokat. A szociális munkásaink figyeltek, hogy az intézkedés jogszerű legyen, és utána közösen feldolgozták az eseményeket. Viszont nem kell minden magas labdát lecsapni, mert vannak menekültek, akik egyszerűen elengedik a fülük mellett a megjegyzéseket”.

Az ENSZ-nél tanácstalanok

Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyarországi szóvivője szerint “az egész helyzet teljesen abszurd, hiszen menekültként elismert emberekről van szó, akiket ellenőriztek a menekültügyi eljárás során, és kimondta róluk a hatóság, hogy biztonsággal befogadhatók az országba. Ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint az átlag állampolgárokat”.

Simon szerint persze várható volt, hogy a menekültellenes hangulat kiütközik majd a gyakorlatban is, de “erre a totális elutasításra nehéz lett volna direktben felkészülni. Számomra még érthetetlen és feldolgozhatatlan a falvak reakciója. Most már mindenkitől félünk, aki nem olyan, mint mi” – mondta Simon, aki nem nagyon tudta eldönteni, hogy a civil szervezeteknek jobban kellene-e figyelniük az érzékenyítésre, és egyáltalán sikerrel járhatnának-e. “Jogi értelemben nem látnám ennek szükségét, hiszen egy demokratikus országban értelmezhetetlen, hogy valaki nem oda utazik, ahová akar, pedig joga lenne hozzá”.

“Lehet, hogy nem érzékenyítő falugyűlések kellenek, hanem más. De nem tudom, mi. Ezt egy közös gondolkozásban kellene kiérlelni, együttműködve a hatóságokkal”.

Borítókép:  Hajdú D. András / Abcúg