Kovács P. József a családjára koncentrál a bajban.
A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint ma isten nélküli, tökéletes társadalmak épülnek
A baldachinos ágyhoz szolgálják fel az italokat, 150 ezer egy üveg Dom Pérignon.
Rókát, vidrákat és borzokat is lefilmeztek.
2300 egység evezett a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonalon.
Hatalmas a kínálat, miközben Tihanyban 230 millió forint az átlagár.
Nagy forgalom esetén sűrűbben járnak majd a járművek.
Ilyen léptékű fejlődésre évtizedek óta nem volt példa.
Kolodko Mihály műve a Pisky sétányt díszíti.
A listát egy pár száz fős balatoni település vezeti.
Hibrid munkavégzésre állnak át decembertől.
2022 augusztus 27., 00:00
Tihanyból üzent a külgazdasági és külügyminiszter.
Egyre több város áll be a sorba.
Akár egy egész napot el lehet tölteni ott.
Gyászol a magyar gasztronómia.
A Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, forgatókönyvíró ezer szállal kötődött a Balatonhoz.
Beindul a hajózási főszezon.
A polgármester szerint az idei lesz az első olyan szüret, amelyből oltalom alatt álló levendulaolaj készülhet.
A longobárdoknak komoly fejvakarást okozott a tengerünk, és önnek?
A vevő az egyik leggazdagabb magyar cége.
Séfhelyettest keresnek.
Az egykori pártüdülőt alakítanák át.
Nem volt elég kidolgozott a szakmai anyag klímavédelmi fejezete.
Ez volt a hétfő az Indexen.
2021.11.30. 11:00 Módosítva: 2021-12-02 21:50:01
Lezárult a XI. századból csaknem teljes épségében megmaradt tihanyi királyi kripta kutatása.
A Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupán történt az eset.
Tavaly jelölték Az Év Fájának.
2021 szeptember 8., 09:36
Lakóparkok, 120 szobás szálloda, mélygarázsok és parkolók épülnének a tervek szerint.
2021 szeptember 1., 18:16
A zarándoklat nem előzmény nélküli, 1938-ban pünkösd vasárnap rendeztek először hasonlót a tavon.
2021 augusztus 27., 21:37
A miniszter Hiller Istvánnal, az MSZP választmányi elnökével vitázott Tihanyban.
Legszívesebben vízparton tekernek a biciklisták.
A Balaton legszebb színpadát a természetnek és a balatonfüredi hajógyárnak köszönhetjük.
Millió utas használja a kompokat.
Ha arra jár, Tihanyt semmiképp se hagyja ki!
Befejeződtek a feltárások az altemplomban.
Nem biztos, hogy százasok, de nem cserélnének senkivel.
Nem kért engedélyt a graffitis.
Tudósok vizsgálják a Királykriptában talált maradványokat.
2021.05.05. 17:46 Módosítva: 2021-05-06 18:23:22
Futóverseny megszállottaknak, az győz, aki a végén állva marad!
A közigazgatási per még tart.
Szükség esetén sűrítik a járatokat.
A munkálatok megkezdődtek, a létesítmény a tervek szerint év végére készül el.
A koronavírus-járvány okozta forgalomkiesés miatt idén 6 százalékos árbevétel-csökkenésre számít a balatoni vállalat.
Jól járhatók az ország útjai, hamarabb zárnak a balatoni kompok.
2020 augusztus 26., 15:58
Koronavírusos az egyik szervező, ezért marad el a közéleti esemény.
2020 augusztus 12., 18:51
A tihanyi ingatlant elvileg művelésre vették, de a drónfotók alapján arra már nem sok hely marad.
Az LMP szerint veszélybe kerültek a félsziget természetvédelmi értékei.
Parkolásra az alsóbb rendű utcák nem használhatók, strandolni lehet, de csak megfelelő távolság betartásával.
A falu polgármestere azt kéri: sétáljon mindenki a saját lakóhelye környékén.
Köves akadókat alakítanak ki, ahol biztonságban tudnak a halak szaporodni. Már javában dolgoznak a markolók.
2,9 milliárd jár a 4,2 milliárdos beruházáshoz,.
2018.10.26. 21:27 Módosítva: 2018-10-27 17:48:50
Nem az akadémia tihanyi vendégházának lakóit kényeztetik az új medencék. A mezokozmosz kísérlet még a marsi élet kutatásában is szerepet kaphat.
Volt, aki köpködni kezdett emiatt.
Egy horgászt még mindig keresnek.
A panziós megkönnyezte Orbán Viktor '89-es beszédét, de azóta csalódott benne.
2017 augusztus 11., 11:30
Szaakasvili Tihanyban fotóztatta magát.
Nem csak szögletes, látszóbetonos, dizájnparkok épülnek nálunk. Ismerd meg a Pagony köztereit!