Valér
4 °C
8 °C

A Tihanyi Babamúzeumban nyaralhatnak az Őcsényről kiutált menekültek

IMG 0102
2017.10.11. 13:07

A Hvg.hu-nak írt levelében Filotás Tivadar kijelentette, hogy egyhetes tavaszi nyaralást ajánl fel az általa vezetett Tihanyi Babamúzeum vendégházában az Őcsényben elutasított családnak.

Filotás közölte, hogy sötét időket idéz ami manapság Magyarországon történik, és az őcsényi eset után döntött úgy, hogy felajánlja a vendégházát a menekülteknek, mert meg akarja mutatni, hogyan kell bánni az idegenekkel.

Filotás korábban képviselő volt a tihanyi önkormányzatban, és máig jóban van a testület tagjaival. Nem tudja, mi lesz lépésére a reakció Tihanyban, de biztos benne, hogy senkinek sem jelentene problémát, ha megjelenne néhány pihenni vágyó idegen a(z idegenforgalomból élő) településen.

Az emigrációból 1994-ben hazatelepült Filotás a Hvg.hu-nak arról is beszélt, hogy csalódott Orbánban, akinek (feltehetően Nagy Imre temetésekor a Hősök terén elmondott) 1989-as beszédét megkönnyezte, de rájött, hogy nagyon dörzsölt, számító politikus.

Az embereket nem lehet a végtelenségig hülyíteni. Mindenki félelem nélküli Magyarországot akar, amihez a befogadás is hozzátartozik

– válaszolta, hogy 72 évesen miért döntött így, utalva a miniszterelnök nyilatkozatára, hogy támogatja az őcsényiek menekültellenes kiállását.

„Lehet, hogy észre sem venné senki őket, lehet, hogy nagy feltűnést keltenének. Az biztos, hogy én nem verném nagy dobra, nem tartanék sajtótájékoztatót az ügyben” – reagált Tósoki Imre polgármester. A Migation Aid-es Siewert András azt közölte, hogy Őcsény óta számos hasonló felajánlást kaptak.

Borítókép: Rostás Bianka / Velvet